Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Többedszerre sem árulta el az Emmi, hogy miért váltották le a szociális szektor csúcshivatalának igazgatóját

Ez a cikk több mint 3 éves.

Másodszor kérdezte meg írásban az Emberi Erőforrások Minisztériumától Ungár Péter azt, hogy miért váltották le a Szociális és Gyermekdvédelmi Főigazgatóság éléről Bendek István Zsoltot júniusban, ám Rétvári Bence államtitkár ezúttal is semmitmondó választ adott.

Nem, kedves adófizető magyar állampolgárok, kedves szociális szektorban az SZGYF fenntartása alatt dolgozók, közügyek…

Gepostet von Ungár Péter am Samstag, 5. September 2020

Az LMP-s országgyűlési képviselő azért kezdett érdeklődni augusztusban a volt igazgató leváltása miatt, mert júniusban „nagytakarítást” tartott az Emmi a szociális csúcshivatal több szervezeti egységében is, méghozzá éppen azt követően, hogy az SZGYF Hajdú-Bihar megyei kirendeltségéhez tartozó intézmények ügyeivel a Magyar Hang részletesen foglalkozott: írtak vesztegetésgyanúba keveredett intézményvezetőkről, idősek eltűnt, költségvetési csalást felvető pénzének pótlásáról, rendszerszintű problémákról.

Benedek István Zsolton kívül távozott Verdó György, az SZGYF Hajdú-Bihar megyei kirendeltségének igazgatója, illetve a Debreceni Szociális Szolgáltató Központ (DSZSZK), illetve Bihari Egyesített Szociális Intézmény (BESZI) vezetői is. Rajtuk kívül másokat is felmentettek: többek között Rybár Juditot, a Veszprém Megyei Kirendeltség igazgatóját is.

Korábban a Magyar Hang is érdeklődött a minisztériumnál, a főigazgatóságnál, és a helyettes főigazgatónál is Benedek István Zsolt távozásának körülményeiről, illetve arról, hogy menesztése összefügg-e a feltárt botrányos esetekkel  de nem válaszoltak a kérdéseikre.

Így hát Ungár Péter írásbeli kérdést intézett – először még július 31-én – Kásler Miklós emberi erőforrásminiszterhez arról, hogy miért váltották le az SZGYF igazgatóját. Erre augusztus közepén Rétvári Bence államtitkár válaszolt azzal, hogy Gulyás Gergely július 30-i kormányinfóján adott válasza az irányadó.

Gulyás Gergely ekkor Benedek István Zsolt távozásáról egyébként annyit mondott, hogy „a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság átalakítás előtt áll. Ennek a folyamatnak a végrehajtását egy másik igazgatóval képzeli el a fenntartó minisztérium”, vagyis érdemi választ ő sem adott, bár a Magyar Hang újbóli kérdésére hozzátette: „Az átalakításnak számtalan oka lehet, például, ha nem működött jól egy állami szervezet, amire ezek szerint az önök cikksorozata – amelyet sajnálatos módon nem olvastam – rámutatott. Örülünk a magyar kormány és a szerkesztőség közös sikerének”.

Ungár nem adta fel, és visszadobta a labdát egy újabb írásbeli kérdéssel az Emminek, amelyre szeptember 4-én válaszolt ismét Rétvári Bence, immáron azzal, hogy az előző válaszát fogadja el az LMP-s képviselő – vagyis azt, amelyben tulajdonképpen nem válaszolt a feltett kérdésre.

Ungár Péter szombati Facebook-posztjában azt írja: azért nem az EMMI magánügye, hogy ki vezeti az SZGYF-et, mert ha szociális ellátás leáll, leáll a gazdaság is, hiszen akkor az embereknek otthonukban kell ápolniuk azokat, akiket jelenleg intézményekben látnak el.

Címlapkép: MTI/Kovács Tamás