Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Miért öl meg ennyi nőt a partnere?

Az elmúlt hónapokban a szokásosnál több olyan eset ütötte meg a nyilvánosság küszöbét, amikor férfiak gyilkoltak meg nőket, akikkel közeli (intim) viszonyban álltak. Pedig a média az esetek többségéről hallgat: átlagosan heti egy nő meghal Magyarországon nők elleni erőszak áldozataként. Az, hogy férfiak következmények nélkül, vagy szolid következményekkel gyilkolhatják meg feleségüket, barátnőjüket, vagy nőket erőszakolhatnak meg, szintén következmények nélkül, egy társadalmi viszonyrendszerből következik, amelynek neve kapitalista patriarchátus. Néhány pont arról, hogy mi ez a társadalmi viszonyrendszer, és mi tartja fenn. 

  • Az erőszakot elkövető férfiak azért bántalmazhatnak és bántalmaznak nőket, mert ők vaginával születtek. Ezért hívjuk az erőszaknak ezt a formáját nők elleni erőszaknak. Az erőszakot a nemekhez társított, alá-fölérendeltségi viszonyok generálják és teszik lehetővé. Aszerint, hogy ki milyen nemi szervvel született, társadalmi szerepeket társítunk az emberekhez, melyek meghatározzák a társadalmi pozíciójukat.    
  • A nők elleni erőszak a nők elnyomásának egyik legkézzelfoghatóbb következménye, és egyben fenntartásának eszköze is. A nők elnyomása egyrészt a társadalmi intézményeken (ilyen például az államigazgatás, a gazdaság, a szociálpolitika, a kultúra, de a család is) keresztül történik, és termelődik folyamatosan újra. Másrészt a nemi szocializáción keresztül, amit sokszor teljesen természetesnek tekintünk. A nemi szocializáció funkciója egyebek mellett  az, hogy hierarchiát teremt a két nem között, és a férfiakat előnyösebb pozícióba rakja, mint a nőket: ők azok, akik többek között erősek, vezetők és önbizalom teljesek lehetnek, mert akkor felelnek meg az elvárt nemi szerepeknek. A kapitalista patriarchátus pedig ezeket a tulajdonságokat jutalmazza, mind gazdaságilag, mind kulturálisan.   
  • A nők elnyomásához kapcsolódóan a szimbolikus és materiális intézményekre példaként lehet hozni a társadalmilag nőkre testált háztartási, gondoskodási munkákat, amelyek a házasság (vagy párkapcsolat) intézményét jellemzik, és ebben a viszonyban elvártnak és természetesnek tűnnek. A nők gyakran vagy dupla műszakban dolgoznak, vagy otthon maradnak ezeket a munkákat elvégezni, így sokszor a férfiak válnak a pénzkeresővé a háztartásban, a nők meg gazdasági függésbe kerülnek. Az sem tűnik fel sokszor senkinek, ha egy nő otthagyja a munkahelyét a család érdekében, vagy nem tartja fenn a szociális kapcsolatait, mert „a családjának szenteli az életét”. A gazdasági kiszolgáltatottság és a környezettől való elszigetelődés a bántalmazó kapcsolatok gyakori összetevője. Ezek a társadalom által normalizált, függő és alárendelt nemi szerepek nagy mértékben megnehezítik például, hogy egy nő ki tudjon szállni egy párkapcsolatból, házasságból, amikor kedve tartja, abban az is esetben is, ha bántalmazó párkapcsolatról beszélünk.
  • A nők elnyomására példaként hozott háztartási, gondoskodási munkákat megalapozó nemi szerepeket  – ahogy más nemi szerepeket is -, már a nemi szocializáción keresztül elkezdjük megalapozni. Azt, hogy az a normális és elvárt, hogy férfiként a család feje leszünk, nőként pedig a férjünkről és a gyerekekről kell gondoskodnunk, a társadalom már a születésünktől kezdve megtanítja nekünk attól függően, hogy milyen nemi szervvel születünk. Például a lányoknak babát veszünk ajándékba, a fiúknak pisztolyt. A lányoknak kedvesnek, gondoskodónak, szépnek kell lenniük és nem lehetnek túl hangosak. A fiúkat határozottnak és védelmezőnek neveljük, de nem sírhatnak. A nőknek el kell kelniük a házassági piacon, különben valami nem stimmel velük, a férfiaknak állhat a karrierépítés az életük középpontjában, de nyilván kellemesebb, ha találnak maguk mellé feleséget is.
