Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Járványkezelés a globális nagytőke és a megfigyelő-fegyelmező rendszerek szolgálatában

Az élhetetlen hétköznapokat hozó, a társadalmat úgyszólván felszámoló járvány is az ökológiai válság része. Nem tudjuk, talán nem is fogjuk megtudni soha, honnan ered a vírus. Könnyen lehetséges, hogy ez is szoros összefüggésben van az éghajlatváltozással vagy az ökoszisztémák pusztulásával. De az sem zárható ki, hogy a vírus egy laborszökevény.

Az azonban bizonyos, hogy annak, hogy a vírus megjelenése világjárványhoz vezetett, fő oka a globalizáció. Többszáz millió ember áramlik hónapról–hónapra a kontinensek közt, a távolsági kereskedelem volumene pedig eddig soha nem látott mértékűre fokozódott a 21. század elejére.

Ilyen körülmények közt csak idő kérdése volt, hogy mikor szabadul el egy világjárvány, és talán még szerencsésnek mondhatjuk magunkat azért, hogy a Covid-19 halálozási rátája csak 3% körül mozog. Elterjedhetett volna egy olyan vírus is akár, melynek halálozási rátája pl. 40%, és ennek veszélye mindaddig fennáll, a mostani járványkezelés sikerességétől teljesen függetlenül, amíg ezt a kiváltó okot – vagyis a globalizációt – fel nem számoljuk.

A járvány egy-egy társadalmon belüli tömeges elterjedését pedig már a modern tömegtársadalmak olyan intézményei tették elsősorban lehetővé, ahol nap mint nap emberek ezrei találkoznak, keverednek egymással: ezek a gyárak, a bevásárlóközpontok, a plázák és az iskolák. És nem a kávéházak teraszai vagy a kiskocsmák kerthelyiségei, melyeket az előbbieknél sokkal hosszabb ideig sújtott a hatósági szigor.

A járvány első hulláma idején egy ideig mintha a döntéshozók és a közéleti diskurzus résztvevői is tudatában lettek volna mindennek. Így a korlátozó intézkedések még nem csak az embereket sújtották, hanem megroppantották a globális kapitalista gazdasági rendszert is. Ez tette lehetővé, hogy rövid időre érdemben csökkent a környezet terhelése is.

Szinte rögtön bezárták az iskolákat, sok helyen távmunkára tértek át, így jelentősen csökkent az autóforgalom, és ezért a légszennyezés, valamint a károsanyag-kibocsátás is. A második hullám idején ez a tendencia sokkal kevésbé érvényesült. Egyrészt azért, mert az iskolákat csak jóval később, a harmadik hullám megérkezése után zárták csak be, másrészt azért, mert a járványügyi szakértők és politikusok inkább az autózást ajánlották a tömegközlekedés helyett, holott a légszennyezettség növekedése is megkönnyíti a vírus a terjedését. Ez utóbbi tényről azonban mára a médiumok mintha teljesen megfeledkeztek volna.

Az első hullám idején korlátozták a bevásárlóközpontok, plázák nyitvatartási idejét is, és sok gyárban is leállt a termelés. Ennek szintén pozitív hatása volt mind járványügyi, mind pedig ökológiai szempontból. A második hullám idején ezek az intézkedések elmaradtak, így a pozitív hatásuk is. A boltok egy részét csak most, a legerősebb, a harmadik hullám idején zárták be, de a plázák továbbra is nyitva voltak. A gyárak pedig zavartalanul termeltek, szennyeztek és fertőztek tovább.

Az első hullám idején a távolsági kereskedelem is akadozott (pl. a kamionsofőrök fokozott ellenőrzése miatt), a közéleti diskurzusban pedig komolyan felvetődött, hogy az ipari termelés legalább egy részét vissza kellene telepíteni a centrumországokba, így rövidítve le a termékláncokat, és csökkentve a fertőzés kockázatát, az ellátás bizonytalanságát – és mellesleg: a környezet terhelését is. A harmadik hullám idején mindennek már semmi nyoma nem volt, épp ellenkezőleg, az egyik legfontosabb törekvés lett, hogy a távolsági kereskedelem zavartalanul működhessen tovább.

