Miért és hogyan demokratizáljuk a gazdaságot?
A felső osztály által uralt hegemón diskurzus elhitette a választókkal, hogy a kapitalizmus megváltoztathatatlan. Pedig teljesen világos, hogy a kapitalizmus drámai végjátékának vagyunk tanúi.
A felső osztály által uralt hegemón diskurzus elhitette a választókkal, hogy a kapitalizmus megváltoztathatatlan. Pedig teljesen világos, hogy a kapitalizmus drámai végjátékának vagyunk tanúi.
Alotti Nasri azt nyilatkozta, 25 éves problémák ütik fel újra a fejüket.
Mindezt a minisztereknök beszéde alatt.
Nálunk találták a legtöbb kérdéses ügyet.
Az Extinction Rebellion egy mozgalom, ami szerényen arra vállalkozik, hogy megmentse az emberiséget saját magától.
Még egy családvédelmi intézkedés, ami nem azokhoz jut el, akikhez kellene.
Így már két bizottság is biztosan fideszes alelnök nélkül marad.
A természet nem ismer határokat, új és új csodák nőnek ki a semmiből, a Földanya örömére.
A lap által kiderített részletek szerint az asszony eredetileg nem szexuális molesztálás, hanem egy konkrét, testi bántalmazás miatt tett feljelentést, amelynek részleteiről szerinte nem tőle szerzett tudomást a kormányközeli sajtó.
A Horthy-rendszer egyik vezető oktatáspolitikusának emeltek szobrot Vácon. Hogy antiszemita volt, az úgy tűnik, nem számít.
Bár egész nap arról volt szó, hogy előrehozott választásokat fog Boris Johnson kérni, végül magyar idő szerint 7 órakor megtartott beszédében ezt nem jelentette be.
Az elmúlt időszakban az ellenzék nagyon belejött a külföldi vendégmunkások gyapálásába. A probléma által érintett városokban a kormányzat migránsozó kampányát és gyűlöletkeltő retorikáját másolják az ellenzék jelöltjei.
Hétfő délelőtt is két újabb gyilkosságról szóltak a hírek.
Az elmúlt hetekben több lap is írt róla, hogy a Szabadság téren található Eleven Emlékművet többször is megrongálták. Most kiderült, a rongálás nem véletlen, hanem szervezett antiszemita akció.
Száz évvel ezelőtt gyilkolták meg a fehérterroristák Simon József katolikus papot, akinek az volt a bűne, hogy a földosztást és az egyház demokratizálását sürgette.
Hétfőn legalább 9000 középiskolai és egyetemi diák bojkottálta Hongkongban a tanítás első napját.
A rendezvényen javarészt fehér férfiak vettek részt.
Szeptember 2-13. között az alapellátó fogorvosok sztrájkolnak, a kezdeményezéshez több mint 1000 orvos csatlakozott.
Már várandós anyák is feliratkoznak a várólistákra.
Szeptember másodikán van a vár törököktől való visszafoglalásának 333. évfordulója.
Meg kell értenünk például azt, hogy mi vezet a háborús retorika természetessé válásához, mi okozza, hogy az erőszak és a háború egyértelmű morális rosszból valami jóvá, kívánatossá, hősiessé válhat.
A nép- és nemzeti szuverenitás elve a jobb és a baloldalon egyaránt népszerűségnek örvend. Jó-e ez így?
Szászországban és Brandenburgban választottak tartományi kormányt.
Az ellenzék próbálja megakadályozni az alku nélküli kilépést, ám Boris semmilyen eszköztől nem riad vissza.
Az egyik tiltakozó aktivista kezéből kicsavarták a telefont.
Neki köszönhetjük a kapitalista rendszert magyarázó világrendszer-elméletet.
Roma aktivisták, közösségek és önkormányzatok az egész országban, vidéken és a fővárosban is tanszereket gyűjtenek és osztanak helyi családoknak, hogy legalább enyhítsék az iskolakezdéssel járó terheket.
Tegnap is erőszakos összecsapásokra került sor.
A XXII. kerület önkormányzata annyira bujkál az ügy elől, hogy szerdán egyik képviselőjük még a Mérce újságírójának kezéből is megpróbálta kitépni a telefont.
A független polgármesterjelölt a Fidesz-bázis gyarapítását sejti a meglepő népességrobbanás mögött, feljelentést is tett.