Előválasztást javasol a helyi Jobbik Szolnokon

Frissítés, 15:14: A szolnoki Jobbik közleményt adott ki amelyben előválasztást javasol, hogy eldőljön melyik ellenzéki polgármester-jelölt induljon Szolnokon a Fidesz jelöltjével szemben.

Mint korábban írtuk a Jobbik országos vezetősége a Momentum és a Mindenki Magyarországa Mozgalom mellett Lukácsi Katalint, míg helyi szervezete az LMP és a DK által támogatott MSZP-s jelöltjét Radócz Zoltánt, támogatja a polgármesteri posztra.

Ma délután kiadott közleményében a  Jobbik helyi szervezete megerősítette a pártközponttal szemben megszületett döntését, és arra kérte a két jelöltet, hogy előválasztáson döntse el ki lesz a végső jelölt. Ezért a Jobbik szolnoki szervezete 24-ére tárgyalásra hívta az érintett feleket.

Korábban írtuk: Lukácsi Katalin, a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökségi tagja ma bejelentette, hogy indul Szolnok polgármesteri székéért. Csakhogy múlt héten a helyi MSZP korábbi polgármester-jelöltje is bejelentette, hogy indul. Mindkettőjüket támogatja a Jobbik és a Szolnoki Többség. Azonban ebben az esetben mindkét szervezet neve két-két különböző csoportot takar.

„Bemutatták hétfőn Lukácsi Katalint, a Jobbik, a Momentum Mozgalom és a Szolnoki Többség Egyesület közös szolnoki polgármesterjelöltjét. A Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökségi tagja mögött egyelőre nem sorakozott fel az MSZP, a DK és az LMP helyi szervezete „- írja hétfői tudósításban a Magyar Hang.

Csakhogy szombaton egy másik ellenzéki összefogást is bemutattak a városban, ahogy a Mérce is megírta, a Szolnoki Többség, a Demokratikus Koalíció, az MSZP, a Jobbik és az LMP helyi szervezetei állapodtak meg, hogy közösen, egy az egy ellen indulnak minden körzetben a Fidesz ellen az őszi önkormányzati választáson.

A 24.hu pedig arról írt, ennek az összefogásnak a jelöltje az MSZP-s Radócz Zoltán lesz.

De hogy lehet, hogy mindkét jelöltet támogatja a Jobbik és a Szolnoki Többség is? Úgy, hogy míg a helyi szolnoki Jobbik az MSZP-s Radóczot, addig a párt elnöksége Lukácsi Katalin indulását támogatja.

A Szolnoki Többség története pedig még érdekesebb. A szervezet lényegében egy Facebook-oldal volt, amit lassan egy éve üzemeltetnek a helyi ellenzéki pártok. Az oldal, vagyis az ernyője alatt együttműködő helyi erők (kivéve a Momentum) támogatják az MSZP-s indulót. Csakhogy Lukácsi Katalin még júniusban létrehozott egy egyesületet Szolnoki Többség névvel, amit ő vezet. Ez az egyesület pedig az ő jelöltségét támogatja. Ahogy a Momentum is.

Abból, hogy ki legyen a közös polgármester, már tavasszal is balhé volt, ezután Lukácsit kitiltották a helyi ellenzéki együttműködés, a Szolnoki Többség üléseiről.

A város egyébként nyerhetőnek számít az ellenzék számára, a Fidesz csupán 43,5 százalékot szerzett itt az EP-választáson, az országgyűlési választásokon pedig még kevesebbet. De ez csak akkor igaz, ha nem két polgármester-jelölt és két ellenzéki önkormányzati képviselő indul minden körzetben.

Címlapkép: Tüntetés a rabszolgatörvény ellen Szolnokon
Olvass tovább!