Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Joe Biden: „az amerikaiak most megfordították a sors kerekét!”

Ez a cikk több mint 3 éves.

Ünneplő tömegek gyűrűjében futott be ma, keleti parti idő szerint este 8 órakor (magyar idő szerint hajnali 2-kor) a 77 éves Joseph Robinette (Joe) Biden Jr., az Egyesült Államok megválasztott, 46. elnöke lakóhelye, a Delaware állambeli Wilmington Chase konferenciaközpontja elé, hogy megtartsa győzelmi beszédét.

Bident megválasztott alelnöke, Kamala Harris jelenlegi kaliforniai szenátor mutatta be. Beszédét a nemrég elhunyt John Lewis demokrata képviselő – Martin Luther King egykori harcostársa – szavaival kezdte:

„A demokrácia nem állapot, hanem tett.”

Úgy folytatta, a demokrácia épp ugyanannyira küzdelem, mint öröm, „mert csak mi, a nép vagyunk elég hatalmasak ahhoz, hogy változtassunk. Ez egy új nap Amerikának.”

Majd megköszönte önkénteseiknek és a választás lebonyolításán dolgoznak, azt, hogy „minden eddiginél több ember vett részt a demokratikus folyamatban. Üzenetetek egyértelmű: remény, egység, tudomány és igen: az igazság.”

Majd úgy mutatta be Bident, mint „akinek veszteségei célt adnak az életben, és aki gyógyít és egyesíti a nemzetet.”

„Édesanyámra gondolok most, és a fekete, ázsiai, latina, őslakos nők generációira, akik kitaposták az utat ez előtt a nap előtt. Jelszavuk az egyenlőség, szabadság és igazság volt, mindenkinek.”

-folytatta, majd felidézte a jogegyenlőségi harc legfontosabb, 20. századi mérföldköveket a nők szavazati jogától az 1964-es polgárjogi törvényig. Szerinte mindennek volt köszönhető, hogy ma nőként ő alelnökké válhatott.

„Az utunk nem lesz egyszerű, de Amerika készen áll rá. Ahogy én, és Joe is.”

-tette hozzá, mielőtt az színpadra invitálta volna Bident.

Miután Biden elnök a színpadra lépett, beszédét azzal kezdte,

„Amerikai honfitársaim […] az ország népe nyilatkozott, világos győzelmet adtak nekünk, a népnek, a valaha leadott legtöbb szavazattal, 74 millió ember támogatott minket. Ma este a teljes nemzet új reményt kapott a holnapra, és egy jobb jövőre. Megtisztel bizalmuk, és nem látok kék, vagy vörös államokat, csak az Egyesült Államokat.”

Majd úgy folytatta, „Amerika lelkét akarja megmenteni” elnökségével, „a középosztályt” és „visszaállítani az ország becsületét a világban.”

„Azokra gondolunk, akik az elmúlt években annyit dolgoztak mindazért, amit elértünk, és ismét megfordították a sors kerekét.”

Úgy folytatta, különös köszönettel tartozik a nemzet a járvány idején az állami dolgozóknak, sokkal tartozik nekik, majd kiemelte, koalíciója az egyik leginkább sokszínű koalíció ami valaha választást nyert. Majd külön megköszönte az afroamerikai közösségnek kiemelkedő támogatásukat.

„Mindazoknak, akik Trump elnökre szavaztak, azt mondom, megértem a csalódásotokat, én magam is rengetegszer veszítettem, de adjunk egymásnak esélyt. Ellenfeleink nem ellenségeink, hanem amerikaiak!”

-emelte ki, majd a Bibliát idézte: „ideje van a gyógyulásnak! – Ideje a gyógyulásnak, Amerika!”

Majd arról beszélt, hogy küldetése, hogy „a tisztesség, a tudomány és remény” erőit gyűjtse össze a koronavírus-járvány, és a szisztemikus rasszizmus, klímaválság ellen.

„Hétfőn kinevezem járványügyi tanácsadóimat az átmeneti időszakra, és januárra új tervvel állok elő a járvány megfékezésére!”

-ígérte meg.

Majd úgy fogalmazott, büszke demokrata, de most elnökként ugyanúgy fog keményen dolgozni azokért, akik nem szavaztak rá, mint azokért, akik rá szavaztak.

Majd kifejezte reményét, hogy együttműködésre tudja majd bírni a Republikánus Pártot a Konresszusban. Felhívta ezért őket, tartsanak vele a harcában ezért.

„Abraham Lincoln 1860-ban érkezett, megmenteni az Uniót, Franklin Roosevelt 1933-ban megmentette újra, a New Deallel, majd így tett Kennedy és később Obama is. Nekünk is vissza kell nyernünk a nemzet lelkét!”

-idézte fel republikánus és demokrata példaképeit Biden. Majd újfent megerősítette, Trump előtti elődeihez hasonlóan, hogy az Egyesült Államok ismét „fáklya akar lenni a világnak”, és „jó példával jár majd elől. […]Amerika sohasem adja fel, és nem adja fel magát. […] tartsátok meg a reményt, és terjesszétek a reményt!”

-fejezte be beszédét Biden, amit a helyszínen tűzijáték követett.

Ma, amikor végül az összes, jelentősebb hírcsatorna kihirdette, Biden átlépte a szükséges 270 elektori szavazatot, amikor megnyerte Pennsylvania államot, végül az Egyesült Államok szövetségeseinek többsége – a brit miniszterelnök, a francia elnök, a német kancellár és a kanadai miniszterelnök – is gratuláltak győzelméhez.

A hírcsatornák bejelentésére reagálva ezrek vonultak a Fehér Ház elé, és az USA nagyobb városainak utcáira, a győzelmet, és Trump vereségét megünnepelni.

Ehhez képest Donald Trump elnök nyilvánosan most sem ismerte el vereségét, továbbra is nagyszabású választási csalást emleget, erre bizonyítékokat nem tudott szolgáltatni, sőt, ismét jogi eljárást helyezett kilátásba, hogy bizonyítsa igazát.

Bernie Sanders baloldali szenátor, aki a demokrata előválasztáson a pártelit jelöltjeinek, így Bidennek és Harrisnek is a legkeményebb ellenfele volt a CNN-en röviden reagált a megválasztott elnök győzelmének hírére, gratulált neki és Harrisnek is, de hangsúlyozta, szerinte a lényeg most az, hogy „a küzdelemből a demokrácia erői kerültek ki győztesen”, ugyanakkor szerinte fontos, hogy „a küzdelem tovább folytatódik.

(CNN)

Címlapkép: CNN, Youtube