Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Tömeges tesztelés: a szociális dolgozók ismét kimaradtak a tervből

Ez a cikk több mint 3 éves.

Ma bejelentett intézkedésével a kormány végül bevezette az iskolai, bölcsődei dolgozók, kórházi személyzet és orvosok rendszeres gyorstesztelését és a gyorsteszteknek ezekben az intézményekben való fokozottabb készletezését.

Ahogyan azonban azt Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője ma a parlamentben is észrevételezte, a szociális dolgozók, tehát azok akik vagy a gyermekvédelemben, vagy az otthontalanok ellátásában, vagy pedig éppen az idősotthonokban állnak helyt, ismét nem jutott semmi a védelemből.

Ungár mai közleménye szerint Kásler Miklósnak az emberi erőforrások miniszterének intézett az ügyben írásbeli kérdést. A képviselő hangsúlyozta,

„Egy szóval és főleg egy intézkedéssel sem foglalkozik a szociális dolgozókkal, akik pedig frontvonalban küzdve legalább annyira veszélyes, megterhelő és felelősségteljes munkát végeznek megalázóan alacsony fizetésért, mint az egészségügyben vagy az oktatási területen dolgozók.

Ráadásul azok, akiket a szociális területen dolgozók látnak el – mint például az idősotthonok lakói – a különösen veszélyeztetett csoportba tartoznak.”

A probléma már csak azért is jelentős, mivel a tavaszi koronahelyzet alatt éppen az elégtelen felkészültség miatt, és azért, mert például az idősotthonokba számos alkalommal koronavírus-fertőzötteket küldtek vissza kórházakból, már az akkor alacsonyabb fertőzési ráta esetén is szabályos válsághelyzet alakult ki.

Mindezek ellenére sem a felkészülés mértékét, sem a szociális dolgozók plusz juttatásainak, helyzetének rendezését nem tűzte napirendjére a kormány és a szaktárca.

Ungár már számos alkalommal tett fel Káslernek a helyzettel kapcsolatban. Amikor például még márciusban a képviselő azt kérdezte meg a minisztertől, hogy az szociális dolgozók akkor 11 pontban megfogalmazott kérdéseire milyen válasszal szolgálnak, úgy söpörték le, hogy a kérdése „politikai hangulatkeltés”, amire nincs szükség.

Azt pedig már szeptember 5-én kérdezte, hogy az Emmi mindenféle magyarázat nélkül küldte el a Szociális és Gyermekdvédelmi Főigazgatóság igazgatói posztjáról Benedek István Zsoltot, ugyancsak sikertelenül. Augusztusban, miután a Magyar Hang részletes riportot közölt a Hajdú-Bihar megyei szociális intézmények helyzetéről, a minisztérium minden magyarázat nélkül váltotta le Benedeket. Ekkor is kitérő választ kapott.

De legutóbb, november 4-én. Rig Lajos jobbikos képviselő kérdésére fejezte ki a Kásler Miklós, hogy miért nem probléma, ha az orvosokkal szemben a szociális dolgozók nem kapnak béremelést (közülük 80 százalékuk továbbra is csupán garantált bérminimumot kapja, ennek mértéke 2019-ben bruttó 195 ezer forint volt, 2020-ban pedig bruttó 211 ezer forint.

Ekkor Kásler úgy fogalmazott,

„bizonyos differenciálásra szükség volt” a munkakörök között.

Címlapkép: MTI/Komka Péter