A tartósan bizonytalan vagy reménytelen munkaerőpiaci helyzetben lévő tömegek számára a jogállam és a liberális demokrácia intézményei szinte semmit sem garantálnak.
Lehetséges, hogy Putyin, a birodalmi dicsőség helyreállításának lázában égve, már nem hoz racionális döntéseket. Volt már példa hasonlóra, de az ellenkezője, a racionális visszakozás gyakoribb, hisz minden politikai rendszerben erősen dolgozik az önfenntartás ösztöne.
A belvíz elleni sok évtizedes küzdelem eredményesnek bizonyult, kiszáradt a táj.
A hagyományos értelemben vett, kapitalizmus-kritikus vagy antikapitalista baloldal az utóbbi évtizedekben súlyos válságba került, és eljelentéktelenedett.
A világpolitika egyre tömbösödik, mik lehetnek így egy új ökopolitika esélyei?
Az utóbbi évtizedekben sem az önszerveződő civil mozgalom, sem a közpolitizálás-pártpolitizálás nem hozott áttörést. Más lehetőség nem maradt, mint egyszerre csinálni mindkettőt, egy olyan mozgalom keretében, amely képes erre.
A kínai modell – amely egy ultrakapitalista, a hétköznapi élet immár minden szegletét a tőke logikájának alávető, digitális diktatúra, egyre vonzóbb a nyugati országok számára.
Noha a klímaválság 2019 meghatározó témája lett, a járvány most megmutatja, hogy az ökológiai katasztrófa nem kerülhető el, ha a zöld kapitalizmus illúzióját kergetjük. A rendszert kell szétvernünk, de hogyan?
Ahhoz, hogy megérthessük, miként hat a jelenben társadalmainkra a járvány, és hogy milyen más folyamatok fonódtak össze, vissza kell térnünk legalább 2015-be. Évértékelő két részben.
Az értelmes lokális cselekvést a helyi viszonyok felmérésével kell kezdeni: az elsivatagosodó Duna-Tisza közén nem szabad erdősíteni. A legeltető állattartás viszont a fenntartható növénytermesztésnek is feltétele lenne!