Mindeközben számtalan új vírus-mutáció bukkant fel különböző országokban, és hiába korlátozták vagy szüntettek meg az emberek utazásait ezekből az országokból, a mutánsok néhány héten belül más országokban is megjelentek. Így a második hullám még le sem csengett, már a nyakunkon volt a harmadik. Nehéz elképzelni, hogy mindez a távolsági kereskedelem vagy az üzleti elit továbbra is fenntartott globális cirkulációja nélkül is lehetséges lett volna.

Itt meg kell jegyezni:

a távolsági kereskedelem okozta ökológiai károk sem csak a CO2-kibocsátásban mérhetők, hanem abban is, hogy invazív kártevők terjedését teszik lehetővé, melynek következménye az élelemforrásaink szűkülése, minőségromlása valamint az ökoszisztémák pusztulása.

Egy régebbi példa erre a krumplibogár megjelenése. Azóta a magyar burgonyatermelés a töredékére csökkent, és ami még megmaradt, azt is rengetegszer permetezni kell rovarölő mérgekkel. Az újabb példa a dióbélfúró légy megjelenése, mely mára terméketlenné tette a diófáinkat. De már a tölgyeseinket is egy invazív kártevő fenyegeti, amely egy mangószállítmánnyal jutott el egykoron Európába.

A járvány első hulláma alig másfél hónapig tartott, és kevesebb mint ezer áldozatot követelt Magyarországon. A második hullám véget sem ért, hanem 3-4 hónap múltán átcsapott a még súlyosabb harmadikba, melyet valószínűleg a távolsági kereskedelemnek, vagy az elit utazgatásainak köszönhetünk. Az áldozatok száma pedig már 29 ezer fölött jár. A második és harmadik hullámos „járványkezelés” mérlege tehát katasztrofális. Mindezt fügefalevélként próbálták elfedni az arcmaszk-kötelezettséggel, mely az első hullám idején még nem is létezett, még a zárt terekben sem.

A második hullám idején a korlátozások már elsősorban magukat az embereket és a valódi emberi kapcsolatrendszereket sújtották. Ebben az időszakban drasztikusan nőtt a családon belüli erőszak áldozatainak száma, az alkoholizmus, az öngyilkosságok, a depresszióban vagy más mentális betegségekben szenvedők száma.

Az egyének elszigetelődése, a társadalom atomizációja és elidegenedése már kétszáz éve fontos jellemzője a modern kapitalista társadalmaknak. 2020 márciusától azonban az államhatalmak már rendészeti, hatósági eszközökkel kényszerítik ki és gyorsítják fel szinte irreális mértékben ezt a folyamatot. A kijárási tilalom, a vendéglátó szektor teljes ellehetetlenítése, a maszkhordási kötelezettség, és a gyülekezés jogának eltörlése mind ennek a politikai döntésnek a következménye.

Az a döntés ugyanis, hogy a járványkezelés súlyát a gazdasági rendszerről a társadalomra toljuk át, vastagon politikai döntés.

A hétköznapi életünket a korlátozásokkal gyakorlatilag a gazdasági rendszer kiszolgálására és a virtualitásra redukálták. Természetesen továbbra is járhattunk dolgozni a gyárakba, miközben az utcán egy kávét sem volt jogunk meginni (nehogy szóba elegyedjünk bárkivel is). Természetesen továbbra is jogunk volt plázázni egy zárt térben, de egy vadasparki látogatás vagy kulturális esemény szóba sem jöhetett. Tehát pénzt termelhettünk és pénzt költhettünk, hogy fenntartsuk a globális kapitalista rendszert.

És természetesen jogunk volt a virtuális léthez, ahol minden kommunikáció ellenőrizhető, rögzíthető, minden informálódás algoritmusokkal manipulálható, a szólásszabadság pedig korlátozható, a vélemények cenzúrázhatóak.

