Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Nincs új a napelem alatt: a megújulós ágazatot is maga alá gyűri a NER

Fordulatokban gazdag a magyar energiaszektor elmúlt három évtizede: az államszocialista örökségre jött az erőltetett piacosítás és az EU előírásai, majd az illiberális rezsim megpróbálta a saját érdekei szerint átcsatornázni a folyamatokat. A megújulók térnyerése döcögősen indult, de a NER később rájött, hogyan lehet ebből politikai és gazdasági tőkét kovácsolni, és pár év alatt a napelemes fejlesztés is a kormányközeli vállalkozók terepévé vált. Az átlagembereknek ebben a folyamatban nem osztottak lapot, de messze nem csak a korrupcióval van probléma: a megújulós kapacitás a növekedésorientált gazdaság részeként bővül, ami nem jelent megoldást sem a klímaválságra, sem arra, hogy a demokratikusabbá tegyük az energiarendszert.

Bár az unió keleti blokkjának megújulós mozgásterét egyre szűkebb keretek közé szorítja az EU energiapolitikája (amiről bővebben cikksorozatunk első részében írtunk), mindenhol vannak helyi sajátosságok is. Magyarországon ezeket leginkább a 2010 óta épülő illiberális rezsim törekvései határozzák meg. Ebben a cikkben bemutatjuk, hogyan vált a hazai áramszektor megújulós átalakulása a politikai-gazdasági rezsimépítés, a NER-re jellemző tőkefelhalmozási folyamat szerves részévé.

Radikális irányváltások

A közép-kelet-európai térség áraminfrastruktúrája alapvetően a rendszerváltás előttről származó örökség. A szocialista ipargazdaságra szabott hálózatok felépítése, a hagyományos energiaipar szervezeti ellenállása Magyarországon is az egyik legnagyobb akadálya a decentralizált termelésen és demokratikus működésen nyugvó energiaátmenetnek. Ehhez jött még hozzá az 1990-es évek közepén elkezdődött, majd az uniós kívánalmaknak megfelelően felpörgetett piacosítás (a régiós országok EU-csatlakozása ugyanis éppen egybeesett az uniós energiapiacok liberalizációjával).

Az állami monopóliumok lebontása nyögvenyelős, komoly érdekkonfliktusokkal járó folyamat volt itthon: a liberalizáció jellemzően inkább papíron működött, míg a valóságban a piacosítás felemás lett.

Manapság már a keleti blokkban is egyre inkább az EU-megfelelőség vezérli a tagállami energiapolitikai szabályozást, de mint látni fogjuk, van ebben némi mozgástér. Miközben a félperiféria országaiban (így nálunk is) a tőkebefektetések nemzetközi dinamikája és az uniós politikai függés szűkre szabja a kereteket, a magyar energiapolitika ezeket folyton feszegeti. Az áramszektor alakulása például a politikai-gazdasági rezsimépítés részeként sokkal inkább megragadható, mint az ágazat belső folyamatainak eredményeként.

Öskü, 2021. október 12. Az ösküi napelempark az ünnepélyes átadás napján, 2021. október 12-én. A tíz megawatt teljesítményû erõmû több mint ötezer család villamosenergia-ellátását biztosítja. MTI/Vasvári Tamás

Míg a 2010 előtti két évtized a piacosításról szólt, az azóta eltelt három kormányzati ciklus alatt a korábbi privatizációs és liberalizációs folyamatok jelentős része visszafordult.

Az áram- és gázszektorban újraállamosítás zajlik: állami nyomásra alapvetően rendeződnek át a tulajdonviszonyok a multicégek kiszorításával az állami és nemzeti tőkés tulajdon kialakítása érdekében.

Erre azért nyílik lehetőség, mert az energiaipar azok közé a belső keresletre termelő és infrastrukturálisan kötött ágazatok közé tartozik, ahol elérhető a rezsim abszolút dominanciája (szemben pl. az olyan mozgékonyabb ágazatokkal, mint az autóipar, ahol viszont igyekszik a külföldi szereplők kedvére tenni a kormány). Az orbáni állam az elmúlt tíz évben több-kevesebb sikerrel átformálta a média, a mezőgazdaság, az építőipar, víziközmű- és a hulladékszektorok mellett az áram- és földgázszektor  tulajdonviszonyait is.

