Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az európai napelemboom sötét oldala

A megújulóenergia-beruházások totális piacosítása mögött egy zöld kapitalista látszatmegoldás húzódik meg, amely hátráltatja a valós, demokratikus energiaátmenetet itthon és nemzetközi szinten egyaránt. Az EU-ban egyre inkább háttérbe szorulnak a kisléptékű, helyi beruházások a globális tőke gigantikus naperőmű-projektjeivel szemben. Így sem a decentralizáció nem valósul meg, sem a klímaválság ellen nem tudunk hatékonyan fellépni.

Az energiaárak elképesztő emelkedése egész Európában válságot okoz. Az egy év alatt több mint ötszörösére szökő nagykereskedelmi gáz- és áramárak hatása egyre inkább megjelenik a mindennapjainkban az élelmiszerárak és más alapvető cikkek megdrágulásán keresztül. Számos olyan energiaintenzív iparág, mint a műtrágyagyártás vagy a papíripar, a termelés leállásával küzd.

Ezt a válságos helyzetet elsősorban a földgázfüggőség okozza, ez már csak abból is látszik, hogy azokban az európai országokban ugrottak meg az áramárak a leginkább, amelyek áramtermelésében jelentős szerepet játszanak a gázerőművek. Miközben az európai gázellátás egyre inkább globális függésbe került, az energiagazdaság decentralizált megújulókra helyezése jelentős késésben van. A megkésett zöldítés nyomán kialakult energiaválság azonban hatásaiban eltörpül az elharapódzó klímaválság mellett.

Forrás: Flickr / NPCA Online

Hogyan is zajlik jelenleg a megújuló energia fejlesztése az EU-ban? Az Európai Bizottság épp a múlt hónapban ajánlott egy eszköztárat a tagállamok figyelmébe az elszálló energiaárak kezelésére, ami jól mutatja az uniós megközelítést. A Bizottság mindenekelőtt (számos akut intézkedés mellett) a megújulós beruházások felpörgetését javasolja a válság tartós kezeléseként. A megújulók terjesztését a Bizottság megújuló-aukciók felgyorsításával köti össze, amelyek központi jelentőségűek az uniós zöldítési elképzelésekben.

A főáramú közgazdászok amellett érvelnek, hogy ez a módszer az állami támogatások hatékony elosztásához vezet, de kevés szó esik a hátulütőkről, vagyis arról, hogy az aukciók (melyek természetére a későbbiekben kitérünk) az energiamultik óriásberuházásainak kedveznek, épp a demokratikus energiaátmenet szempontjából kulcsfontosságú decentralizált helyi termelés és az energiaközösségek kárára.

Hogyan piacosít mindent az EU klíma- és energiapolitikája? Hogyan tettek be a megújuló-aukciók az energiaközösségi kezdeményezéseknek szerte Európában? Miért nem állítják meg a klímaválságot a zöld kapitalista látszatmegoldások? Hogyan indult el a hazai naperőműboom ugyanezen a tévúton? A cikksorozatunk első részében ezeket a kérdéseket válaszoljuk meg.

A piacosítás mindent megold?

Az EU gazdasági alapja a közös piac létrehozása. Tévedés azonban azt hinni, hogy ez csupán az unión belüli vámok eltörlését és az áruk bürokráciamentes kereskedelmét jelenti: az EU piacosítja a korábban nem ilyen módon szerveződő folyamatokat is, jogi eszközökkel új piacokat hoz létre. Jó példa erre az uniós klímapolitika alfája és omegája, az EU emisszió-kereskedelmi rendszere (ETS), vagyis a szén-dioxid-kibocsátási jogosultságok piacának megteremtése a semmiből.

Az európai közművek privatizációján és liberalizációján még inkább látszik a piacosítás folyamata. Az áram- és gázszektor a kilencvenes években még nem piaci alapon szerveződött a kontinens nyugati és keleti felén sem. Állami közmű-monopóliumok termelték, szállították és szolgáltatták az energiát a háztartásoknak, intézményeknek és vállalatoknak egyaránt.

Itthon ez a fogyasztók számára a regionális áram- és gázszolgáltatókat jelentette, mint a DÉMÁSZ és DÉGÁZ a Dél-Alföldön vagy az ELMŰ és Főgáz a fővárosban. A szolgáltatóknak az MVM biztosította az áramot és a MOL a földgázt. A kétezres években ezeket a piacokat az EU nyomására liberalizálták a tagállamokban a thatcheri recept alapján, bevezették a versenyt a termelésben és az értékesítésben. Az áram és gáz piaci termékké alakult a korábban mindenkit megillető alapvető közszolgáltatásból, amelyet az állam nyújtott.