Nem véletlen, hogy 2020 az az év, amikor a tech-multik hatalomgyakorlása már nem rejtett módon működött, hanem teljesen nyílttá vált. A Facebook vagy Twitter megüzeni mindenkinek, hogy igenis cenzúráz, és tiltólistákat állít össze, melyek összeállításában aztán a progresszív és a jobboldali politikusok is részt vesznek (attól is függően hol, ki van hatalmon).

A Google pedig nyilvánossá teszi tömeges megfigyeléseinek eredményét, demonstrálva ezzel, hogy pontosan tudható, ki, mikor, hol tartózkodik vagy kivel mit beszélget – ha van nála okostelefon. A hiperprogresszív 444.hu publikálja is rendszeresen ezeket az eredményeket, bizonyságául annak, hogy a tömeges megfigyelés hatékony eszköze a járványkezelésnek. Azaz a tömeges megfigyelés hasznos és jó.

De a rémálomnak hamarost vége szakad – mondták –, hisz már itt vannak a vakcinák, és ha mindenki beoltatja magát, a járvány véget ér, és visszakapjuk régi életünket. Sőt, ha bevezetjük az oltásigazolványokat, akkor az ezzel rendelkezők számára már lehetővé válik a nyitás, ahogyan az Izraelben már meg is történt. Az igazolvány bevezetése azért is fontos, mert hatékonyan ösztönöz mindenkit az oltakozásra.

A vakcinákkal kapcsolatban sok mindent nem tudunk, ezért itt nem is érdemes belemenni abba, melyik mennyire hatékony, mennyire gátolja a fertőzés továbbadását, mennyi időre adhat valós védettséget, hogy vajon melyik milyen mutáció ellen is véd, és hogy milyen mellékhatásaik vannak, pláne lehetnek majd a jövőben.

Sajnos ma már a „szaktekintélyek” szavát sem vehetjük készpénznek. Miért kéne hinnünk pl. annak, aki egy gyógyszergyár alkalmazottja, vagy annak aki egy-egy kormányzattól függ egzisztenciálisan? Miként épp a koronavírus járvány idején kiderült,

nem csak despotikus rendszerek esetében probléma, hogy a tudományos igazságok a politikai és/vagy gazdasági hatalom függvényei.

Megtudtuk például, hogy az Európai Bizottság is nyomást gyakorolt az Európai Gyógyszerügynökségre, hogy minél hamarabb zárja le a Pfizer vakcinájának engedélyeztetési folyamatát, de azt is, hogy korábban, már az első hullám idején a német kormány is utasította a „szakmailag független” Koch Intézetet arra, hogy olyan jelentést tegyen le az asztalra, melynek alapján, melyre hivatkozva be lehet vezetni a korlátozó rendelkezéseket.

Határozottan úgy látszik, hogy 2020-ban a liberális demokráciák felszámolták magukat, mert vezetőik és véleményvezéreik, a globális nagytőkével együtt úgy döntöttek, hogy inkább az alapvető jogokat szántsák be, mint hogy a globális kapitalista gazdaság összeomlását kockáztassák meg, és ennek fenntartása ma már (vagy csak most?) csak diktatórikus eszközökkel lehetséges.

Ők természetesen úgy érvelnek, hogy a jogfosztásunk csak ideiglenes állapot, amelyre az emberi életek megóvása miatt van szükség. De ha tényleg az emberi élet az első, és a vakcinázás a megoldás, akkor miért ragaszkodnak a szabadalmak rendszeréhez? Ha ugyanis minden gyógyszergyár gyárthatná a már ismert vakcinákat, nem lenne vakcinahiány. A szegényebb országok ez irányú javaslatait az USA és az EU elutasította.

A járvány leküzdése érdekében tehát emberek százmilliót be lehet zárni saját otthonaikba, de a szabadkereskedelem elvei és gyakorlata, a gyógyszergyárak és az azokba időben befektetők érdekei nem csorbulhatnak fikarcnyit sem. Ha az emberek alapvető jogai nem, a tőkéé viszont maximálisan érvényesülhetnek egy ilyen éles helyzetben, akkor jogállamiságról aligha beszélhetünk, a nagytőke diktatúrájáról viszont annál inkább.

