Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Megszavazták a Lex Czeglédyt, innentől a képviselők mentelmi joga sem abszolút

Ez a cikk több mint 4 éves.

Az Országgyűlés ma 153 igennel, csupán 26 nemmel és 3 tartózkodással elfogadta azt a Kocsis Máté és Kósa Lajos fideszes képviselők által beterjesztett indítványt is, amelynek értelmében vádemelés avagy előzetes letartóztatásba helyezés esetén nem védi többé mentelmi jog a képviselőjelölteket és képviselőket.

A törvényt benyújtása után „Lex Czeglédynek” nevezték, ugyanis a törvénynek jelen állapotban fő célja Czeglédy Csaba volt MSZP-s ügyvéd mentelmi jogának felfüggesztése volt, miután a DK listáján EP-képviselői jelöltséget szerzett, ezért pedig ellen addig az időszakig büntetőeljárás nem volt lefolytatható.

Czeglédyt, aki szombathelyi szocialista képviselő is volt, még tavaly helyezték előzetesbe, miután súlyos, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás ügyében nyomoztak ellene. Czeglédyt a Humán Operátor Zrt. igazgatósági elnökeként a diákmunka-kölcsönzéssel foglalkozó cégnél elkövetett ÁFA-minimalizálás és más adómentességek elérése volt.

Az ügyészség februárban már költségvetési csalással és magánokirattal való visszaéléssel vádolta meg, „bűnszervezetben”, ezután került fel az EP-listára.

A Fidesz és médiája Czeglédy Csaba ügyéből már a 2018-as választások előtt nagy médiakampányt csinált, letartóztatása és tárgyalása pedig a kormánysajtóban óriási médiavisszhangot is kapott.

Most pedig a Fidesz ismét az ő ügyére hivatkozva vitte át azt a törvényt, amely szerint ha ezentúl egy képviselőt vagy képviselőjelöltet előzetes letartóztatásba helyeznek, vagy vádat emelnek ellene automatikusan megszűnik a mentelmi joga hogy az eljárást enélkül is le lehessen folytatni.