Nem döntöttek a totális megfigyelés bevezetéséről az EU-ban, de a magyar kormány napirenden tartaná a kérdést
Átvernék a javaslatot a júliusban kezdődő soros EU-elnökség során.
Átvernék a javaslatot a júliusban kezdődő soros EU-elnökség során.
Magyarország kormánya az elsők között jelezte, hogy támogatja az Európai Bizottság javaslatát.
Röpke 10-30 év múlva derülhet ki, a beérkező „igényekre” ki ütött pecsétet.
Egy közszférában dolgozó lapunknak elmondta, több kollégája is szorongott attól, hogy nem tudta, munkája közben éppen megbízhatósági vizsgálaton esik-e át.
A digitalizáció abban segíti a hatalmon lévőket, hogy még nagyobb hatalomra tegyenek szert.
Pető György ex-riporter pilótát korábban több alkalommal is felkeresték a titkosszolgálatok.
Az továbbra sem derült ki, kiket figyeltek meg vele, mert ezzel személyiségi jogokat sértenének.
Titkosszolgálatok egymás ellen, összecsapott kompromat. Lejárató–kampányok céljával végzett adatgyűjtés súlyosan csorbítja a magánélethez való jog védelmét.
Terroristák ellen fejlesztették, terrorelhárító ellen alkalmazták.
Az ülésen résztvevő állami vezetők nem cáfolták egyértelműen, hogy az izraeli kémszoftverrel politikusokat és újságírókat is megfigyeltek volna. Ennek ellenére a részleteket feltáró albizottságot leszavazta a kormánypárti többség.