Energiaszektor NER-módra

Ez állami ráhatás azonban nem feltétlenül jelent állami tulajdonba vételt, az áramszektorban például párhuzamosan zajlik az állami vállalatok megerősítése és kormányközeli magáncégek felépítése. Az állami MVM vállalati stratégiáját jelentősen alakítja a rezsim politikája, miközben az elmúlt évek botrányai egy elavult struktúrájú állami kifizetőhely képét mutatják. Az állami óriáscég nemrég bekebelezte a korábbi NKM-et (Nemzeti Közművek), a multicégek többlépcsős kiszorításával korábban felépített közműszolgáltatót is.

Ezzel párhuzamosan épül fel a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Opus holding energiadivíziója az utóbbi években. Amellett, hogy a Mátrai Erőműből kiszivattyúzta a pénzt (majd amikor már nem érte meg az üzlet, jó pénzért eladta az államnak a céget), az Opus megszerezte a tiszántúli gáz- és áramelosztó cégeket. A regionális áramcégek földrajzi képe jelenleg mintha a tulajdonátrendeződés különböző fázisait mutatná: a Dunántúlon az E.On tartja magát utolsó multiként, a Duna-Tisza-közén az állami MVM közműszolgáltató birodalma terül el, míg a Tiszántúlon a nemzeti tőkés Opus terjeszkedik.

A 2010 utáni energiapolitika emellett illeszkedik az illiberális rezsim társadalompolitikájához: két fő kedvezményezetti csoportja – ha különbözőképpen is – a polgári középosztály és a nemzeti tőkés réteg.

Az alábbiakban megnézzük, miként mutatkoznak meg ezek a jellegzetességek a hazai megújulós energiaátmenet folyamatában.

Ez az írás a Szolidáris Gazdaság Központ cikksorozatának része, melyben a naperőműboom sötét oldalát tárjuk fel, bemutatva, hogy a profitkényszeren alapuló, növekedésorientált gazdasági rendszerben a napenergia terjedése nem kínál megoldást a klímaválságra. Az első részben a napenergia zöld kapitalista üzletté válásán és az EU piacosító törekvésein keresztül értelmeztük a hazai naperőműboomot. Ezt követően áttekintjük, hogyan alakítja ezeket a kereteket a hazai illiberális rezsim a saját érdekei mentén.
A harmadik cikkben pedig azt járjuk körül, hogyan lehetne másként csinálni, milyen lehetőségeink vannak egy demokratikus, fenntartható és szolidáris gazdasági elvek mentén szerveződő energiaátmenetre. A cikksorozat alapjául szolgáló tanulmány elérhető itt.

Kezdeti zsákutcák a megújulóknál

A magyar megújulóenergia-szektor az EU-csatlakozás után kezdhetett el fejlődni az uniós célszámok és megjelenő állami támogatások hatására. A folyamat ugyanakkor döcögősen indult, a kötelező áramátvételen alapuló KÁT-rendszer két fontos probléma miatt nem tudta sokáig kellőképpen ösztönözni a szél- és naperőművek megjelenését. Egyrészt a garantált árszint nemzetközi összehasonlításban túl alacsony volt, másrészt a hazai fosszilis ipar kilobbizta, hogy a szenes és lignites erőművek is támogatást kaphassanak, elszipkázva a pénzt a valódi megújulós beruházásoktól.

A Mátrai Erőmű fényképe a levegőből. Forrás: Wikipedia / Civertan

A hazai energiapolitika az uniós csatlakozást követően – kormányokon átívelően – elsősorban a biomasszát látta a hazai megújulóenergia-termelés sarokkövének. Mikor ennek támogatását az EU-ban kezdték visszaszorítani, a magyar kormányok megújuló-politikája is tanácstalanná vált, hiszen a modern megújulók, így a szél- és napenergia árszintje a kétezres évek elején magas volt.

2010 után, az illiberális rezsim kezdeti időszakában sem volt híre-hamva sem a megújulóenergia-szektor megerősítésének. Sőt, sokáig részben a megújulós beruházásokat kifejezetten hátráltató intézkedések születtek:

  • hosszú évekig elhúzódott az elavult KÁT-rendszer felváltása,
  • a bimbózó szélerőműszektor gyakorlatilag rögtön piros lámpát kapott, jelenleg három olyan intézkedés is él, amelyek egyenként is ellehetetlenítik a szélenergia térnyerését
  • a naperőmű-beruházók életét pedig a köznyelvben „napelemadóként” elhíresült, példátlanul magas környezetvédelmi termékdíj nehezítette.

Beindul a biznisz

Hogyan indult be ezután hirtelen mégis a napelemboom? A kormányzat addigi akadályozó politikája 2016-2017 környékén hirtelen támogatóvá változott, a hivatalos megnyilatkozások is egyre komolyabb szerepet szántak a napenergiának.

