A miniszterelnök egy absztrakt ideológiai konfliktus mítoszával akarja kielégíteni közönségét, ahelyett, hogy a valóságról beszélne, a mi valós, tényleges problémáinkról, a járványról, a gazdasági válságról és a többi valós kérdésről.
Most, hogy elért minket a koronavírus-járvány második hulláma, érdemes megvonnunk az Orbán-rezsim válságkezelésének elmúlt bő féléves mérlegét, és leszámolni azzal az illúzióval, hogy „ezek” „legalább kormányozni tudnak”.
Az egyéves türelmi idő lejártával újból nekilendül a kormány az MTA-ról tavaly leválasztott kutatóhálózat átalakításának. Bár a kutatók ellenállása megbukott, fontos, hogy ne vesszenek el teljesen az MTA-átalakítás történetének tanulságai.
Az indexesek, túl azon, hogy emberileg tisztességesen jártak el, s részben függetlenül attól, hogy mindez hová vezet majd, igenis racionálisan viselkedtek.
A Magyar Tudományos Akadémia nemzeti intézmény, nem lehet ellenzékben, ahogy ezt a frissen megválasztott elnök igen helyesen megjegyezte.
Az elmúlt háromnegyed év két szempontból is különleges helyzetet teremtett a magyar belpolitikában.
Mit adott a magyar társadalomnak a politikatudomány, és mit mulasztott el az elmúlt 30 évben?
Ha még az ellenzék látszólagos sikere is csak egy csapda, akkor az ellenzéki politizálás elveszíti minden tétjét, és csak a vereségtől való félelem marad jószerivel az egyetlen motiváló tényezője.
Az Orbán-ellenes politikai erők legfontosabb feladata a következő hónapokra és évekre a mozgalomszervezés lenne, ebből azonban egyelőre vajmi kevés látszik.
A kitörési kísérletet bármilyen értelemben kapcsolatba hozni bárkinek a becsületével, olyan arcpirító hazugság, hogy az ember nem is tudja eldönteni, felháborodjon-e rajta vagy nevessen.