Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Ígéretesek a vakcinakísérletek, Biden „sötét télre” számít Amerikában – koronavírus összefoglaló

Ez a cikk több mint 3 éves.

Az USA sötét telére figyelmeztetett ma Joe Biden megválasztott amerikai elnök a hétfőn ígérete szerint első alkalommal megtartott koronavírus-akciócsoport ülése utáni sajtótájékoztatón.

Biden, akinek legfontosabb kampányígérete az volt, hogy Trump elnökkel szemben a Covid-19 fenyegetését komolyan fogja venni, most az általános maszkviselés fontosságára figyelmeztette a népet, és sajtótájékoztatóján üdvözölte a Pfizer gyógyszerkonszern mai bejelentését, mely szerint a BioNTech céggel összedolgozó multi koronavírus-vakcina tesztjei 90%-os sikerrátával végződtek.

De mit is jelent ez a bejelentés a járvány által sújtott glóbusz számára?

A cég közleménye szerint az általuk fejlesztett oltóanyag-jelölt az azt megkapó, kísérleti alanyok 90%-ánál megakadályozta azt, hogy szervezetük megfertőződjön a SARS-CoV-2 vírustörzzsel. A kísérleti alanyok köre rendkívül széles volt, összesen 43,538 résztvevőre terjedt ki, 42%-uk kifejezetten szélsekörű háttérrel, származással rendelkezik.

A Pfizer-BioNTech vakcina mRNS alapanyagú, ami azt jelenti, ez a védőoltások egy forradalmian új, csupán csak pár éve bevezetett változata, ezért is izgalmas a szakembereknek a mai hír.

Isabelle Bekeredjian-Ding, a németországi Paul Ehrlich Intézet munkatársa még márciusban az mRNS-t használó vakcinákkal kapcsolatban megjegyezte, ez a típusú oltóanyag még sohasem kapott hivatalos engedélyt a világon.

Védekezésének lényege az, hogy a vírusok által is használt „hírnök RNS”-t juttatják a szervezetbe, ez a vírus egyik alapanyaga. Segítségével sejtjeinkben sokszorozódik a vírust felismerhetővé tevő RNS-kódinformáció, és mivel ez a forradalmian új vakcina az emberi szervezet veleszületett és nem szerzett immunrendszerét aktiválja, ezért nem szükséges mesterségesen legyengített vírusokat a szervezetünkbe juttatni. Először fordul elő, hogy egy mRNS vakcina 90%-os hatékonysággal jut túl egy ekkora tesztfázison.

A New Yorkban és Mainzban párhuzamosan zajló vakcinateszt után a WHO is bizakodó volt konferenciáján, és – ritka, alig elképzelhető együttállásként – mind Biden, az új elnök, mind a leköszönni látszólag nem akaró Trump elnök üdvözölték a fejleményt, mindketten abban reménykednek, hogy a tömeges vakcináció fázisa immár elérhető közelségbe került.

Magyarország: a szigorúság immár elkerülhetetlen

Jóval az ellenzéki pártok javaslatai mögött járva immár Orbán Viktor miniszterelnök is belátta, a kórházak telítettsége, az egészségügyi dolgozók és orvosok túlterheltsége megnövekedett szigort igényel a magyar járványhelyzettel szemben, amely immár Európában a legrosszabbak közé tartozik, csak Belgiumban és Csehországban súlyosabb a helyzet.

Ezért kedd éjféltől az országban,

Este 8 óra és hajnali 5 óra között kijárási tilalom lesz. 8 órára mindenkinek haza kell érnie, felmentést csak a munkába járás és rendkívüli esetek adhatnak.

Minden gyülekezés tilos.

Az éttermek bezárnak.

Általános rendezvénytilalom lép életbe. Családi összejöveteleken, magánrendezvényeken maximum tízen vehetnek részt. Esküvők csak lakodalom nélkül lehetségesek, az egyházi, illetve a polgári szertartáson a szertartáshoz szükséges személyek, a tanúk, a szülők és a testvérek vehetnek részt. A temetéseken sajnos legfeljebb 50 fő vehet részt.

sportmérkőzéseket csak zárt kapuk mögött rendezhetik meg. Szabadtéren megengedett az egyéni sportolás, az amatőr csapatsport tilos. A szabadidős helyszíneket (fitnesstermek, múzeumok, színháztermek, állatkertek) zárva kell tartani.

A felsőoktatás csak online formába működhet, és a kollégiumokat is be kell zárni. A középiskolában nyolcadik osztály fölött digitális oktatás lép életbe. A bölcsődék, óvodák, általános iskolák 14 éven aluliak számára nyitva maradnak.

Ezenkívül a miniszterelnök, Karácsony Gergely főpolgármester november 4-én bevezetett intézkedéseit mintegy átvéve, általános, heti tesztelést vezetett be a bölcsődei, óvodai, általános iskolai dolgozók, tanárok, kórházi dolgozók és orvosok számára.

Az intézkedések indokoltnak tűnnek, csak tegnap közel 4700 fertőzést regisztráltak, 81-en haltak meg. A túlterheltség miatt Müller Cecília tisztifőorvos mai tájékoztatóján közölte, 77-re nő a koronavírusos betegeket fogadó intézmények száma. Azt is hozzátette, a vírus terjedését „immár nem lehet megállítani”, a halasztható műtétek felfüggesztését pedig elrendelte.

