Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Magyar Narancs: 8 és fél év fegyházat és vagyonelkobzást kér az ügyészség a fideszes Simonka Györgyre

Úgy tűnik, teljesen elengedi a kormánypárt a békési kiskirály, Simonka György kezét. A Magyar Narancs szerint Polt Péter ügyészsége a vádiratban 8 és fél év fegyházat és teljes vagonelkobzást kért a bűnszervezetben különösen jelentős értékben elkövetett költségvetési csalás miatt megvádolt Simonka Györgyre.

A parlament tavaly októberben függesztette fel a fideszes képviselő mentelmi jogát Polt Péter indítványára reagálva. A Központi Nyomozó Főügyészség ezután házkutatást is tartott az ügyben, végül elég hosszú idő után, de pár hete, augusztus 21-én megküldték a vádiratot Simonka és 32 társa ellen. 

A gyanúsítás szerint Simonka különböző szövetkezetekkel kapcsolatos pályázati pénzekre ment rá, ennek érdekében már 2009-ben elhatározta, hogy egy olyan  kört épít fel, amelynek „az volt a célja, hogy a döntéshozókat megtévesztve jogtalan vagyoni haszonhoz jussanak”.

„Simonka György és társai a beruházásokat és az eszközbeszerzéseket felülárazhatták. Az ingatlanokat olcsón megszerezték, majd azokat minimális fejlesztéssel, fiktív értékbecsléssel szerepeltették az elismerési tervekben. A beszerzett eszközök döntően használtak voltak, amelyek csak töredékét képviselték az értük kifizetett összegnek” –írja a Magyar Narancs

Simonka György meghatározta azt is a lap szerint, hogy az egyes beruházásokat megvalósító cégek képviselői a nekik átutalt, vagyis felülárazott vállalkozói díj mekkora részét – általában 45 százalékát – szolgáltassák vissza neki készpénzben.

Simonka a vád szerint, „két rendbeli, felbujtóként, bűnszervezetben elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének, két rendbeli, bűnszervezetben, gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző, önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett vesztegetés bűntettének, két rendbeli vesztegetés elfogadása bűntettének, két rendbeli, társtettesként bűnszervezetben elkövetett, kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés bűntettének, két rendbeli folytatólagosan, és felbujtóként elkövetett hamis magánokirat felhasználása vétségének megalapozott gyanúja megállapítására alkalmas.”

A lap felteszi a kérdést, hogy bár korábban a rendőrség zár alá vette Simonka lakóingatlanát, vajon mit lehet majd elkobozni Simonkától?

Az ügyben izgalmas az is, hogy nagyon ritkán kerülnek vád alá fideszes politikusok. Ténylegesen pedig Simonka lesz az első fideszes politikus 2010 óta óta, akinek bírósági tárgyalása kezdődik. Kérdés, vajon miért kerül Simonka a vádlottak padjára, miért lett kegyvesztett a kormánypárton belül.

 

Olvass tovább!