Az energiapolitika terén az EU válasza minden kihívásra a piacosítás.

Energiaárak? Piacosítsuk a teljes európai gáz- és áramszektort, hozzuk létre a határokon átnyúló egységes kereskedést. Orosz gázfüggés? Piacosítsuk a gázinfrastruktúra használatát, hozzuk létre az energiauniót. Változóan termelő megújulók? Piacosítsuk a rugalmas áramtermelést, hozzunk létre áramtőzsdéket és piaci alapú hálózatüzemeltetést. Alacsony az energiahatékonyság? Piacosítsuk ezeket a beruházásokat, ösztönözzük a tagállamokat az energiahatékonysági követelmények piaci kereskedésének létrehozására (erre az úgynevezett EKR-rendszeren belül van lehetőség). Zöldáram-igény? Piacosítsuk a zöldenergia-termelést igazoló származási garanciákat, hozzuk létre a zöldbizonyítványok kereskedését. Kevés a megújulós beruházás? Piacosítsuk az állami támogatások kiosztását, hozzunk létre megújuló-aukciókat a versenyző befektetők részére.

Ez a piacosítási folyamat egyre nehezebben követhető. A hétköznapi ember számára egyre nehezebb átlátni, hogy egyáltalán mivel és hogyan lehet ezeken a piacokon kereskedni, az EU ugyanis egyre komplexebb piacosítási konstrukciókat dolgoz ki.

Ebből világosan látszik, hogy az energiapolitikai megoldásokat célzó piacok kialakulása nem egy természetes folyamat, hanem kőkemény jogi kötelezettségeken alapul.

A piacosítás korlátai ugyanakkor egyre látványosabbak. A jelenlegi energiaár-válság például jól mutatja, hogy a piacosítás nem oldotta meg az orosz gázfüggést. A Gazprom éppen hogy kihasználta a piacosítás adta lehetőségeket kínálatának szűkítésével, amit a rövid távú kereskedésre berendezkedett gázpiacok nem tudtak kezelni. A mostani árválság tehát a piacosítás kudarca is, de a mi szempontunkból most fontosabb a megújulós támogatási rendszerek piacosítása, amelyet az alábbiakban mutatunk be.

A energiaközösségek tündöklése és hanyatlása Nyugat-Európában

Az energiaátmenet kezdeti időszakát eufória jellemezte az EU számos országában. A német energiafordulat, az Energiewende kezdeti időszakában az egyszerű állampolgárok, az energiaszövetkezetek és a helyi önkormányzatok tulajdonolták a naperőművek és szélturbinák felét. Eközben a német energetikai óriáscégek egyre kétségbeesettebbek lettek. Korábbi üzleti modelljük egyszerűen nem működött: fél billió euró, azaz 500.000.000.000 euró tőke szivárgott el csak a nagy európai energiacégektől a kétezres évek közepére. Úgy tűnt, a kishalak elüldözhetik a nagyhalakat.

Energiewende. Szélturbinák egy település mögött. Forrás: Wikipedia / André Künzelmann/UFZ

A nagyhalak azonban megerősödtek, és most kiszorítják a kicsiket. A németországi energiaátmenet mára egészen lelassult, nem hozza a korábbi impozáns megújulós beruházási ütemet.

A korábbiaknál jóval kevesebb projekt indul, azok mérete viszont egyre elképesztőbb.

Nem véletlen, hogy egyre több helyen fordulnak a helyi lakosok az energiamultik és intézményi befektetők hatalmas szélerőmű-parkjai és napelemmezői ellen. A történet hasonló Svédországtól Franciaországig, az energiaközösségek hanyatlásnak indultak számos európai országban. Mindez nem magától történt, hanem azért, mert az EU piacosítása elérte a megújulós támogatási rendszereket is, és 2014-ben kötelezővé tették az aukciók bevezetését.

A döntés ízig-vérig azon az uniós megközelítésen alapult, hogy a piacosítás mindenre megoldást kínál. Mik ezek a megújuló-aukciók? Az aukciós támogatási rendszerben a potenciális beruházók egymás alá ígérve versengenek az energiatermelés után járó állami prémiumokért. Tehát azok a befektetők kapnak prémiumot az aukció végén, akik a legkevesebb állami támogatással elégszenek meg beruházásuk elindításához.

Az ilyen versenyeztetéses eljárások bevezetése volt a legutóbbi lépés a megújulós beruházások piacosítása felé. A korábban jellemző, kötelező átvételen alapuló támogatási rendszerekben ugyanis még előre meghatározott támogatott árakat kaptak a beruházók, nem kellett egymással versenyezniük (mint a METÁR-tendereken, ahol a termelt energia eladásakor realizált árpémium jelenti a támogatást, és aki alacsonyabb árprémiumért vállalja a beruházást, az nyer).