Főleg annak fényében, hogy miközben emberek milliói mentek tönkre és váltak munkanélkülivé, a világ 10 leggazdagabb emberének vagyona 450 milliárd dollárral nőtt. A tech-multicégek, a gyógyszergyárak és a bankszektor értéke, vagyona, bevételei is jelentősen nőttek.

Miután az USA mára jócskán előrehaladt az oltakozásban, ma már elfogadná a szabadalmi rendszer felfüggesztését, de az oltakozásban lemaradt Németország továbbra is elutasító.

De miért is olyan fontos, hogy minél többen, mindenképp a társadalom többsége beoltassa magát, miért nem elég, ha a veszélyeztetett csoportokba tartozók (idősek ÉS az ún. alapbetegségekben szenvedők) teszik ezt csak meg? A hivatalos statisztikák szerint az áldozatok túlnyomó többsége a veszélyeztetett csoportokba tartozik, ha akad akár csak egyetlen eset is egy nap a százból, mikor alapbetegségben nem szenvedő, nem idős hal meg, akkor az mindjárt a címlapokra kerül.

Márpedig ha a vakcinák valóban hatásosak, akkor a beoltottakat megvédik a be nem oltottak fertőzésétől, de legalábbis annak súlyos következményeitől. Ezt bizonyítják az iskolanyitás és a terasznyitás tapasztalatai is. Sokan tartottak akkor attól, hogy ezek a lépések kiválthatják a járvány újabb fellángolását. Nem így történt.

Mindkét esetben (gyerekek és fiatalok) nagy többségében be nem oltottak és a veszélyeztett csoportokba nem tartozók gyűltek ismét össze tömegével. Náluk általában nem jár súlyos következményekkel a fertőzés, a veszélyeztetett csoportokhoz tartozó rokonaikat pedig már beoltották. Így a számok nem romlottak, a lassan javuló tendencia folytatódott.

A szakértők szerint a nyájimmunitás megteremtése miatt lenne fontos, hogy az emberek többsége beoltassa magát. De a nyájimmunitásról szóló elméletről most sincs tudományos konszenzus, ráadásul, ha valóban működik a nyájimmunitás, akkor ahhoz nem csak a mesterséges, oltással megszerzett immunitás, hanem a természetes úton megszerzett immunitás is hozzájárul, és ezért nincs szükség arra, hogy az emberek legalább kétharmada beoltassa magát.

Ezt a tényt viszont a szakértők (és persze a politikusok is) rendre kihagyják a számításból. Pedig ezzel a szakértők vastagon ellentmondanak mindannak, amit korábban hangoztattak.

Miért?

A motiváció elég világos. Így lehet legitimálni az oltásigazolvány rendszerét, mondván, a diszkrimináció ösztönzi az oltakozást. Magyarországon megkezdődött a nyitás, de alapvető jogaikkal csak azok élhetnek, akik megkapták a védettségi igazolványt. És hogy meddig folytatódik a teljes jogfosztás a be nem oltottak számára, azt senki nem tudja, és nagyon kevesen teszik fel a kérdést a „nyilvánosságban”.

Ez a jogfosztás az életek védelmét szolgálja – mondják. De ha a gyárakról, a távolsági kereskedelem esetleges korlátozásáról vagy a vakcinák szabadalmi jogáról van szó, akkor már nem annyira fontos az életek védelme.

Pedig egy idős indiai ember mihamarabbi beoltása sokkal inkább szolgálná ezt a célt, mint pl. a magyar fiatalok kizárása a könyvtárakból vagy a mozikból. A társadalom ilyen szigorú kettéosztása, milliós tömegek ilyen durva diszkriminációja példátlan az újkapitalizmus (a rendszerváltás utáni időszak) történetében.

És példátlan az is, hogy a megfelelő személyazonosság igazolása ennyire rutinszerűvé és hétköznapi válik.

