Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A főpolgármester-helyettes magánlakását is áttúrták a rendőrök a Városháza-ügyben végzett házkutatásoknál

Ez a cikk több mint 2 éves.

Hétfő reggel rendőrök jelentek meg a Fővárosi Városházán és a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt-nél is a Városháza-ügy miatt – számolt be elsőként saját információi alapján az Index. Ezenkívül házkutatást tartottak Kis Ambrus főpolgármester-helyettes és vagyonkezelő vezérigazgatójának magánlakásán is – erről már Karácsony Gergely számolt be egy zártkörű sajtótájékoztatón és a Facebook-oldalán.

Karácsony Gergely elmondta, reggel a Városházán a Nemzeti Nyomozó Iroda két egysége jelent meg, hogy házkutatást tartsanak a fővárosi főjegyző és Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes irodájában. Házkutatás volt a Fővárosi Vagyonkezelőnél, kiszálltak a rendőrök a helyettesem és a vagyonkezelő vezérigazgatójának lakására is. A Facebookon közétett bejegyezésében úgy fogalmaz:

„Mindezt egy olyan lejárató kampány részeként, ahol pár, általunk soha nem látott fideszes beszélget, ezt egy másik fideszes lehallgatja, egy harmadik összevágja, egy negyedik fideszes pedig feljelentést tesz – és ez elég ahhoz, hogy elvigyék az általános főpolgármester-helyettes telefonjáról, számítógépéről az összes adatot, fotót, üzenetet, órákig kutakodjanak a kocsijában, a lakásában feltúrják a gyerekszobát, a spájzban belekotorjanak a száraztésztába. Mégis, mi a fene folyik itt?”

Karácsony megjegyzi, magánbeszélgetésekben ő is gyakran „sok rosszat mond Orbánról, a korrupciós ügyeiről” és felteszi a kérdést, hogyha ő ezt rögzítené és közzétenné, akkor a Karmelita-kolostorban is lenne hazákutatás? Szerinte nem rendes eljárás az, amikor a főjegyzőnél egy olyan olyan végzés alapján tartanak házkutatást, amiben „feketén-fehéren szerepel”, hogy a Fővárosi Önkormányzat soha nem adott senkinek megbízást a Városháza értékesítésére.

Karácsony szerint a nyomozó hatóságok a hatalmon lévők kampányeszközei lettek, pont mint Oroszországban.

A főpolgármester megjegyzi, eddig a „bértollnokok pitiáner hazugságai” mellett az önkormányzat szisztematikus kivéreztetésével kellett megküzdeniük. Most már azzal is, hogy kormányzati szerveket utasítanak a hazug lejárató kampányokban való részvételre.

„Akkor hát még egyszer, sokadszorra mondom, a Városháza-ügynek nevezett lejáratás mondatban leírható: fideszes oligarchák meg akarták szerezni a Városháza épületét, de mi nem adjuk. Sem nekik, sem másnak”

-írja Karácsony. Hozzáteszi, ennek a lejárató kampánynak az összes szereplője a Fideszhez köthető, akik egymás közt beszélnek. Ezeket az embereket a főpolgármesterék nem ismerik, soha nem is látták őket, velük soha semmiről nem tárgyaltak. Megjegyzi azt is, mindent, ami a fővárosi ingatlanhasznosítással kapcsolatos, nyilvánosságra hoztak:

Amit a nyomozók keresnek, azt nem a helyettesem telefonján kell keresni, hanem a budapest.hu-n.

„A mai naptól senki nincs biztonságban ebben az országban. Ha valakiről valakik, akiket nem is ismer, beszélgetnek, majd azt lehallgatják, akkor nem a rágalmazókat szállja meg a rendőrség, hanem az áldozatot. A mai naptól kénytelenek vagyunk úgy tekinteni a nyomozóhatóságokra, mint akik a Fidesz-kampány kiszolgálói.”

-írja a főpolgámester.

A főpolgámester a sajtótájékoztatón (ahova a Telex kapott meghívást) elmondta,

a nyomozók nagyjából azzal egy időben érkeztek, amikor a fideszes lakájmédiában (az Indexen) megjelentek a házkutatásról szóló cikkek.

Karácsony Gergely teljes posztja:

 

Amint arról korábban beszámoltunk, a Vározháza-ügy néven hetek óta futó kormányközeli médiumokban gerjesztett botrány, amit az Index indított el, egy állítólagos szerződésre alapozva, amit a főváros korábban tételesen cáfolt.

Az ügy következő állomása az volt, amikor napvilágot látott egy videó, amiben egy Anonymus-maszkos férfi arról beszél, hogy információi vannak azzal kapcsolatban, hogy az említett Berki Zsolt a Fővárosi Vagyonkezelőnél intézi el egyes ingatlanok eladását egy meg nem nevezett vállalkozónak. Ezt követően a videón látható férfi egy XXII. kerületi (Budafok) ingatlanról kezd beszélni, amelynek eladásáról egyébként az előző fővárosi közgyűlés döntött az érintett kerület fideszes vezetésének beleegyezésével.

Ezt követően november 9-én újabb hangfelvétel került nyilvánosságra, amelyben a Vagyonkezelő igazgatója, Barts Balázs beszél a Városháza és az előtte lévő telek eladásának módjáról, amelyre azonban szerinte csak a 2024-es önkormányzati választások után kerülhetne sor. A hangfelvételre válaszul a fővárosi önkormányzat nyilvánosságra hozta azt Városháza  fejlesztéséhez köthető  terveket, amelyekből kiderül, hogy ugyan felmerült az értékes ingatlanegyüttes eladása, ám a városvezetés végül elállt ettől az ötlettől. Emellett a fővárosi önkormányzat Bartsot fegyelmiben részesítette, mivel szerintük súlyos hibát követett el akkor, amikor a befektetőkkel való tárgyalásain ismertette a Városháza eladásának egyébként éppen az ő javaslatára elvetett ötletét.

Majd november közepén újabb hangfelvétel látott napvilágot, amelyben az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. és a Wallis-csoport egykori vezetője, Gansperger Gyula azt állította Kiss Ambrus főpolgármester-helyettesről, hogy „jutalékos rendszert” működtet. Ezzel kapcsolatban Karácsony Gergely akkor elmondta,  egész ügy valójában csak a Fidesz országgyűlési választási kampányának a része, amely most egyik kollégáját, Kiss Ambrust támadja, akiért a főpolgármester saját elmondása szerint „tűzbe tenné a kezét” és kiáll mellette.

Karácsony ezt követően bejelentette, hogy a főváros  a főváros büntetőfeljelentéseket tesz rágalmazásért azok ellen a sajtóorgánumok ellen, akik korrupcióval vádolták a budapesti városvezetést

Ezt követően az érintett Kiss Ambrus beszélt, aki visszautasította, hogy „jutalékos rendszert működtetne”  és kijelentette, hogy nem ismeri a hangfelvételeken szereplő személyeket. A főpolgármester-helyettes emellett kilátásba helyezte hogy helyreigazítást fog kérni minden olyan cikk kapcsán, amely azt állította, hogy a főváros a Városháza ingatlanának eladását tervezte.