A Greenpeace szerint Brazília aligha tartja majd be az új erdőirtás elleni megállapodást
A milliárdos csekkek önmagukban nem mentik meg az erdőket, ha a pénz nem a megfelelő kezekbe kerül.
A milliárdos csekkek önmagukban nem mentik meg az erdőket, ha a pénz nem a megfelelő kezekbe kerül.
Még a lakossági egyeztetés előtt visszavonta a támogatást a projekttől az önkormányzat is.
Tiszta lehet a francia szélsőjobb lelkiismerete, a legmeghatározóbb alakjai az elmúlt hetekben alaposan körüludvarolták Orbán Viktort.
Régóta vártuk ezt a filmet, pontosabban egy olyan hazai alkotást, amely értő módon foglalkozik az utóbbi évek kortárs magyar filmjeiből fájóan hiányzó aspektussal, a társadalmi osztály kérdésével.
Leállíthatja a Volánt és a MÁV-ot is, ha a cégeknél kötelezővé teszik a vakcina beadását.
Összesen 9 ezer dolgozót kellett fizetés nélküli szabadságra küldeni a Nagy Almában. Chicagóban a szakszervezet nyert a várossal szemben.
A gödi alpolgármester szerint felháborító a megye eljárása.
Veszélyeztetik az állami intézmények működését a meghozott intézkedések a PDSZ szerint.
A Kúriának heteken belül döntenie kell Karácsony Gergely népszavazási kérdéséről, a fővárosi közgyűlés novemberi ülésén vétózhatja az atlétikai vébét.
Fontos demokrata bástya esett el Virginiában az elnök kudarcai és kompromisszumai miatt.
Az extrém szigorú abortuszszabályok miatt várhattak túl sokáig az orvosok a több rendellenességgel rendelkező magzat eltávolításával.
Jön a negyedik hullám, szigorodnak a járványügyi intézkedések
Jason Stanley hamarosan magyarul is megjelenő könyvében Schmidt Máriát is idézi, aki szerint egy „normális férfi” megvédené a családját, a „mai németek” azonban már „agymosottak”, és képtelenek erre.
A brit miniszterelnök szerint a világ vezetőire James Bond-i feladat vár: a klímaválság időzített bombájának hatástalanítása.
Az ellenzéki pártok összefogása nem vezetett sikerre, továbbra is a japán tőkésosztály politikai szárnya,a Liberális Demokrata Párt vezetheti a világ harmadik legnagyobb gazdaságát.
A Coca-Cola sajnálja, hogy annyira szeretjük a műanyagot, de hát mit lehet tenni.
2020-ben Mexikó volt a médiamunkások számára „leghalálosabb” ország, megelőzve számos háborús övezetet.
A legjobb esetben is csak mérsékelni tudjuk a klímaváltozás hatásait.
A Greenpeace szerint az országoknak meg kell ragadniuk a történelmi pillanatot.
A szétnyíló társadalmi olló és stagnáló gazdaság okozta feszültségek túlmutatnak azokon a problémákon, amelyeket a kormányzó LDP intézkedései hagyományosan még kordában tudtak tartani.
A Lengyelországban is népszerű török harci drónt Recep Tayyip Erdoğan elnök veje fejlesztette.
Bár messze nem tartozik a fő kibocsátók közé, Új-Zélandnak (is) elemi érdeke, hogy ne emelkedjen a tengerszint.
Épp azoknak az embereknek a képviselői nem jutnak el a globális klímacsúcsra, akiket a leginkább sújt a klímakatasztrófa.
Kimarad teljesen a demokrácia ebből az eljárásból, kész tények elé állítanak minket, de még csak a tényeket sem közlik, hogy tudjuk, mi vár ránk – mondta a polgármester a hétfői gödi fórumon. Riport.
A Mészáros Lőrinc-féle Mészáros és Mészáros Kft. által elnyert víziközmű fejlesztés tovább fokozhatja a Samsung akkumulátorgyárának környezeti hatásait elszenvedő gödi lakosok problémáit.
A diákokra és az iskola dolgozóira nem vonatkozik a korlátozás.
A tanácstalanság és a hasztalan erőfitogtatás mindennél beszédesebb.
Fontos részletszabályokat közölt a Nemzeti Népegészségügyi Központ a csütörtökön bejelentett járványügyi korlátozásokkal kapcsolatban.
Különösen létszámhiányos időszakban nem szerencsés ilyet csinálni.
Utolsó athéni útján néhány önkritikus megjegyzést is megejtetett a leköszönő német kancellár, de nem vállalt felelősséget az általa erőltetett brutális megszorítások társadalmi következményeiért.