  • Tehát az egyéni és intim viszonyokban is megjelennek ezek az egyenlőtlen struktúrák: egy párkapcsolatban a férfi jó eséllyel többet keres, míg a háztartási, gondoskodási munka zöme a nőre hárul, ami megalapoz egy egyenlőtlen és függő viszonyt a két fél között.
  • Az alá-fölérendelt nemi szerepek igazolására a szexizmus bármikor a segítségünkre siet: ha egy nő nem felel meg kellően az alárendelt nemi szerepeinek, elítélhetjük és hibáztathatjuk. Ha például a család mellett a szakmája is fontos neki, akkor gondolhatjuk azt, hogy elhanyagolja a gyerekeit, miközben egy apával kapcsolatban ez ritkán jut eszünkbe. Vagy ha erőszakot követnek el ellene, gondolhatjuk, hogy nem viselkedett jól (a férfi elvárásai szerint), tehát kiprovokálta az erőszakot.
  • A nők elleni erőszak normalizálására épülő iparok, ilyen például a prostitúciós -, és pornóipar, szintén folyamatosan normalizálják a nők ellen elkövetett erőszakot. Tehát abban szocializálódunk, hogy a szex teljesen természetes velejárója (sőt, még kívánatosabb része) az erőszak (a pornófilmek nagy része tartalmaz nők ellen elkövetett erőszakot és vonzóvá teszi, szexualizálja azt) vagy abban, hogy a férfiak pénzért cserébe azt csinálhatnak a nők testével (tehát a nőkkel), amit akarnak. 
  • Az egyenlőtlen társadalmi struktúrákat általában figyelmen kívül hagyjuk, amikor a társadalmi problémákról beszélünk, így a nők elleni erőszak is individuális problémává válik. Indulatkezelési problémákról beszélünk és kapcsolatfüggőségről, mintha csak a bántalmazó és a bántalmazott mint egyén hibás működésén múlna a „normális emberekhez” képest, hogy léteznek bántalmazó párkapcsolatok. Mintha a probléma társadalmi kontextusa, a probléma nemi alapja nem létezne, és így a társadalom felelőssége sem, csak a társadalomban rosszul funkcionáló egyének felelőssége lenne, hogy léteznek „erőszakos párkapcsolatok”.
  • A privát és közszféra szétválasztása a kapitalizmusban szintén strukturális alapja mind a nők elnyomásának, mind a nők elleni erőszaknak: ami otthon történik, az otthon is marad, és az otthon maradt egyének problémája. Azáltal is, hogy magánügyként kezeljük mind a szexualitást, mind a szerelmet, és azt, ami a magánszférán belül történik, tovább erősítjük a társadalmi problémák egyéni percepcióját. Ezzel láthatatlanná tesszük a nők elleni erőszakot, a férfiak a magánszféra keretein belül így sokszor azt csinálhatnak a nőkkel, amit szeretnének: a szexuális erőszak lehet például egyéni ízlés, szexuális preferencia (és az ehhez hasonló megközelítéseket a pornóipar folyamatosan legitimálja), a bántalmazó párkapcsolat lehet viharos szerelem, amiért mindkét fél felelős, és a nők meggyilkolása lehet a romantikus szerelem szomorú kimenete, szerelemféltés. 
  • Abban, hogy egy férfi szisztematikusan visszaél-e a társadalom által felruházott hatalmával, individuális tényezők (előzetes traumák, szocializációs környezet) is szerepet játszanak. A bántalmazó férfiak ugyanakkor csak azért bántalmazhatnak, mert a társadalom felruházza őket hatalommal a nők felett, megalapozza, hogy a nők felett hatalmat gyakoroljanak, a tulajdonuknak tekintsék őket. Ezáltal a nők ellen elkövetett bűncselekményeknek is ritkán van következménye, tehát könnyűszerrel megtehetik. 
