A peremvidékeken néhány száz méteren leképeződik a magyar társadalom
Győr, Zalaegerszeg, Szeged és Hódmezővásárhely agglomerációját és az ott megjelenő diverz társadalmi rétegeket vizsgálta a Portfolio.hu társblogja.
Győr, Zalaegerszeg, Szeged és Hódmezővásárhely agglomerációját és az ott megjelenő diverz társadalmi rétegeket vizsgálta a Portfolio.hu társblogja.
Bizonytalanságban tartani az egészségügyet, még kiszolgáltatottabbá tenni a benne dolgozókat a járvány közepén bűn.
Rátóti Zoltán levélben értesítette a diákokat, hogy az előrehozott, aztán meghosszabbított őszi szünet után sem folytatódik az oktatás.
Az abortusz-törvény miatt indult tüntetéshullám eddigi legnagyobb demonstrációja folyik a Lengyel fővárosban.
Több szempontból is különleges választásra készül az Amerikai Egyesült Államok november 3-án.
A karanténba került tanárok többsége csupán a táppénz 60%-át kapta meg.
Keresztes Zoltán és Komlósi Csaba közölték, a Mirkóczki Ádám, volt jobbikos politikus által irányított városvezetés „arrogáns, fideszes stílust” vett át, ő eddig bírták.
2010 óta sokszor éreztük, hogy ennél rosszabb már nem lehet. És lett.
Yasser Louati párizsi jogvédő szerint a terroristák céljai évek óta világosak, a tömeges lehallgatás és megfigyelés azonban teljes kudarc, szinte sohasem tudnak megakadályozni újabb és újabb késeléseket.
Az új kancellár szerint az egyetemfoglaláson „fogy a lelkesedés”, de újabb ultimátumokkal már nem próbálkozik.
A külvárosi életmód sokáig egyet jelentett az „amerikai álommal”, ami most mind a két elnökjelölt szerint veszélyben van, egészen más okokból.
Legalábbis a csütörtöki hírek erre engednek következtetni.
Franciaországban két hét alatt több kegyetlen késes támadást hajtottak végre radikális iszlamisták, Macronék pedig szítják a muszlim lakossággal szembeni gyűlöletet.
Jobb, ha észben tartják az urak: itt vagyunk, kiállunk a lengyel nőtársainkért, és itt leszünk az utcán, amikor a mi életünket fenyegetik majd.
A nők és a fiatalok különösen rossz helyzetbe kerültek.
Rövid időn belül minőségi változást eredményezne a magyar munkavállalók életében.
Arra hivatkozva, hogy elfogadhatatlan kijelentéseket tett a párton belüli antiszemitizmussal kapcsolatban.
A polgármester szerint nincs összeférhetetlenség abban, hogy a pénzügyi bizottság elnökének cége bérli „bagóért” az önkormányzattól a szabadstrand előtti parkolót.
Eközben kiderült, szeptemberben 32 ezer ember veszítette el a munkáját.
Hónapokba telhet, mire jutnak valamire.
Habár ez egyelőre főleg spekuláció, egy biztos: a szocialista szenátor még sokáig lesz része az amerikai közéletnek.
Szél Bernadett közérdekű adatigénylését elutasították.
A kulturális munkások tudásai egy szolidáris mozgalom részeként nemcsak a művészet válságára, hanem a tágabb társadalmi krízisekre is tudnának reagálni – miközben ezek az alternatív intézmények megélhetést és stabilitást is nyújtanának a résztvevőknek.
Ez a válaszuk arra, hogy egy friss felmérés szerint 8 ezer orvosból 6 ezer – béremelés ide vagy oda – nem írná alá az új jogviszonyt.
Össztársadalmi ellenkezést váltott ki a szigorítás Lengyelországban, a kormánypárt népszerűsége is rohamosan csökken.
Az EB előterjesztése csak annyit javasol, hogy mindenhol ugyanolyan szempontok alapján számolják ki a „megfelelő összegű” a minimálbért, de hogy az mihez képest legyen „megfelelő”, és pontosan mekkora, azt lényegében a tagországok hatáskörébe utalja.
Az az állam, amely korlátozza az abortuszhoz való hozzáférést, azt a nőgyűlölő, patriarchális rendszert erősíti, amely a nők teste fölött tulajdonjogot érez, fölötte rendelkezni akar.
Ezen kívül a szakszervezet úgy véli, azért nem hozzák nyilvánosságra a koronavírussal érintett intézmények listáját, mert akkor több dolgozónak kéne 100 százalékos táppénzt fizetni.
Németországban akár november végéig bezárhatnak a vendéglátó-egységek és a kulturális létesítmények, míg Franciaországban 4 napos, országos lezárása készülnek.
Az EMMI szerint még indokolt a tantermi tanrend, ám a digitális oktatásra átállás potenciálisan rengeted lemaradást hozhat az SNI-s tanulóknak.