Európa már javában védekezik

Az MTI mai tudósítása szerint súlyosbodik a helyzet Olaszországban is, most a öt régió csatlakozott az északiakhoz a korlátozásokban. Marco Marsilio abruzzói tartományi elnök Twitter-fiókján jelentette be, hogy további öt régióban – Abruzzo, Umbria, Liguria, Basilicata és Toszkána – megemelik a járványveszély fokozatát szerdától.

A rendelkezést Roberto Speranza egészségügyi miniszter a következő órákban írhatja alá. A tárca megerősítette az értesüléseket a sajtónak.

Az érintett térségek eddig sárga színű, vagyis alacsony veszélyfokozatú zónának számítottak a kormány péntektől bevezetett osztályozása szerint. A szigorítással narancssárga övezetnek, vagyis közepesen veszélyesnek nyilvánítják őket, a korábban ugyanebbe a fokozatba sorolt Pugliával és Szicíliával együtt.     A narancssárga tartományokba kizárólag nyomós indokkal lehet belépni, vagy onnan távozni. Engedéllyel lehet a tartományokon belül is mozogni, például egyik városból a másikba eljutni. Az országos éjszakai kijárási tilalom mellett a narancssárga övezetben napközben is csak indokolt esetben engedélyezett a közlekedés, leállítják a vendéglátást, valamint korlátozzák a kereskedelem nyitvatartását is.

Az ugyancsak súlyos helyzetben viszont javult kissé a helyzet Franciaországban, főleg a már több hete lezárt nagyvárosokban. Ugyancsak a Magyar Távirati Iroda párizsi, kiküldött tudósítója jelentette ma, hogy az október 17-i, éjszakai kijárási tilalom itt bevált.

Jérome Salomon járványügyi igazgató hétfő este párizsi sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott, a kilenc nagyvárosban már elkezdett javulni a helyzet, de a második hullám az ország egész területén terjed, jóllehet a reprodukciós ráta 1,19-re csökkent, és a pozitív tesztek aránya 19,8 százalékra esett vissza 20,8-ról.

Martin Hirsch, a párizsi közkórházak igazgatója a France Inter közrádióban megerősítette, hogy a Párizs környéki Ile-de-France régióban megkezdődött a járványhelyzet javulása: az elmúlt 3-4 napban naponta már csak nyolcvan súlyos beteg került intenzív osztályra, míg egy héttel ezelőtt ez a szám átlagosan 110 volt.

A párizsi kórházakba jelenleg átlagosan naponta négyszáz fertőzöttet vesznek fel, míg egy héttel ezelőtt még legalább ötszázat.

A szakember ugyanakkor nagyon óvatosan fogalmazott, miután szeptember végén is érzékelhető volt már lassulás a járvány terjedésében, majd októberben ismét gyorsulás volt megfigyelhető. Martin Hirsch is úgy vélte, hogy országos szinten a tetőzés még csak most következik, ezért a következő napok még nehéznek ígérkeznek a kórházaknak.

Párizsban azonban nem túlterheltek az intézmények, és tudnak átvenni betegeket a déli Provence-Alpes-Cote d’Azur és az ország középső részén található Auvergne-Rhone-Alpes régiókból, ahol súlyosabb a helyzet.

A kormány a hét második felére várja az országos tetőzést, a karantén december 1-jéig van érvényben.

Az elmúlt 24 órában a kórházakban 551-en vesztették életüket, és ezzel 40 987-ra emelkedett a Covid-19 fertőzésben elhunytak száma. A második hullámban eddig ez a legmagasabb napi halálozási szám, a rekord az első hullám idején április 6-án egy nap alatt 613 haláleset volt a kórházakban.

A fertőzöttek száma vasárnap óta 20 155-tel emelkedett, a járvány kezdete óta 1 millió 807 ezer 479 fertőzöttet regisztráltak. A napi esetszám rekordja pénteken több mint 60 ezer volt.

Ugyanakkor súlyos korlátozásokra kényszerült Spanyolország Andalúzia régiója is ma.

növelik az éjszakai kijárási tilalom időszakát, az egyetemi oktatás online folytatódik, a nem létfontosságú szolgáltatások pedig délután 18 óra után nem vehetők igénybe.

Andalúzia autonóm kormánya azért döntött az óvintézkedések fokozása mellett, mert a térségben a fertőzöttség meghaladja az országos átlagot, százezer emberből 576 igazoltan elkapta a koronavírust.

A tartományban legalább két hétig érvényben marad a régió lezárása is, csak igazolással lehet be- és kilépni területéről, azon belül pedig bevezetik az egyes városok és települések közötti közlekedési korlátozást is.

Granada megyében a kiugró, a tartományi átlag dupláját meghaladó esetszám miatt még szigorúbb intézkedéseket rendetek el: teljesen leáll minden nem létfontosságú szolgáltatás, így például a vendéglátás. Zavartalanul működhetnek viszont az élelmiszerboltok, a gyógyszertárak, az optikák, a telekommunikációs üzletet és egészségügyi szolgáltatók is.

(MTI, Guardian)