Átverve érzik magukat a pécsi buszosok, szinte biztosan jön a sztrájk
A Szaksz elnöke szerint immár jöhet a sztrájk.
A Szaksz elnöke szerint immár jöhet a sztrájk.
Rugalmas partnerként küzdene a béremelésért a győri Nemaknál a sztrájkot is kilátásba helyező Vasas Szakszervezetek, de egy kritikus szint alá nem engednék a dolgozók alapfizetését.
Ez alapján pedig úgy tűnik, évtizedek óta példátlan visszacsúszást élhet meg jogaiban szinte minden európai dolgozó. Magyarország viszont még ebből a romló átlagból is messze alulról lóg ki.
Nem az ukrán vendégmunkást kell gyűlölnünk, hanem azokat, akik szolgaságba kényszerítve hozták az országba őket (is).
A brit Munkáspárt megmutatja, milyen a munkásokra fittyet hányó baloldali kormányzás: katasztrofálisabb mint egy birminghami utca, ahol egy hónapja gyűlik a szemét.
Valóban azért kevés a fizetésed mert nem termelsz eleget? Korántsem így van.
85,2 százalékkal elfogadták a modellváltás beindítását az egyetem Szenátusában, de néhány feltételt azért szabtak. A béremelés jövője viszont enyhén szólva is kétséges maradt.
A szakszervezet továbbra is a követelései betartását várja el, és közölték „azzal, hogy a béremelés ilyen áron mehessen végbe bármely ELTE-egységben, messzemenően nem értünk egyet!
Lejárt a háromhetes határidő, a minisztériumtól viszont semmilyen komplex rendezési javaslat nem érkezett a szakszervezetekhez.
A tüntetők szerint a Dunaújvárosban a kormánnyal kötött megállapodás után megjelenő Liberty Steel Csehországban már átverte a dolgozókat, az ottani szakszervezet pedig a most tüntető magyarokat is szolidaritásáról biztosította. A Liberty Steeltől mindenesetre ma sem kaptak választ.