  • A nők elleni erőszak normalizálása, láthatatlanná tétele a társadalom és az állam intézményes  gyakorlataiban is jelen van. Például a joggyakorlatban: a magánszférában elkövetett bűncselekményeknek (például szexuális erőszaknak, nők meggyilkolásának) gyakran nincs büntetőjogi következménye, vagy a bűncselekmény súlyához képest nagyon enyhe következménnyel, felelősségre vonással járnak. 
  • A fentiekből következik, hogy a bántalmazó párkapcsolatokban élő nőknek nincs felelőssége abban, hogy bűncselekményt követnek el ellenük. A társadalomnak van felelőssége abban, hogy hozzásegítse a nők elleni erőszak áldozatait ahhoz, hogy minél hamarabb ki tudjanak szállni egy bántalmazó párkapcsolatból.
  • A nők elleni erőszak a világ különböző régióiban sokféle formában van jelen. Európában nem jellemző például a női nemi szerv csonkítása, azonban például a gyerekek elleni szexuális visszaélés, szexuális erőszak, párkapcsolati erőszak és a nők meggyilkolása igen. Ez nem azt jelenti, hogy ne lehetne tenni a nők elleni erőszak, és az abból fakadó gyilkosságok ellen a társadalmi struktúrák megváltoztatását célzó világforradalomig: a megfelelő szakpolitikákkal ezeknek a gyilkosságoknak a többségét meg lehetne előzni.
  • A segítség elsősorban az, ha az állam különböző szakpolitikákkal ellensúlyozza azokat a társadalmi igazságtalanságokat, amelyek lehetővé tették az erőszakot. Az állam egyrészt védelmet tud nyújtani az áldozatoknak, azáltal is, hogy a bántalmazó férfit az elkövetett bűncselekménynek megfelelően a jogrendszer megbünteti, és azáltal is, hogy az áldozat számára biztosítja, hogy az ellene elkövetett erőszak többé ne történhessen meg. További feladata lenne, hogy megteremtse a párkapcsolatból való kiszállás materiális feltételeit (lakhatás, pénzbeli ellátás stb.), és segítse az áldozatokat abban, hogy feldolgozzák az erőszak által okozott traumákat.
  • A feleség, barátnő meggyilkolása jellemzően akkor történik meg, amikor a nők úgy döntenek, hogy kiszállnak a bántalmazó párkapcsolatból, vagy már kiszálltak. Ekkor a bántalmazó férfiak úgy érzik, hogy végleg elvesztették a tulajdonukat, ami nem lehet másé. Ebből szakpolitikák tekintetében két dolog is következik: egyrészt a nők nem véletlenül félnek kiszállni a bántalmazó párkapcsolatokból, tehát védelmet kéne nekik ehhez nyújtani, másrészt a bántalmazó párkapcsolat dinamikájáról és eszkalálódásából (egyre súlyosabb az erőszak a kapcsolat folyamatában) lehet következtetni arra, hogy mi lesz a bántalmazás kimenete, tehát az emberölést a legtöbb esetben meg lehetne előzni (abban az esetben is, ha a nő nem akarja otthagyni, vagy nem hagyta ott a partnerét).   
  • Minél inkább meg van fosztva egy nő az erőforrásoktól (pl. (független) jövedelem, lakhatás, támogató kapcsolatok és intézményrendszer), annál inkább ki van szolgáltatva a kapitalista patriarchátusnak, és az ebben megjelenő egyenlőtlen társadalmi struktúráknak. Egy alsóosztálybeli nőnek az erőforrások híján sokkal nehezebb kiszállni egy bántalmazó párkapcsolatból. A mélyszegénységben élő nőket pedig (a testükön keresztül) jóval nagyobb eséllyel  teszi (már gyerekkorban) áruvá a prostitúciós ipar, világszerte.
Olvass tovább!