Néhány évtizede még azt a történelmi vívmányt ünnepeltük, hogy az európai határok mindenféle ellenőrzés nélkül átjárhatóak, a határok eltűnnek, ma pedig egy olyan társadalomban találjuk magunkat, ahol még egy vendéglőbe vagy egy könyvtárba belépve is igazolnunk kell magunkat – hétköznapi alkalmazottak pedig (saját döntéseiktől függetlenül) hatósági feladatköröket töltenek be.

Azok tehát, akiket már beoltottak, egy ilyen „szabadságot” kapnak vissza. Jogaik gyakorlásának saját igazolásuk minden esetben a feltétele. Ez nem lehet senki számára meglepő, hiszen már az oltásra való regisztráció, ill. magának az oltás tényének a regisztrációja is alkalmas a tömeges adatgyűjtésre és az állampolgárok osztályozására (ki, mikor regisztrált, mikor, mivel oltották be stb.) Már ezek az adatok is sokféle kiértékelésre és felhasználásra adnak lehetőséget politikai és üzleti szempontból is. Gondoljunk itt Izrael példájára, amely saját állampolgárainak egészségügyi adatait is átjátszotta a gyógyszergyáraknak a vakcinákért cserébe).

Az egyik abszurd konteó szerint az oltásokkal mikrochipeket ültetnek belénk, hogy ellenőrizni és irányítani tudjanak minket. Ez ugyan képtelen badarságnak hangzik, de csak ha szó szerint értjük.

Az oltási kampány egyik legfontosabb célja ugyanis valóban az, hogy az embereket tömeges megfigyelés és kontroll alá helyezzék a (hamis és képmutató) morális zsarolás, valamint a jogaik megvonásával való hatósági zsarolás eszközeivel.

A biztonság és a fogyasztói jólét már nem jár alanyi jogon és/vagy pénzért cserébe, annak feltétele már nem csak az oltakozás, hanem a folyamatos ellenőrzés elfogadása is.

Az elvi kritikát feladó, jobbára politikai marketing-tanácsadóvá züllött közéleti értelmiség mindezt nem teszi szóvá, így szükségszerű, hogy ezek az összefüggések csak ilyen eltorzult formában jelenhetnek meg, és persze nem a baloldalon, hanem inkább a szélsőjobboldal virtuális dühöngőiben. Mindez a pártpolitikában is leképeződik.

Mert a hivatalos ellenzéknek az oltásigazolvány rendszerével semmi problémája nincs, legfeljebb az (ami a TASZ állásfoglalásában tükröződik), hogy már túl korán, egy oltás után is megkaphatják az érintettek, akik még nem elég védettek valójában. Az oltási kampány idején az ellenzék leginkább a kínai és az orosz vakcinák ellen kampányolt.

A járványhelyzetben is az identitáspolitika bizonyult számára a legfontosabbnak, annak a bizonygatása tehát, hogy ők – Orbánnal ellentétben – csak abban bíznak, ami nyugati. Mert szerintük csak akkor lehet valaki hiteles ellenzéki, ha az EU minden egyes mozdulatát és rezzenését lemásolja. A pártok közül egyedük a Mi Hazánk ellenzi az oltásigazolvány rendszerét, és ha ez az alakulat 2022-ben bejut a parlamentbe, akkor ezért az egyesült ellenzék is felelős lesz.

Friss hír, hogy az USÁ-ban a beoltottakat feloldják a maszkhordási kötelezettség alól. Ami az jelenti, hogy a be nem oltottaknak maszkot kell továbbra is hordaniuk, míg az igazoltaknak nem. Így az utcán és minden nyilvános térben is, fizikailag, szemmel láthatóan is, meg fogják különböztetni az oltatlanokat. Ez a nyilvános megszégyenítés, megalázás egyik legdurvább eszköze, egyben a „normális többségtől” való elszigetelésé is – így a maszk óhatatlanul a sárga csillagra fog emlékeztetni.

De a megkülönböztetés logikája és célja most más. Nem a származást, hanem egy viselkedést bélyegez meg, célja pedig nem a megbélyegzettek gettósítása (majd megsemmisítése), hanem mindenkitől, egymástól való elszigetelésük is. A kirekesztést itt a végletekig hajtott, kikényszerített atomizáció jelenti. Kötelezővé az oltást nem teszik, szükség van erre a csoportra, hogy az ellenőrzést a többiek számára is indokolhatóvá tehessék, és hogy a saját biztonságuk érdekében elfogadják saját maguk folyamatos kontrollját – még ha a nyilvános megbélyegzés amerikai példáját nem is fogják követni Európában.

Ez a megbélyegző eljárás, a többi diszkriminációval, a képmutató morális zsarolással karöltve azokhoz a hatalmi rendszerekhez hasonlít logikájában, melyek célja nem egy-egy embercsoport megsemmisítése, hanem a társadalom és az egyén magatartásának, emberi kapcsolatrendszereinek, viselkedésének átformálása volt morális, altruista értékek nevében.

Ilyen volt a Szent Inkvizíció eszköztára, vagy a puritánoké, akik skarlát betűvel bélyegezték meg pl. a házasságtörő nőket. Ehhez az ősi, papi, hatalmi technológiához viszont ma már a 21. századi informatikai rendszerek adta lehetőségek is hozzáadódnak.

Kínában tavaly terjesztették ki az ún . Társadalmi kreditrendszert. 2019-ben az volt a hír, hogy 2020 végére a rendszerbe való belépést mindenki számára kötelezővé teszik – azóta viszont nem érkeztek hírek arról, hogy ez hogyan és miként történt meg. De azt tudjuk, hogy a rendszer tagjait minden lehetséges módon megfigyelik (nincs privát életük), a rendszer pedig kiértékeli a hétköznapi életüket, és ennek alapján kapnak egy pontszámot, amely jelzi, hogy ki mennyire értékes a társadalom számára. Vagyis, hogy mennyire megbízható politikailag, hogy milyen munkaerő, és hogy fogyasztása, életformája mennyire felel meg az elvárásoknak.

A kapott pontszámok alapján rangsorolják az állampolgárokat, és az új, virtuális hierarchiában elfoglalt pozíció határozza meg, hogy ki, milyen szolgáltatásokhoz férhet hozzá, milyen hiteleket vehet fel, hova utazhat vagy hogy mennyire elérhető a profilja egy társkeresőben.

Akik a hierarchia aljára kerülnek, azok könnyen egy átnevelő táborban találhatják magukat. Ha pedig valaki történetesen ujgur vagy a politikai ellenzékhez sorolható, jóval nagyobb eséllyel kerül ebbe a kategóriába. De az elsődleges cél nem az etnikai vagy politikai elnyomás, habár ez IS fontos. Az összes állampolgár rangsorolása nem lenne szükséges, ha csak a diktatúrák ezen hagyományos szempontjai lennének relevánsak.

Az állampolgárok tömeges megfigyelése és fegyelmezése a gazdasági növekedés lehetőségeinek kimaxolása, tehát a profithalmozás maximalizálása miatt vált céllá az állam számára, amely egyre inkább a világ legnagyobb, leghatalmasabb, legkizsákmányolóbb és leginkább környezetpusztító multicégévé vált, amely az államhatalom eszközeivel is fegyelmezi munkásait és manipulálja, irányítja fogyasztóit.

Miközben a kínai állam egyre inkább egy gigantikus kapitalista cég, addig a nagy, nyugati multik egyre inkább felvértezik magukat az államhatalom eszközeivel. Nyíltan beleszólnak a politikába, tömeges megfigyeléseket végeznek, cenzúráznak, saját magánhadseregeik és titkosszolgálataik is vannak. Így érdekeiket sem a liberális ideológiák valamely változata fejezi már ki. A nagyvállalatok és a valódi hatalommal rendelkező államok közti határvonalak elmosódnak, az átfedések e két – egykor gyökeresen különböző – hatalmi konglomerátum közt egyre nagyobbak

Sem a nyugati országok, sem Orbán vagy Putyin nem akar behódolni Kína előtt.

