Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Rojavai kurdok bombázásával köszöntötték Biden elnökségét Erdogan milicistái

Ez a cikk több mint 3 éves.

Tumultuózussá kezd válni ismét a kurd vezetésű Észak-Szíriai Föderáció területe, miután a törökök által támogatott helyi fegyveresek a 2019-es, Rojava ellen indított török offenzíva évfordulója, és az amerikai elnökválasztást megelőző napokban ismét tűz alá vették az észak-szíriai kurd területeket.

Tavaly kezdte meg Törökország az észak-kelet szíriai, autonóm kurd terület, Rojava elleni offenzíváját, a kissé cinikusan elnevezett „Béke Forrása” hadműveletet. A Donald Trump parancsára kivont amerikai egységek helyére bevonuló törökök és törökökhöz köthető egységek a „biztonságos zóna” megteremtésének jelszava alatt fosztogatásokba és etnikai tisztogatásokba kezdtek.

Eleinte a bevonuló seregek elől menekülők által üresen hagyott otthonokat pakolták ki, amikor azonban ezek fogyatkozni kezdtek,

az ott maradt helyiek közül is többen rabló portyáik áldozatául estek.

A bevonuló török csapatok mellett a térséget több csapás is érte az elmúlt időszakban. A Szíria más részein is folyó harcok és az amerikai szankcióknak köszönhetően romló gazdasági helyzet is súlyosan érinti a térséget. Emellett az ENSZ civileket határokon át segélyező műveletének január 11-i lejárta után, annak meghosszabbítása körül kialakult viták is elsősorban az észek-keleti régió ellátó pontja körül folytak.

A Rojava Information Centre által közölt jelentés szerint szombaton, Joe Biden amerikai elnökké válásának napján különösen erős tüzérségi tűz érte Ain Issza települést és környékét:

„Ain Issza, mivel a 2019-es török invázió után frontvonalba került, gyakori célponttá vált az amerikai választást megelőző hetekben.”

– írják.

Talán az újra elmérgesedő helyzet okozhatta, hogy Wayne Marotto amerikai ezredes, az Iszlám Állam terrorszervezet maradékai ellen küzdő, több ország csapatait egyesítő „Benne Rejlő Megoldás” hadművelet szóvivője baráti hangú üzenetet tett közzé Twitterén a kurd vezetésű Szíriai Demokratikus Erők helytállásáról az ISIS ellen folytatott küzdelem 6 éves évfordulóján:


„Hat éve, a Daesh ellenőrizte Kobani városának 60 százalékát, de a Szíriai Demokratikus Erők és csapattestei nem adták meg magukat, és tartották a várost. Azzal tiszteljük meg mártírjaikat, hogy folytatjuk küldetésünket a Daesh legyőzésére. A Szíriai Demokratikus Erők és csapattestei büszke hagyatékkal járultak hozzá a Daesh legyőzéséért folytatott misszióhoz.”

– fogalmazott az amerikai katonatiszt.

A főként Erdogan-párti Hürriyet török portál fel is háborodott az ezredes szavain, illetve az ISIS-ellenes Koalíció sorainak rendezése láttán, a lap úgy fogalmazott, hogy a Szíriai Demokratikus Erők és a Koalíció szóvivője

„sírnak a gondolattól, hogy nem támogathatják a terrorista szervezetet.”

Ezzel a Szíriai Demokratikus Erők egyik pillérét alkotó YPG-re (Kurd Népvédelmi Egységek) utaltak, amelyet Törökország régóta vádol az inszurgens PKK támogatásával, amely utóbbit több ország, köztük az Egyesült Államok és az Európai Unió is terrorszervezetként tart számon.

(Ahval News; Kurdistan24)