A rezsim minden jel szerint meglátta a lehetőséget a napelemekben politikai-gazdasági hátországának megerősítéséhez.

Ezután nem csupán számos akadály gördült odébb, hanem komoly beruházási támogatások is elérhetővé váltak (nagyrészt EU-s forrásból) a háztartásoknak és különösen a nagyberuházóknak.

A háztartási méretű kiserőművek (HMKE) lassú felfutása már egy évtizede kezdődött, miután a háztartási napelem a lélektani határt jelentő 10 éves megtérülés közelébe került a globális árcsökkenésnek köszönhetően. A folyamatnak komoly lökést adott az MFB 2017-ben bevezetett 0 százalékos hitele kifejezetten HMKE-létesítésre. Az átfogó hitelkeret és a meglévő szaldóelszámolás mellett egy ilyen napelemes rendszer biztos befektetéssé vált a sok áramot fogyasztó, jómódú, családi házas háztartásoknak.

A HMKE-támogatások elsődleges kedvezményezettje tehát a rezsim által preferált tehetős, de nem feltétlenül nagyvárosi középosztály. A HMKE köré kitalált ösztönzési rendszer másodlagos kedvezményezettjei azok a jellemzően jól fekvő önkormányzatok és KKV-k lettek, amelyek zömmel pályázati támogatásokból valósítottak meg napelem-telepítéseket ingatlanjaikon.

A napenergiára rákapó harmadik és negyedik Orbán-kormány egy másik vonalon a nagyméretű napelem-beruházások támogatása irányába tett lépéseket.

2018-tól hirtelen egy sor könnyítést kaptak az ilyen projektek (pl. a korábbi termékdíj a felére csökkent, és lehetővé vált a „nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségűvé” minősített napelemes nagyberuházások számára a könnyített és gyorsított engedélyezési eljárás). A támogatási rendszer ezzel egy időben történő átalakítása a uniós követelményeknek megfelelően még ennél is inkább a zöldmezős napelem-beruházások irányába hatott – ennek hátteréről cikksorozatunk első részében számoltunk be.

Az új aukciós rendszer, a METÁR az uniós irányokat követi, ám bizonyos szempontból annak egy szélső értékét testesíti meg. A felső mérethatárt a második aukciónál 20 MW-ról 50 MW-ra emelték (ami nemzetközi kitekintésben is szokatlanul magas), a legújabb METÁR-tender pedig már kifejezetten nem új beruházásokat, hanem a meglévő projektek bővítését ösztönzi, érdekes módon a meglévő biomassza erőművekre célozva. A METÁR-tenderekre mára egy saját ökoszisztéma épült, amelyben kulcsszerepet tölt be a kiforrott banki finanszírozás, az aukciókon pedig jellemzően frissen alapított projektcégek indulnak.

A nemzeti tőkések játszótere

Ezeket a cégeket végignézve azt látjuk, hogy a napenergia-ágazatban is kialakult a nemzeti középvállalkozói réteg és tőkésosztály megerősítésének egy új, „piaci” formája, amely már inkább a  0 százalékos hitelekre, mint a direkt támogatásra épül. A METÁR-konstrukcióban megvalósuló projektek összességében legalább évi 10-20 százalékos profitot jelentenek a beruházónak, mindezt kockázatmentesen és akár évtizedekre.

Az ingyenhitel-pályázatok nyertesei között nagyszámú kormányközeli szereplő található:

nyertek például a régebben Tiborcz István érdekeltségébe tartozó Elios korábbi vezetői, de olyan esetet is dokumentált a sajtó, amikor többségében ugyanabban a nyíregyházi bankfiókban adták le a pályázatot a győztes indulók. A hazai napelemszektor jelenlegi befektetői közül kiemelkedik a tavaly magyar állampolgárságot kapott Adnan Polat török milliárdos, Orbán Viktor bizalmasa és vejének üzletfele, aki egy 1000 MW-os naperőmű-birodalmon létrehozásán dolgozik 2022-re, az eredeti tervek szerint 700 millió dolláros befektetéssel. Ez a projektterv a négy évvel ezelőtti bejelentés idején négyszeresen haladta meg az akkori teljes napelem-kapacitást, de a jelenleginek is a fele. A Polat-Tiborcz üzleti kör naperőműves terjeszkedését a magyar állam 5,6 milliárd forint ingyenes kölcsön és tőkeinjekció formájában támogatja.

