Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Karácsony Gergely bejelentette: elindul Budapest főpolgármesteri székéért

Ez a cikk több mint 5 éves.

Korábban ugyan már megírta a sajtó, de hivatalosan még nem erősítette meg senki, ma este azonban a Partizán adásában maga Karácsony Gergely jelentette be:

elindul Budapest főpolgármesteri székéért.

„Egy emberi léptékű Budapestet szeretnék, egy várost, ami mindenkié” – mondta a Párbeszéd társelnöke.

Karácsony Gergely, Zugló jelenlegi polgármestere idén az MSZP-Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltje volt, és bár a két párt közös listáját vezetve áprilisban mandátumot szerzett, erről lemondott, és nem ült be az Országgyűlésbe.

Karácsony korábban jelezte, hogy a főpolgármester-jelöltségét ahhoz a feltételhez köti, hogy lesz-e Budapesten előválasztás.

Ennek feltételeiről időközben sikerült megállapodni, és nemrég elindult az Előválasztás2019 honlap is, ahol az ezzel kapcsolatos főbb információk megtalálhatóak.

Amit eddig tudunk: az előválasztási folyamatot bejelentő Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke január másodikán jelezte, hogy a szocialisták saját politikusokat, Horváth Csabát támogatják.

Jelöltet egyébként 2019. január 23-án délig lehet állítani, a tényleges szavazás pedig január 28. és február 3. között zajlik majd. Mármint az első szakasz, lesz ugyanis egy második is.

Az előválasztás első etapját az MSZP, a Párbeszéd, az önálló jelöltet nem indító DK és a Szolidaritás részvételével tartják, a második, júniusi fordulóban pedig az elsőt megnyerő jelölt mérkőzik meg az LMP által is támogatott független jelölt, Puzsér Róbert ellen, illetve erre a körre bejelentkezett már a Liberálisoktól Sermer Ádám is. A Momentum egyelőre nem döntött arról sem, hogy kit indítson főpolgármester-jelöltként, és arról sem, hogy részt vesz-e az előválasztáson.

Aki pedig a második fordulóban nyer, az mérkőzhet meg a fővárost 2010 óra vezető Tarlós Istvánnal.

Karácsony Gergely tehát már biztos, hogy megméretteti magát, ezzel kapcsolatban Gulyás Márton mellett civil szervezetek képviselői is faggatták, hogy kiderüljön, pontosan milyen Budapestet képzel el Zugló polgármestere.

Az adás itt megnézhető: