A tét nélküli görög választás
Görögországnak már csak a remény maradt.
Görögországnak már csak a remény maradt.
A szervezők szerint több, mint 30 ezren vonultak utcára.
A népesebb külterületeken és a szegénynegyedekben napról napra kihívást jelent, hogy a lakók hozzáférjenek a szárazság miatt egyre csak dráguló, limitált vízhez, eközben a gazdagok zavartalanul élvezik az olcsó vízszolgáltatást.
Nem tudtak tovább a nyílt vizen maradni a romló egészségügyi és higiéniás állapotok miatt.
Több ezren vonultak a 24. budapesti Prideon
Azonban egy posztorbánista átmenet nem elégedhet meg azzal, hogy restaurálja a késő kádár-kori és posztkádári oktatásügyet.
Az antikapitalista blokk szerint a nagyvállalatok csak reklámfelületként használják a felvonulást, és az azon résztvevő embereket.
Skandálásukat elnyomta a beérkező körülbelül ötezer Pride-felvonuló, akik a menet elejét alkották.
És a transzneműek nem- és névváltoztatási joga is a követelések között.
Békésen, különösebb atrocitásoktól mentesen vonult a több ezer résztvevő.
A kapitány azonban nem fogja őket visszavinni Líbiába, ahol kínzótáborok várnak rájuk.
A női társelnöki posztot nem tudták betölteni.
Szakszervezeti források szerint csak ebből a pénzből telhet tíz százalékos emelésre.
A propaganda és fizetett aktivizmus is diákmunkában a legolcsóbb.
A Hír TV Terc című műsorában arról beszélgettek, hogy a „meleglobbi” nyomásának köszönhető, hogy az AIDS-et már nem „melegekkel összefüggő immunhiánynak” nevezik.
Tavaly év eleje óta mintegy 7 ezer ember, főként ellenzéki vesztette életét, a gyilkosságokat jogosnak igyekeznek beállítani.
Amennyiben a jelenlegi görbén marad az üvegházhatású gázok kibocsátása.
A foci mindig is a „maszkulinitás” termelésének fontos és népszerű terepe volt. A Franciaországban éppen zajló női labdarúgó világbajnokság szervezői ennek próbálnak hadat üzenni – ezáltal előmozdítani a női egyenlőség ügyét az egész társadalomban.
Úgy tűnik, Siófokon is egy jelöltje lesz az ellenzéki pártoknak.
A büntetésen felül kiszabott 618 220 forint perköltséget összedobták nekik a polgárok, sőt még többet is, így támogatják belőle a lakhatási aktivizmust.
Támogatják a várost immáron 17 éve vezető polgármester újrajelölését, és abban is megegyeztek, hogy a választókerületekben szintén egy jelöltet indítanak a Fidesszel szemben.
Az eddigi legmagasabb hőmérséklet 29,5 Celsius-fok volt Alaszkában, ezt 1969-ben mérték. Most 31,6-nál járnak.
Több száz kutató, egyetemi tanár ellen folytat eljárást a török állam, mert 2016-ban aláírtak egy petíciót, amely a békét sürgette a dél-keleti, kurd többségű településeken. A 25 hónap letöltendő börtönre ítélt Ayse Gül Altinay vallomását közöljük.
Létrejött a teljes ellenzéki együttműködés az őszi önkormányzati választásokra.
A szakszervezetek szerint nem lesz elég a munkaerő megtartására és a fennakadások elkerülésére a kormány által betervezett 8,5 százalékos béremelés.
Ott adózzanak, ahol a profitot termelik!
Tanácsadással segítik a rászorulókat.
A Momentum viszont nem szeretné.
Egyelőre egyet, de az szép, kifejlett példány.
Eredetileg művészeti akciónak indult, de 2014 óta több mint 37 000 ember életét mentette meg a Sea-Watch német szervezet, amelynek egyik önkéntese, Carola Rackete nevét néhány nap alatt egész Európában megismerték. Interjú.