Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Itt a javaslat, melyet az ellenzéki képviselők az Országgyűlés elé terjesztenek

Ez a cikk több mint 5 éves.

Holnapra rendkívüli országgyűlési ülésnapot hívtak össze ellenzéki képviselők, melyre Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció tagja december 27-én benyújtott egy határozati javaslatot Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének „Az országgyűlési képviselők jogainak védelméről” címmel.

A javaslat alapján elfogadandó határozat az ellenzéki képviselők ötpontos követeléséhez hasonlóan öt pontba szedve tárgyalja a határozat tartalmát:

  1. Az Országgyűlés elnöke, Kövér László, és alelnöke, Latorcai János megsértette az országgyűlési képviselők jogait annak következtében, hogy 2018. december 12-én az Országgyűlés plenáris ülését és a szavazásokat szabálytalanul vezette le. Ugyanis az Országgyűlés elnöke és alelnöke nem a Házszabályban megjelölt helyen vezette az ülést, továbbá a képviselői kártyák behelyezése nélkül is érvényesen lehetett szavazni, valamint ellenzéki jegyző nem működhetett közre az elnök levezető munkájában, és az ülésteremben arra illetéktelen személyek – a TEK munkatársai – jelentek meg.
  2. Az Országgyűlés kijelenti, hogy egyetlen tisztségviselő sem jogosult Házszabály-ellenesen levezetni az Országgyűlés ülését. Felszólítja ezért az érintetteket, hogy a jövőben tartózkodjanak minden olyan magatartástól, amelyik sérti a képviselők jogait és a Ház méltóságát.
  3. Az Országgyűlés megállapítja, hogy az MTVA 2018. december 16-án este és 17-én megsértette az országgyűlési képviselőknek azt a jogát, hogy bármelyik közintézménybe belépjenek és bent tartózkodjanak, annak vezetőjétől tájékoztatást kérjenek, továbbá álláspontjukat és véleményüket nyilvánosságra hozzák.
  4. Az Országgyűlés kifejezi tiltakozását amiatt, hogy képviselőivel szemben az MTVA biztonsági őrei számos alkalommal alkalmaztak erőszakot, illetve erőszak alkalmazásával eltávolították őket az MTVA épületéből.
  5. Az Országgyűlés felszólítja a kormányt, hogy haladéktalanul tegye meg az intézkedéseket annak érdekében, hogy az MTVA felelős vezetőjét azonnali hatállyal leváltsák.

Az ellenzéki képviselők december 12-én a rabszolgatörvény elleni tiltakozásképp foglalták el a levezető elnök pulpitusát, majd folyamatos zajkeltéssel próbálták akadályozni az országgyűlés munkáját, melyet Kövér László, majd Latorcai János a parlamenti patkóból, improvizált hangosítással vezetett le.

Az ellenzéki politikusok egyetértenek abban, hogy jogi szempontból aggályos, hogy az aznap elfogadott törvényeket a parlamenti kártyák használata nélkül fogadta el az országgyűlés, így nem tudni, valójában kik nyomták meg a szavazógépeken a gombokat az ülés folyamán.

Nehezményezik továbbá, hogy az MTVA székházánál – annak ellenére hogy országgyűlési képviselők – nem élhettek képviselői jogaikkal, mikor többeket kidobtak az épületből, vagy eleve nem mehettek be, ahogy az MTVA vezetőségével sem találkozhattak.

Az MTVA előtti tüntetések idején a köztévé – szokás szerint – messze az események jelentőségétől elmaradó szinten számolt be a székházánál zajló tüntetésről, ahogy az egész rabszolgatörvény elleni tiltakozási hullámot igyekezett vagy elhallgatni, vagy rossz fényben feltüntetni.

Jelenleg úgy tűnik, a Fidesz nem fog elmenni a rendkívüli ülésre, így az Országgyűlés határozatképtelen lesz – azonban ahogy eddig is, a Mércén holnap is beszámolunk az üggyel kapcsolatos fejleményekről.

Címlapkép: Demokratikus Koalíció / Facebook