Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

10 perc, maszk nélküli pihenőidőt kér a kereskedelemben dolgozók számára a szakszervezet

Ez a cikk több mint 3 éves.

A szigorított maszkviselési szabályok értelmében a vendéglátóhelyiségek dolgozóinak és a bolti alkalmazottaknak folyamatosan maszkot kell hordaniuk: egyes munkáltatók pedig annyira aggódnak a bírság és a bezáratás miatt, hogy még egy korty víz ivását sem engedélyezik a műszak alatt, írja a 24.hu a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének közelménye alapján.

A szervezethez olyan visszajelzés is érkezett, hogy vannak olyan helyek, ahol azt sem engedik meg a munkavállalónak, hogy elvigye magával a vizét az eladótérbe, ezzel is megelőzve az ivással járó maszklevételt.

A legnagyobb probléma azoknál a pékség jellegű munkaköröknél jelentkezik, ahol a magas hőmérsékletben dolgozó munkavállalók számára védőital adását írja elő a munkavédelmi törvény.

„Itt kiemelten fontos lenne a rendszeres folyadék fogyasztás, amelyre így szintén csak a munkaközi szünetben van lehetőség”

-írják.

Mivel kereskedelmi területen dolgozók napi szinten szembesülnek olyan vásárlókkal, akik a felszólítás ellenére sem voltak hajlandóak maszkot viselni, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete támogatja a szigorított ellenrőzéseket, valamint a maszkviselési kötelezettséget az eladók részéről, hiszen ők ezzel is példát mutatnak az üzeltbe belépő vásárlóknak.

Viszont szigorúan kitartanak amellett a javaslatuk mellett, hogy a kereskedelemben dolgozók két ótánként kapjanak tíz perc maszk nélkül eltölthető szünetet.

Sajtóközlemény

Orbán Viktor szerda esti bejelentésében nagy hangsúlyt kapott az eddig is létező maszkviselési…

Közzétette: Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete – 2020. november 6., péntek