Ez az írás a Szolidáris Gazdaság Központ cikksorozatának része, melyben a naperőműboom sötét oldalát tárjuk fel, bemutatva, hogy a profitkényszeren alapuló, növekedésorientált gazdasági rendszerben a napenergia terjedése nem kínál megoldást a klímaválságra. Először a napenergia zöld kapitalista üzletté válásán és az EU piacosító törekvésein keresztül értelmezzük a hazai naperőműboomot.
A következő részben áttekintjük, hogyan alakítja ezeket a kereteket a hazai illiberális rezsim a saját érdekei mentén. A harmadik cikkben pedig azt járjuk körül, hogyan lehetne másként csinálni, milyen lehetőségeink vannak egy demokratikus, fenntartható és szolidáris gazdasági elvek mentén szerveződő energiaátmenetre. A cikksorozat alapjául szolgáló tanulmány elérhető itt.

Számos más tagországhoz hasonlóan Németországban is kivezették a garantált árakat kínáló kötelező átvételi rendszereket, a versenyeztetéses aukciók viszont az egyre hatalmasabb megújulós projekteknek kedveztek. A helyi léptékű beruházások, különösen a közösségi kezdeményezések egyszerűen nem tudnak labdába rúgni a versenyben az állami támogatásokért. A német naperőmű-aukciók bevezetése óta összesen két darab nyertes energiaközösségi projekt volt, az utóbbi időszakban már nem is indultak ilyen kezdeményezések.

A szélerőmű-tenderek esetében a nyertesek 97 százaléka papíron energiaszövetkezet volt, kihasználva az előnyben részesítést az elbírálásnál. A valóságban azonban csaknem kizárólag nagybefektetők álltak ezek mögött a projektek mögött, alig 8 kezdeményezés volt közülük ténylegesen energiaközösség az indulók elemzése alapján. Ez a szélerőműprojektek alig négy százalékát jelenti, miközben 2012-ben még a beruházások közel fele tág értelemben vett állampolgári és közösségi kezdeményezésekhez volt köthető.

Így érthetővé válik, hogy az utóbbi években már a hatalmas megújulós beruházások dominálnak az EU számos országában. A Nemzetközi Energia Ügynökség előrejelzése szerint a hálózatra termelő nagyberuházások aránya Németországban megduplázódik az elkövetkezendő években, de a kontinens egészét tekintve is az idei 41 százalékról 55 százalékra emelkedik négy év alatt az aukciós támogatási rendszereknek köszönhetően. A német energiaátmenetben például egyre meghatározóbbak a szárazföldi és tengeri szélerőmű-park óriásberuházások.

A jellemzően kisléptékű, állampolgári és közösségi tulajdon háttérbe szorulásával megszapodtak a helyi ellenállások is ezekkel a nagyberuházásokkal szemben. Sőt, megtorpant a megújuló-kapacitások korábban dinamikus növekedése, a támogatások átalakulásával ugyanis a nagyberuházók játékterévé vált az Energiewende. Hizlaljuk a nagyhalakat, de már látszik, hogy ez a gigaberuházásokra épülő modell kevés lesz a dekarbonizációs célok teljesítéséhez.

A probléma a gazdasági rendszerrel van

A megújulós beruházások globálisan folyamatosan rekordokat döntenek. Laikusként úgy tűnhet, mintha lassan bár, de közelednénk a célhoz, hogy teljes áramfelhasználásunkat megújulókból tudjuk fedezni.

Ez azonban tévedés: a cél valójában egyre távolabb kerül, mert a megújulók áramtermelésének növekedése elmarad a globális áramfelhasználás növekedésétől.

Nő a megújuló-termelés és nő a fosszilis termelés, erre már a technokrata Nemzetközi Energia Ügynökség is felhívja a figyelmet.

A piacosítás önmagában kevés. Sőt, a piacosítás eluralkodása napjainkban inkább oka a klímaválságnak, mint a megoldása; a piaci ösztönzők rendszere, a „mézesmadzag és furkósbot” típusú megoldások ugyanis kevésnek bizonyultak a klímaválság kezeléséhez. Ezek az ösztönzők nincsenek elég hatással a profitorientált piaci cégek viselkedésére. Sőt, a profitorientált működésben kódolva van az a folyamatos gazdasági növekedés, amely a klímaválságért felelős. A tudományos eredmények azt támasztják alá, hogy a „zöld növekedés”, vagyis a GDP-növekedés elválasztása az üvegházhatású gázok kibocsátásától illúziórikus. Ezek a zöld kapitalista látszatmegoldások, amelyeket az EU piacosítási törekvése is ösztönöz, nem kínálnak valós választ a klímaválságra.