De a kínai modell – amely egy ultrakapitalista, a hétköznapi élet immár minden szegletét a tőke logikájának alávető, digitális diktatúra, egyre vonzóbb a számukra. Mert ez még hatékonyabb gazdasági szempontból és mert segít abban, hogy az ökológiai válságból fakadó helyzeteket a felszínen kezelni tudjuk úgy, hogy a lényegi változásokat közben elkerüljük.

A tömeges megfigyelés és az ezen alapuló tömegmanipuláció új technikái persze nem kínai találmányok, hanem a nyugati tech-multik „innovációi”. Kína átvette ezeket a technológiákat, és egy, Nyugaton (még) nem jellemző, centralizált rendszert épített belőlük. De az igazi újításuk nem ez volt, hanem az, hogy az algoritmusokkal végzett, a mesterséges intelligencia segítségével rendszerezett és kiértékelt adatok alapján hierarchikus rendbe sorolta az állampolgárokat, és ez által határozza meg, kinek, milyen jutalmak és büntetések járnak.

Ha az oltásigazolványok rendszere tartósnak bizonyul, megtesszük az első, de máris döntő lépést a kínai modell bevezetése felé – hisz a Nyugat alapvető értékeinek hitt szabadságjogokat és a jogegyenlőség elveit felfüggesztettük. Ezt tehát meg lehet csinálni, és ha netán, egy idő után érvénytelenítik is az oltásigazolványok rendszerét, másodszor már sokkal könnyebb lesz bevezetni valami hasonlót.

Márpedig az ökológiai válság tovább mélyül, és egyre gyakoribbak és súlyosabbak lesznek a természet válaszcsapásai, a különböző katasztrófahelyzetek. Az ökológiai válság fő oka pedig a globális, kapitalista rendszer és a fogyasztói társadalom. Ha ezeket nem hajítjuk a történelem szemétdombjára, ahová valók, a válság súlyosbodni fog.

Az emberiség nagy része egyelőre ragaszkodik az „amerikai álomhoz”, vagyis a fogyasztói jólét fenttartásához vagy annak eléréséhez, a globális nagytőke és az államhatalmak pedig mindent megtesznek azért, hogy ez így is maradjon.

Már a menekültválság „megoldása” is sejtette, a járványhelyzet kezelése pedig bizonyossá tette, hogy a hatalom a rendszer legalább részleges korrekciója helyett inkább a diktatórikus eszközök bevetését választja. Az első hullám idején még szó volt a globalizáció korlátozásáról, de a második és a harmadik hullám esetén már csak az emberek jogainak korlátozása szerepelhetett a napirenden.

Mert már csak így tudja az elit fenntartani a rendszer működését és megakadályozni a profitráta bezuhanását. A természet csapásaival szemben védelmet és biztonságot kínál a szabadságért, az egyenlőségért cserébe, és persze a természethez fűződő maradék kapcsolataink feladását is. Piacozás helyett például online vásárlást, sörözés helyett chatelést, egészséges élelmiszer helyett étrend-kiegészítőket, a helyi gazdasághoz való visszatérés, a globalizáció felszámolása helyett oltás-apartheid rendszert.

A közélet szereplői nem kínálnak semmilyen valódi alternatívát ezzel a veszélyes tendenciával szemben, mert az jelenleg népszerűtlen lenne. A rendszeren belüli lehetséges variációk száma viszont egyre csökken, így egyre szűkebb ösvényen tolonganak, taszigálják egymást és minket is, előre a szakadék felé.

A valódi alternatíva népszerűtlen, mert a fogyasztói jólét nagy részéről való lemondással járna, valamint az önellátás egyéni, családi, helyi, nemzetállami szintjeinek újjáépítésével, és azzal, hogy az emberek jelentős részének vissza kellene térnie a paraszti gazdálkodáshoz és életformához. De más megoldás nincs.

A Tőke globális és digitális diktatúrája előbb-utóbb az életünk minden darabjára kiterjeszti fennhatóságát, végül a testünk feletti önrendelkezésről is le kell mondanunk, hiszen az is csak egy erőforrás a gazdasági rendszer számára.

Vagy pedig: szabadság, egyenlőség, önellátás.

A szöveg eredetileg a Zöld Csillag blogon jelent meg.

 

Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán