Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A CIA által meggyilkolni kívánt Julian Assange agyvérzést kapott a börtönben

Ez a cikk több mint 2 éves.

Julian Assange október 27-én agyvérzést kapott a belmarshi börtönben – mondta el Stella Moris, a WikiLeaks alapítójának menyasszonya.

Az Amerikának történő kiadatása ellen küzdő 50 éves Assange-t a legszigorúbb körülmények közt tartják fogva. Az agyvérzés következtében a jobb szemhéja lecsukódott, memóriazavarai és idegrendszeri károsodás jelei mutatkoztak, írja sajtóértesülésekre támaszkodva az Euronews.

A londoni Felsőbíróság múlt pénteken döntött úgy, hogy az Egyesült Királyság kiadhatja Julian Assange-t az Egyesült Államoknak. Januárban egy másik bíróság még úgy határozott, hogy a WikiLeaks alapítóját a mentális egészsége miatt nem lehet kiadni, hiszen félő volt, hogy az Egyesült Államokban öngyilkosságot követne el. A döntést azonban sikeresen megfellebbezte az Egyesült Államok.

Az amerikai hatóságok 18 vádpontot fogalmaztak meg Assange ellen a brit kormányhoz benyújtott kiadatási kérelemben. Ezek közül 17 kémkedéssel, egy pedig számítógépes rendszerek feltörésével vádolja Assange-t.

A WikiLeaks alapítója a letartóztatása előtt 7 évet töltött Ecuador londoni nagykövetségén, amely 2019 októberében oldotta fel a menekültstátuszát.

A 7 év alatt az amerikai titkosszolgálat megannyi alkalommal tervezte Assange elrablását és meggyilkolását.

A WikiLeaks és az Assange elleni legkitartóbb hadjáratot Mike Pompeo, a CIA egykori vezetője – később pedig Trump külügyminisztere – indította meg 2017-ben, miután a WikiLeaks nyilvánosságra hozta a Vault 7 nevű dokumentumokat, amelyek részletesen mutatják be az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) digitális kémkedési módszereit. A Yahoo News oknyomozó munkájából kiderült, hogy a Vault 7 után kutatva világszerte a szervezet összes központjába kiküldték az utasítást, hogy gyűjtsenek adatokat a WikiLeaksről, és az is, hogy lenyomozták az oldal vezetőinek mozgását és kommunikációját.

Ecuador londoni nagykövetségét a titkosszolgálatok 2017-től kezdődően a legszigorúbban ellenőrizték. A nagykövetség három háztömbnyi körzetében minden élő ember valamelyik titkosszolgálatnak dolgozott: az utcaseprők, a rendőrök és a biztonsági őrök is.

A tervek egyik része arról szólt, hogy Julian Assange-t elrabolják a nagykövetségről, de a titkosszolgálatok azt is latolgatták, miként lehetne megmérgezni.

Julian Assange 2006-ban alapította meg a WikiLeaks oldalt. Az oldal Assange szavai szerint egy olyan könyvtár, amelyben „a világ leginkább elrejteni kívánt dokumentumait hozzák nyilvánosságra”, a szivárogtatóknak pedig névtelenséget biztosítanak. A portál 2010-ben kapott először nagyobb figyelmet, amikor nyilvánosságra hoztak egy 2007-es videót, amelyben egy amerikai harci helikopter Bagdad utcáin tucatnyi embert gyilkolt meg, köztük a Reuters két újságíróját.

Az amerikai katonák magatartása, akik láthatóan egy lövöldözős videójátékban érzik magukat, sokakat feldühített, és hozzájárult ahhoz, hogy ma az amerikaiak többsége hatalmas hibának tartja az iraki szerepvállalást.

Nyilvánosságra került továbbá számos, az iraki és az afganisztáni háborúról szóló jelentés, és a hadsereg belső üzenetei is napvilágot láttak. Ezek közül számos a civil áldozatok halálának körülményeit taglalja. A WikiLeaks emellett számos dokumentumot jelentetett meg az izlandi bankok visszaéléseiről, de nyilvánosságra hozták a Demokrata Párt és Hillary Clinton belső levelezését is.

Az egy ideig Göteborgban élő Assange-t Svédországban szexuális bűncselekménnyel gyanusította meg két nő 2010 novemberében. Assange tagadta a vádakat, de tanúvallomást tett Svédországban, majd óvadék ellenében távozott. A vádakat 2019-ben ejtették ellene.

(Reuters, Guardian, Yahoo News, 444.hu, Euronews, Mérce)