Palkovics László szerint az MTA kutatóhálózatának bekebelezése növeli a kutatás szabadságát
Egészen zseniális interjút adott Palkovics László az MTA átalakításáról a Magyar Hírlapnak.
Egészen zseniális interjút adott Palkovics László az MTA átalakításáról a Magyar Hírlapnak.
Baranyi arról beszélt, ha Jancsó is bejelenti az indulását, akkor szerinte előválasztáson vagy nagymintás közvélemény-kutatáson kell kideríteni, ki az alkalmasabb jelölt.
Szél Bernadett és Bősz Anett számolt be röszkei látogatásáról.
Provokatív céllal jelentettek be tüntetést Toroczkaiék, a rendőrség ezt nem engedélyezte, de más ellentüntetéseket igen. Idén az ellentüntetéseket fogják körbekordonozni a Budapest Pride-on.
Jövő pénteken meg is szavazhatják.
Ha emailt vagy SMS-t küldtek, azt valószínűleg a Nagy Testvér is megkapta.
Gazdasági kérdések, neoliberális múlt és kapitalizmuskritika.
Nem töltődnek be a képek, akadozik a hírfolyam.
Sanders mellett egy másik népszerű elnökjelölt-aspiráns, Elizabeth Warren is a brutális mértékű adósságok eltörlésével kampányol.
Azok a városok, amelyek nem képesek megtartani a munkaerőt és a tudásalapú gazdaság szereplőit ide vonzani, azok nagyon súlyosan le fognak szakadni.
A második körben már érvényes volt a szavazás.
Amennyiben az EP megszavazza a Tanács csomagját, benne Ursula von der Leyennel, úgy ki is mondja, hogy intézményként semmi értelme nincs a létezésének.
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt próbálta ki.
Újabb együttműködés.
Larry Sander szerint eljött ideje, hogy a felhasználók fellázadjanak a techóriások ellen.
Méghozzá egységesen,
Az eljáró bíró szerint mentőakciókra semmi szín alatt nem lehet csempészek elleni törvényeket alkalmazni, az olasz partiőrség mégis ezt tette.
A mai MTA-tüntetésen felszólaló kutató keményen nekiment Palkovicséknak.
Több tucat, demokrata és republikánus képviselő és néhány érkezett ma Washingtonból, aggódnak az Auróra zsidó közösségi tereiért is.
Kétmillióan hajlandóak tiltakozni, még ha tudják is, hogy nem győzhetnek
Az ítélet kissé enyhített a 2017 tavaszi festékdobálás miatti drákói elsőfokú határozaton.
Az Európai Tanácsot Charles Michel eddigi belga miniszterelnök fogja vezetni, az Európai Központi Bankot pedig Christine Lagarde volt IMF-vezető.
Kozma Ákos a Helsinki Bizottság szerint is kínos pozícióban találhatja magát, ha jön az ENSZ vizsgálat.
Közös polgármester-jelöltben és közös önkormányzati képviselőjelöltekben is megállapodott minden, Keszthelyen érdemi tevékenységet végző ellenzéki párt.
A Fidesz és médiája Czeglédy Csaba ügyéből már a 2018-as választások előtt nagy médiakampányt csinált, letartóztatása és tárgyalása pedig a kormánysajtóban óriási médiavisszhangot is kapott.
A kétharmados kormányzó többség lényegében Palkovics László innovációs- és technológiai miniszter eredeti tervének adott helyt, amely szerint a legtöbb MTA-kutatóintézet átkerülhet egy új intézménybe.
Kisebb meglepetéssel kezdődött parlamenti ülésnap határozathozatali blokkja
Délelőtt a kormánypárti többség megszavazta a kutatóintézetek leválasztását.
A mai zárószavazás előtt olyan új módosítások kerültek be az összegző módosító javaslatba, amelyek további jelentős, alapelveikkel ellentétes változásokat várnak el az alternatív iskoláktól.