Forrás: Orbán Viktor/ Facebook

Eközben a hagyományos energiapiaci szereplők is meglátták a lehetőséget a naperőműves beruházásokban. Miközben ezek a cégek nagyrészt kimaradtak a KÁT- és METÁR-ökoszisztémából, az utóbbi időben egyre nagyobb beruházásokat vásárolnak fel vagy építenek saját tőkéből.

A legnagyobb hazai beruházások tulajdonosai két csoportba sorolhatóak: magyar hátterű inkumbens (már a piacon lévő) vállalatok és kínai befektető cégek.

A kormányzati tervek a jelenlegi növekedési ütem folytatását vetítik előre ugyanebben a szisztémában. A 2030-as tervek 6500 MW napelem-kapacitással számolnak, amely a jelenlegi közel háromszorosa. Ezek nagy többsége kifejezetten erőművi típusú beruházás lenne, becsatornázva a nemzeti tőkéseket és globális befektetőket egyaránt. A hivatalos kormányzati tervek szerint a HMKE mennyisége megmaradna 800 MW körül, bár a hatóság legutóbbi nyilatkozatában már 2000 MW kapacitással számol 2024-re.

Energiaátmenet, távol a hétköznapi emberektől

Ahogyan a magyar energiátmenet egyre inkább beágyazódik a zöld kapitalizmusba és a NER-es tőkefelhalmozás logikájába (ezzel távolodva az átlagember szintjétől), úgy szaporodnak meg a beruházások körüli helyi konfliktusok is. Ezek egyelőre inkább szórványosnak mondhatók, a nagyméretű naperőmű-beruházások tervezett megsokszorozódásával azonban – a nyugati országok példáihoz hasonlóan – könnyen elharapózhatnak. A távoli tulajdonban lévő, helyi munkahelyeket nem teremtő, sőt, földterületeket mezőgazdasági termelésből kivonó beruházások akár politikai témává is válhatnak, mint ahogy a szélerőmű-farmokkal történt Nagy-Britanniában vagy a napelemparkokkal az USA-ban.

Hazánkban a konfliktusok szintén elsősorban a termőföldek kapcsán merültek fel, amelyet jól jelez a jövő nemzedékek szószólójának friss figyelemfelhívása. Az épülő inárcsi 2×50 MW kapacitású naperőmű-park esete is erre példa: a legnagyobb hazai naperőmű-beruházás ellen mintegy hetven helyi földtulajdonos harcol intenzíven. A környéken a napelemparkok terjedése évek óta borzolja a kedélyeket, különösen a kapcsolódó erdőirtások és a mezőgazdasági termelés megnehezedése, megszűnése miatt. Döntően helyi családi gazdálkodók sérelmezik a 9,2 km hosszú magasfeszültségű vezeték megépítését, amely 650 hektár mezőgazdasági területet érint.

Egy Putnok környéki földterület esetében a naperőmű-beruházó érdekében maga az állam vette ki a tulajdonos kezéből a földet. A kormányhivatal a biogazdaságnak otthont adó területet a felvásárlási kísérletnek többször ellenálló földtulajdonos háta mögött vonta ki művelés alól a beruházó kérésére.

Hasonló folyamatok zajlottak le több más BAZ megyei település térségében is, ahol a helyi gazdák lényegében a kisajátítás és a beruházó utolsó árajánlatának elfogadása között dönthettek.

A térségben 18 településen összesen 229 helyrajzi számot minősített a hivatal beruházási célterületté. A 100 milliós nagyságrendű projektek mögött ugyanaz a komoly állami támogatásokat elnyerő és impozáns kormányzati kapcsolatokkal rendelkező vállalkozó áll.

A hazai napelemboom vizsgálata alapján világosan látszik, hogy a folyamat a globális befektetési hullám, az EU dekarbonizációs és piacosító törekvései, valamint a magyar illiberális rezsimépítés összjátékaként érthető meg. A naperőmű-építések megindulásának legfontosabb mozgatórugója a globális szinten megjelenő befektetési érdeklődés, amelynek azonban az EU piacosítási törekvései, a METÁR bevezetése mint aukciós támogatási rendszer, és a hazai illiberális rezsim kedvezményezetti körére szabott állami lépések szabtak irányt.

A hazai napelemboom tehát – némi illiberális csavarral – ugyanazon a növekedésorientált úton halad, amelyet első cikkünkben bíráltunk. Húzóereje a befektetett tőke jövedelmezőségének mértéke és egy meghatározott üzleti kör politikailag motivált felemelése. Hogy az energiaátmenet demokratizálása és a fenntarthatóság szempontjából milyen irány volna ehelyett kívánatos, azt cikksorozatunk zárórészében mutatjuk be.