Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Mégsem kell megsemmisíteni a tatai Öreg-tó ügyében kezdeményezett népszavazás aláírásait

Ez a cikk több mint 3 éves.

Múlt szombaton számoltunk be arról, hogy a november 4-én újra érvénybe lépett veszélyhelyzetre hivatkozva Nemzeti Választási Iroda megsemmisítettné azokat az aláírásokat, amelyeket civilek gyűjtöttek össze egy, a tatai Öreg-tó partjára építendő szállodaberuházással kapcsolatos népszavazás kiírására.

Az Országgyűlés ma külön törvényben bólintott rá a kormány által kihirdetett különleges jogrendre, ebbe a törvénybe a nap folyamán egy olyan módosító is bekerült, amely lehetővé teszi az aláírások megőrzését, illetve az aláírásgyűjtés folytatását a veszélyhelyzet megszűnése után.

Ezt az információt nem sokkal ezelőtt a tatai térség országgyűlési képviselője, a fideszes Bencsik János is megerősítette:

Az Öreg-tó partjára tervezett szállodaépítés ellen október közepén indult népszavazási aláírásgyűjtésből a rendkívüli jogrend kihirdetésekor már csak 6 nap lett volna hátra. Mivel veszélyhelyzet idején nem folyhat népszavazási aláírásgyűjtés (sem), a tatai civilek pénteken be is zárták aláírásgyűjtő irodáikat, leállították a kopogtatást és a pultozást, az azonban őket is meglepetésként (vagy inkább derült égből villámcsapásként) érte, amit ezután tudtak meg: Dr. Horváth József jegyző, a Helyi Választási Iroda (HVI) vezetője a kemma.hu-nak adott nyilatkozatában kifejtette, külön állásfoglalást kértek a Nemzeti Választási Irodától arról, mi a teendő az eddig összegyűjtött aláírásokkal.

Az NVI állásfoglalása szerint az eddig gyűjtött aláírások nem használhatóak fel a népszavazási kezdeményezéshez, azokat meg kell semmisíteni.

A civileket képviselő, Mércének nyilatkozó jogász már akkor is vitatta, hogy az aláírásgyűjtő ívek megsemmisítésének kötelezettsége a népszavazásokra is vonatkozna – a jogszabály szövege szerinte csak az időközi választásoknál írja ezt elő -, ám a mai napon elfogadott felhatalmazási törvény szövegszerűen is tisztázza a kérdést.

A népszavazás kezdeményező csoport, a Stop Avalon Tata friss Facebook-bejegyzése szerint is az NVI tévesen értelmezte a jogszabályi szöveget, ennek pedig a bíróságon is készek lettek volna érvényt szerezni a kezdeményezők. Meglátásuk szerint a hatalom, most úgy tesz, mintha az ő módosítójuk mentette volna meg az aláírásukat, de ez nem igaz.

„Ma annyi történt, hogy a jogi álláspontunkat, jogszabályi értelmezésünket egy 2/3 -os törvény megerősítette, azt szó szerint kimondja” – írják.

A törvényalkotási bizottság által a felhatalmazási törvényhez benyújtott, és a parlamentben széles többséggel elfogadott összegző módosító javaslat kijelenti, a veszélyhelyzet idején a helyi népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtési ideje SZÜNETEL (nem megszakad, ahogy más választási formáknál szerepel), a veszélyhelyzetet kihirdető kormányrendelet hatályba lépésééig összegyűjtött aláírások íveit pedig

„a szervezőnek legkésőbb e törvény hatályba lépését követő három napon belül át kell adnia a helyi választási irodának. A határidőben át nem adott aláírásgyűjtő íveken gyűjtött aláírás érvénytelen. A veszélyhelyzet megszűnését követő napon a helyi választási iroda vezetője új hitelesítési záradékkal látja el az aláírásgyűjtő ív mintapéldányát, és azt átadja a szervezőnek. A szünetelés időtartama a népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási eljárásról szóló 2013. évi CCXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Nsztv.) 47. § (1) bekezdésében meghatározott időtartamba nem számít be.”

Ez tehát az jelenti, a városuk természeti örökségét a hazai nagytőke beavatkozásától védő tatai civilek fáradozásait mégsem nullázza le a járványhelyzet romlása miatt bevezetett különleges jogrend.

Vasárnap a kezdeményezők tüntetést is tartottak a közel 7000 aláírás megsemmisítése ellen, a tüntetésen elhangzott beszédek a Stop Avalon Tata Facebook-oldalon nézhetők vissza.

A tatai népszavazás célja, hogy megakadályozza az állam által előszeretettel támogatott Hell Energy csoporthoz tartozó Avalon 120 szobás, tóparti luxusszállodájának megépülését. A helyiek által féltett Öreg-tó partján található terület beépítésének híre nagy port kavart, miután Michl József fideszes polgármester a tavaszi veszélyhelyzet idején egymaga hozott határozatot arról, hogy az Avalon által felvásárolt telkeket kiemelt fejlesztési területként kezeli a város – a területre vonatkozó szigorú szabályok (pl. kismértékű beépíthetőség) ugyanis így a beruházó igényei szerint változtathatók.

A civil mozgalom a Stop Avalon! Tata nevű Facebook-csoportból nőtte ki magát, a helyiek itt kezdtek közös gondolkodásba arról, hogyan hallathatnák a hangjukat a sok szempontból káros szállodaépítés ellen. A csoport néhány hét alatt 14 ezer fősre duzzadt, a tagok közt olyan természetvédő, ökológus, hidrogeológus, művészettörténész, építész, jogász és közgazdász is van, aki szaktudásával segít, hogy a tiltakozókat szakmai érvekkel megtámogatva tudják képviselni az önkormányzattal szemben.

A csoport azóta az online térből kilépve több sikeres demonstrációt és figyelemfelhívó akciót is csinált Tatán, majd sok küzdelmet követően október közepén végül zöld utat kapott, így belevághatott a népszavazás kiírásához szükséges aláírásgyűjtésbe. A nagy támogatottságnak örvendő, példaértékű aláírásgyűjtő kampányról ebben a cikkünkben számoltunk be bővebben.

Címlapkép: Tiltakozók a tatai Öreg-tó átölelésénél. / Mérce