Forrás: Flickr / Global Panorama

Ehelyett a gazdasági rendszer gyökeres átalakítására van szükség. A napenergia fejlesztése csak egy olyan átfogó paradigmában vezet eredményre, amely nem a gazdasági növekedés és az energiafelhasználás elszállásának irányába hat. A napenergia-fejlesztéseknek profitcél helyett a társadalmi szükségleteken, a helyi igényeken kell alapulnia. A cikksorozat harmadik részében mutatjuk be azokat a szolidáris gazdasági lehetőségeket, a helyi energiaközösségektől a demokratikus állami közműcégekig, amelyek a közösségi és fenntarthatósági igények mentén egy új utat tudnak szabni a napenergia fejlesztésének.

A hazai naperőműboom árnyoldalai

Mi történik eközben itthon? Dübörög a naperőműboom, az évekig tartó egy helyben toporgás után az utóbbi időben elindult a napenergia térnyerése. Évről-évre közel megduplázódik a kapacitás: miközben 2010-ben még egyetlen MW volt a hazai napelemek összkapacitása, 2015-ben már 153 MW, idén nyárra pedig már 2649 MW. Az évtized végére meghatározott 6500 MW kormányzati célon két éve még hüledeztek a szakmabeliek, de a hivatalos megnyilatkozások alapján most úgy tűnik, akár félidőben elérhetjük. (Bár a pezsgőbontás még korai, hiszen a hazai áramtermelésnek jelenleg csak 7 százalékát adja a napenergia.)

Közelebbről megnézve ezeket a napelemprojekteket azonban másik kép tárul elénk. Kezdetben a háztartási napelemek vitték előre a napelemboomot, vagyis zömmel a családi házak tetején lévő napelemek.

Napjainkra azonban a nagyméretű naperőmű-parkok telepített kapacitása már többszöröse a lakossági napelemekének, ráadásul ez a különbség a kormányzati számítások szerint még tovább fog nőni.

Sokhektáros napelemparkok létesülnek szerte az országban, olyan zöldmezős beruházások, amelyek nem saját fogyasztásra termelnek, hanem az árampiacra.

Kik a szaporodó napelemparkok mögött lévő beruházók? A tanulmányunkban bemutatott tulajdonosi adatokból látszik, hogy elenyésző esetben állnak helyi illetőségű tulajdonosok a növekvő méretű napelem-beruházások mögött: az állami támogatást nyert projektcégek alig egy százaléka van az érintett településre bejegyezve. Sőt, az idei tenderen támogatást nyert napelem-projektek 86 százaléka mögött állnak kizárólag vagy részben olyan végső tulajdonosok, akiknek külföldön van bejegyezve a lakhelye.

Mindennek megértéséhez pillantsunk rá a hazai Megújuló Energia Támogatási Rendszerre (METÁR). A METÁR-tender egy aukciós rendszer, amelyet épp az EU állami támogatások piacosított kiosztásának követelménye hívott életre. Erre a rendszerre mára egy egész ökoszisztéma települt itthon, amelyben a beruházókat banki projekthitelezési és egyszerűsödő engedélyeztetési folyamatok segítik. Ez az ökoszisztéma azonban elsősorban azoknak a befektetőknek az érdekeit szolgálja, akik szakmányban viszik az egyre nagyobb projekteket. Sőt, az évről-évre ismétlődő METÁR-kiírások is mindinkább a nagy projekteket favorizálják.

A hazai METÁR nem biztosít semmiféle előnyt a barnamezős beruházásoknak, a helyi kezdeményezéseknek vagy akár az energiaközösségeknek.

Jól kommunikálható, hogy az egyenlő versenyfeltételek mindenkire egyaránt vonatkoznak, csakhogy ezzel éppen a globális befektetőket és feltuningolt nemzeti tőkés vállalatokat hozzák játékba a szolidáris gazdasági kezdeményezések kárára. Az energiaátmenet ebben a formában kicsúszik a helyi közösségek ellenőrzése alól, és valódi decentralizáció helyett óriásprojektek jönnek létre, amelyek éppen abban a gazdasági logikában működnek, ami a klímaválságot előidézte.

A következő részben bemutatjuk, hogy a hazai illiberális rezsim hogyan formálta a napelemek nyújtotta zöld kapitalista lehetőséget a saját képére, hogyan használta ki mozgásterét az EU piacosító és dekarbonizációs törekvései mentén és hogyan rendezte át az energiaszektor tulajdonviszonyait. A hazai rezsim megtalálta az elmúlt években a saját kedvezményezettjeit a beinduló napelemboomban.