Benyújtotta a kormány az akadémiai kutatók közalkalmazotti státuszát elvevő törvényjavaslatot
Ezzel a kulturális területen és a szakképzésben dolgozók után még egy ágazatnál a piaci jellegű bérezést alkalmazná az Orbán-kormány.
Ezzel a kulturális területen és a szakképzésben dolgozók után még egy ágazatnál a piaci jellegű bérezést alkalmazná az Orbán-kormány.
Karácsony Gergely közölte: a közgyűlést a lehető legkorábbi időpontban pótolni fogják, emellett pedig olyan jogszabálymódosítást kezdeményezett a kormánynál, ami lehetővé teszi a fővárosi közgyűlés megtartását online formában.
Főként az új vezényelhetőségi szabályok és a másodállás kvázi tiltása miatt az orvosok túlnyomó többsége nem írná alá az új jogviszonyt.
Jelenleg a struktúra határozza meg a funkciót. Azért kerülnek idősek, fogyatékosok, árvák intézetekbe, hogy fenn lehessen azokat tartani.
Az Államkincstár és a szakember szerint sem történhet meg ilyesmi. Jelenleg 700 ezer nyugdíjas él a létminimum alatt.
Valamint megbetegedett Vidnyánszky Attila is.
Osztrák és magyar szakszervezeti vezetőkkel beszélgettünk a témáról.
A MOK magára lett hagyva a vírus szkeptikusokkal szemben, a kormányzati lépések késlekednek, így hamarosan ezrek fertőződhetnek meg és sokszorosára emelkedhet az elhunytak száma.
Az álnéven publikált, pár soros cikkel megsértették emberi méltósághoz és jó hírnévhez való jogát.
Az alkotmánybíróság döntése értelmében a legális abortuszok 95%-a mostantól illegális lenne.
Az Európai Parlament Kulturális és Oktatási Szakbizottsága ma mindkét oldalt meghallgatta a Színház- és Filmművészeti Egyetem ügyében.
A vírus mellett a maszkviselés szabályai miatt őrjöngő utasokkal is szembe kell nézniük nap, mint nap. A BKK egy vonalat nem tudott eddig felhúzni értük.
Az abortusz teljes tiltása ellen tiltakozó képviselőnőket a parlamenti őrséggel vezetette ki az országgyűlés alelnöke.
Egyesült Államok-szerte már több mint 60 millióan adták le szavazatukat vagy postán, vagy a korai szavazási mechanizmus során, de a szervezés mindeddig botrányos volt.
Baloldali, antikapitalista és radikális: Szerbiában a Szociáldemokrata Unió hamvaiból nemrég megalakult a Radikális Baloldal Pártja [Partija radikalne levice]. Interjú Jovo Bakićtyal.
Pedig Horn Gabriella, az Átlátszó újságírója csak a munkáját végezte, most mégis tiltott adatszerzéssel kapcsolatban idézték be.
Miért van az, hogy Varga Judit és Ujhelyi István ugyanazon az oldalon találja magát ebben az ügyben?
Az társadalmi ellenállás az ügyben ritkán látott tömegeket kovácsolt össze, tízezrek vonultak utcára országszerte.
A privatizálás és az alacsony keresetek közepette az ágazat igen aktív érdekképviseleti tevékenységet tudhat maga mögött, melyet most egy online sztrájk meghirdetésével folytat.
Semmiféle megegyezés nem történt a kuratóriummal október 21-én – közölte a diákok HÖK-elnöke, Csernai Mihály és Budai Marcell, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) sajtófőnöke.
A kormány a járvány ürügyén tette lehetővé a kétéves munkaidőkeret önkényes elrendelését, majd aztán átmentette azt a későbbiekre is.
A tanács egyharmada napirendre tűzte volna a nyilatkozatot, Lánczi András szerint ennek semmi értelme, nem az ő dolguk az ilyesmi.
Az Országgyűlés ma karanténszabályok megszegése miatt kiszabható legmagasabb bíráság összegét 50 ezer forintról 150 ezer forintra emeli.
Munkabeszüntetéssel, egyetemi tiltakozásokkal és forgalomlassítással vette kezdetőt hétfő reggel az az országos sztrájk Lukasenka lemondásáért.
Az üzlettel az Apple és a Google egyaránt jól járnak, a felhasználók és a kisebb cégek már nem feltétlenül.
Hét hónappal a történtek után még azt is nehéz kideríteni, mi és hogyan történt valójában, a felelősök fáznak a nyilatkozatoktól és a nyilvánosságtól, és a fenntartó főváros is elszalasztotta a lehetőséget, hogy rendszerszintű előrelépés történjen az ügyben.
Rómában és Varsóban is összecsaptak a járványügyi intézkedéseket kritizáló tüntetők a rendőrséggel, hazánkban egyre több kórházat kell bevonni az ellátásba.
Éjfélkor lejár a Lukasenkának adott ultimátum, jöhet az általános sztrájk.
Berlini magyar művészek kiakadtak, hogy a magyar kormány rendszerellenes avantgárd művészettel reklámozza magát külföldön, és az SZFE-t támogató akciójukkal megzavartak csütörtök este egy vetítést a berlini Balassi Intézetben.
A lengyel nők tömegei tucatnyi városban álltak ki az abortusz további szigorítása ellen.