Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Megölte feleségét egy férfi Szegeden

Ez a cikk több mint 3 éves.

Eddig tisztázatlan körülmények közt ma hajnalban többször megszúrta feleségét egy 38 éves férfi egy szeged-kiskundorozsmai házban. A nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A férfi a késelés után elhagyta a helyszínt, majd az édesanyjához ment, ahol elmondta a történteket. Miután az  asszony bejelentést tett a rendőrségen, fél órán belül elfogták és előállították az elkövetőt Domaszéken.

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói a gyanúsítottat őrizetbe vették, és emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást ellene – írja a police.hu.

Becslések szerint hazánkban hetente egy nő veszíti életét párkapcsolati erőszak következtében, 2020-ban is több ilyen erőszakos halálesetről számolt be a sajtó, az esetek egy része pedig nem is kerül nyilvánosság elé. A nem halálos kimenetelű erőszakesetek száma még ennél is nagyobb, a jelenség leküzdéséhez pedig az áldozatvédelmi intézményrendszer fejlesztésére, a rendőrség és az igazságszolgáltatás dolgozóinak szakirányú képzésére és más hasonló lépésekre lenne szükség.

Ezekre vonatkozóan egyébként a nők elleni erőszak megfékezéséről szóló Isztambuli Egyezmény (melyet korábban a magyar kormány is aláírt) is ajánlásokat, jó gyakorlatokat mutat fel, ezt azonban a KDNP kezdeményezésére a parlamenti többség idén májusban határozatban utasította el.

Varga Judit igazságügyi miniszter év elején jelentette be, hogy 2020 az áldozatsegítés éve lesz. A miniszter közzé is tett egy javaslatcsomagot, amit nőjogi szervezetek úgy értékeltek: alapvetően örvendetes, hogy a kormány végre foglalkozik a problémával, vannak elismerésre méltó törekvések, de ez még nem elég.

Szerintük a megelőzésnek része, hogy a kormány elismerje: az erőszaknak a gyökere nem önmagukban a biológiai nemekben, hanem a nők és a férfiak nemi alapon, de társadalmilag meghatározott, alá-fölé rendelt hatalmi pozícióiban rejlik.

Ezért a nemek közötti hatalmi viszonyok kiegyenlítése szükséges a nők elleni erőszak felszámolásához. Emellett az intézkedéseknek a megelőzésre is ki kellene terjedniük, ezért a családon belüli és párkapcsolati erőszak visszaszorításához szemléletformálásra is szükség lenne.

A javaslatcsomag részeként október végén szavazott meg az Országgyűlés egy  törvénymódosítást  a családon belüli erőszak áldozatainak védelme érdekében, melynek értelmében innentől csak kellően alapos vizsgálat mellett, egyedi mérlegelés után engedhető meg a feltételes szabadságra bocsátás.

A Patent Egyesület jogásza, Spronz Júlia azonban lapunknak arról beszélt, az egész rendelkezés egyáltalán semmilyen módon nem reflektál a hozzátartozók közötti erőszak témára.

Hogy ne maradjon láthatatlan

Márciusban a Mérce egy aloldalt indított, ahol a férfiak által meggyilkolt nők és gyermekek listáját tesszük közzé 2014-től kezdve.

A feltüntetett lista nem teljes körű, mivel csak a sajtóban megjelent eseteket összesíti. A listát év közben folyamatosan frissítjük, valamint év végén közérdekű adatigénylést nyújtunk be az illetékes hatóságokhoz, hogy az általuk vezetett adatokkal kiegészíthessük az áldozatok névsorát.

Célunk, hogy a figyelem állandó fenntartásával rámutassunk arra, hogy a nők elleni erőszak rendszerszintű probléma, aminek enyhítéséhez rendszerszintű változtatások szükségesek. Minderről ebben a cikkben írtunk bővebben.

Ha támogatásra van szüksége, mert Önt vagy ismerőseit bántalmazás vagy szexuális erőszak érte, itt talál részletes információkat.

A NANE Egyesület segélyvonala bántalmazott és szexuális erőszakot átélt nőknek: 06 80 505 101 (hétfő, kedd, csütörtök, péntek 18-22; szerda 10-12 óráig; ingyenesen hívható mobilról is).

Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat (OKIT) telefonszáma: 06 80 20 55 20 (ingyenesen hívható napi 24 órában, abban az esetben hívja, ha menekülnie kell otthonról vagy krízisszállást keres.)

A PATENT Egyesület jogsegély-szolgálata: 06 70 220 2505 (szerdánként 16-18 óráig és csütörtökönként 10-12 óráig, e-mailen: [email protected])

A biztonságos internethasználatról itt olvashat bővebben.

Címlapkép: Mécsesek égnek a Néma Tanúk felvonulásán a Parlament előtti Kossuth Lajos téren, 2018 (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)