Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az ellenzék közös javaslatot nyújtott be a járvány egészségügyi és gazdasági hatásainak enyhítésére

Ez a cikk több mint 3 éves.

Varju László (DK), Lukács László (Jobbik), Csárdi Antal (LMP), Harangozó Tamás (MSZP) és Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) országgyűlési képviselők közös sajtótájékoztatón számoltak be róla, hogy az ellenzék közös határozati javaslatot tesz a járvány kezelésére.

Varjú László a Demokratikus Koalíció parlamenti képviselője elmondta, mostanra mindenki számára világossá vált, hogy az Orbán kormány nem képes megállítani a vírus terjedését és nem képes kezelni a válságot.

Végletekig terhelt egészségügyön, a sorra megszűnő munkahelyeken, a működésképtelenség határán táncoló iskolákon, az elszegényedő családokon és az idősökön nem segít az ingyenes parkolás, nem segít az éjszakai kijárási korlátozás.

Elmondta azonban, hogy az ellenzéki képviselők ma nem azért jelentek ma meg hogy mindezt bírálják, hanem azért, hogy segítsenek, mert mindannyian a hazájukat szolgálják.

Éppen ezért a parlamenti képviselettel rendelkező ellenzéki pártok közös parlamenti határozatot nyújtanak be, hogy megkezdődjön végre a járvány és a válság elleni védekezés.

Az ellenzéki közös javaslat 11 pontban foglalja össze, hogy milyen intézkedésre van szükség azonnal, ezt a 11 pontot ismertették.

Az első, hogy legyen tömeges és ingyenes a koronavírus tesztelés minden magyar állampolgár számára, méghozzá bürokratikus útvesztők nélkül, minden magyar polgár számára teljesíthetetlen feltételek nélkül legyen lehetőség arra, hogy teszteltetni tudja magát és kérhesse ezt bárhol.

A kormány adjon azonnali anyagi támogatást a gyermekes családoknak és a nyugdíjasoknak, mivel ez az időszak, amikor a gyenge forint, a magas infláció miatt különösen nehéz  számukra, nem szabad, hogy segítség nélkül hagyja őket az ország.

Lukács László a Jobbik képviselője elmondta, ahhoz, hogy ne a vírus diktálja a tempót vannak olyan társadalmi csoportok és foglalkozások amikkel kiemelten kell foglalkozni. Éppen ezért a javaslat egyik pontja arról szól, hogy legalább kéthetente legyen olyan szűrés, ami az egészségügyi dolgozókat, a pedagógusokat illetve a szociális ágazatban dolgozókat teszteli.

Ezeknek az intézményeknek a megvédéséhez arra is szükség van, hogy az oda bekerülőket, a betegeket is, illetve a szociális intézménybe felvetteket is rendszeresen szűrjék, kiterjedten teszteljék, azért hogy lássuk, merre jár a vírus.

Lukács hozzátette, az államnak azonnali és hatékony kontaktuskutatást kell megvalósítania, mivel az, az elmúlt hetekben összeomlott és a hatóságok látszólag letettek arról, hogy ezt a nagyon fontos járványügyi módszert alkalmazzák.

„Ezek olyan intézkedések amelyre a magyar államnak van lehetsége, amelyre a pénzügyi, a technikai és a személyzeti feltételek mind adottak, ezeket csak használni kell.”

Kocsis-Cake Olivio elmondta, a Párbeszéd nyitott arra, hogy megszavazza a veszélyhelyzet 90 napos meghosszabbítását, mivel a járvány egyre inkább terjed. Ezzel együtt továbbra sem bíznak a kormányban, ezért is terjesztik elő a határozati javaslatot, amely irányt mutat a kormánynak arra, milyen intézkedéskre van szükség.

„Nem megint a haverokat, főleg Mészáros Lőrincet kell támogatni, nem a saját hatalmát kell bebetonozni, hanem igenis az embereknek kell hathatós segítséget, támogatást nyújtani ebben a válságban.”

Az intézkedések nagy része az egészségügyi és gazdasági védekezést mutatja be, irányozza elő. Kocsis-Cake két pontot emelt ki a javaslatból, az egyik az egészségügyi dolgozók számára nyújtandó 100%-os bérkiegészítés, amire a frontvonalban harcoló orvosok és ápolók túlterheltsége miatt van szükség.

A másik a TB törvény figyelmen kívül hagyása a koronavírusos betegek esetében. Azaz akinek elmaradása van a Társadalombiztosítás fizetésével, annak ne számolják fel a vírus miatti ellátás költségeit.

Minden egyes beteget aki koronavírus gyanúval vagy koronavírus megbetegedéssel keres fel egy egészségügyi intézményt, ingyen gyógyítsanak meg, ingyen lássanak el.

Ha nem cselekszünk ezekben a kérdésekben, akkor könnyen lehet hogy nagyon szomorú karácsonyunk lesz. Továbbra is nagyon fontosnak tartják, hogy a válságkezelő alapjövedelmet vezessék be, mert ez az egyetlen módja, hogy a rászorulókon és az állásukat elvesztőkön segítsenek. – tette hozzá Kocsis-Cake.

„Amennyiben a kormány komolyan gondolja, hogy fel akar lépni a védekezés érdekében és támogatni akarja az embereket, akkor támogassa az ellenzék konstruktív javaslatait.”

Harangozó Tamás az MSZP frakcióvezető helyettes elmondta, a kormány szemlátomást a járvány megakadályozása érdekében a szükséges intézkedéseket elmulasztotta. Az emberek, a családok megélhetésének, anyagi biztonságának érdekében sem tettek semmit. Harangozó két pontot ismertetett a javaslatból.

Az egyik, a koronavírussal fertőzöttek 100%-os táppénz támogatása, mivel úgy látják, sokan a betegállományba vonulással járó anyagi kár elkerülése érdekében, inkább betegen is elmennek dolgozni.

Harangozó szerint ezzel elkerülhető lenne, hogy az embereknek választania keljen az egészségük, mások egészsége és a családjuk megélhetése között.

A másik pont, amit már az első hullám óta követelnek, hogy a munkanélküliek ellátásának időtartamát emeljék vissza 90 napra, és annak összegét is emelje meg egy méltó szintre, javaslatuk szerint 100 ezer forintos nettó összegre.

Csárdi Antal az LMP parlamenti képviselője elmondta, pártja követeli, hogy a kormány támogassa az otthoni munkavégzés feltételeinek megteremtését és támogassa a szükséges infrastruktúra és eszközbeszerzést a kis- és mikrovállalkozások számára,  hogy azokon a területeken ahol megoldható, ott meg is valósuljon a távmunka.

Követelik továbbá, hogy a korábbinál lényegesen kedvezőbb feltételekkel indítsák újra a részmunkaidős foglalkoztatás támogatását, ágazattól és az adott vállalkozás jövedelem kiesésének mértékétől függetlenül.

Csárdi szerint legalább ilyen fontos, hogy az önkormányzatokat sújtó elvonásokat vonják vissza, az így elvont a pénzeket adja vissza a kormány. Sőt, ezen felüli támogatást kell nyújtani a magyar önkormányzatoknak, annak érdekében hogy a megnövekedett feladatokat, mint a betegek,  az idősek, és a karanténba vonulók ellátása, jó minőségben tudják továbbra is biztosítani.

A gazdasági következmények miatt az önkormányzatok bevételei megcsappantak, ezeket a kormány további elvonásokkal toldotta meg, tovább nehezítve ezzel az önkormányzatok védekező képességét, miközben a feladatok nőttek.

Az ellenzék javaslatai:

    1. Minden magyar állampolgár számára tegye lehetővé, hogy ingyenesen teszteltethesse magát a koronavírus fertőzés kimutatása érdekében, teremtse meg a tömeges és ingyenes tesztelés pénzügyi és technikai feltételeit;
    2. Legalább kéthetente minden egészségügyi dolgozó, pedagógus, valamint szociális dolgozó, továbbá minden kórházi felvételre kerülő beteg és a szociális intézmények lakói esetében végezzék el a megfelelő vírusteszteket;
    3. Teremtse meg az azonnali és hatékony kontaktkutatás feltételeit, és gondoskodjon a kontaktok azonnali és gyors teszteléséről;
    4. Az egészségügyi szakdolgozók 100% bérkiegészítésben részesüljenek, figyelembevéve a folyamatban lévő béremelést is, tekintettel az egészségügyre nehezedő nyomásra.
    5. A járvány időszaka alatt minden fertőzöttnek lehetővé kell tenni az az ingyenes egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést, függetlenül a biztosítotti viszonyától.
    6. Gondoskodjon arról, hogy a koronavírus-fertőzés tünetei miatt a betegsége idejére otthon maradó munkavállaló számára a munkajogi és társadalombiztosítási szabályozás ne jelentsen anyagi hátrányt, elősegítve ezzel mind a koronavírus-járvány terjedésének megfékezését, mind a munkavállalók biztos megélhetését;
    7. Támogassa az otthoni munkavégzés alkalmazását azokon a munkahelyeken, ahol ez lehetséges, alakítsa ki az otthoni munkavégzés szabályozási kereteit, biztosítsa, hogy a munkaadók lássák el a munkavállalókat megfelelő eszközökkel és járuljanak hozzá az otthoni munkavégzés költségeihez és a rezsihez, ennek fedezetét központi költségvetésből biztosítsa a kis és közepes vállalkozások számára;
    8. Gondoskodjon a munkájukat elvesztett dolgozók számára azonnali közvetlen támogatás kifizetéséről, és a munkanélküli ellátások igénybevételének időtartamát növelje meg;
    9. A korábbinál kedvezőbb feltételekkel indítsa újra a részmunkaidős foglalkoztatást támogató állami programot, ágazattól függetlenül nyújtson közvetlen támogatást a járvány miatt nehéz helyzetbe került mikro, kis és közepes vállalkozásoknak.
    10. A megélhetés terheinek növekedése miatt nyújtson azonnali pénzügyi támogatást a gyermekes családoknak és a nyugdíjasoknak.
    11. Vonja vissza az önkormányzatokat sújtó elvonásokat, és nyújtson többlet állami támogatást a helyhatóságok megnövekedett feladatainak ellátására.

Címlapkép: DK sajtó