Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Trump nem fogadja el a választási részeredményt, Biden vezet Georgiában és Pennsylvaniában – percről percre a Mércén

Ez a cikk több mint 3 éves.

Éjjel Donald Trump elnök a Fehér Házban sajtótájékoztatón jelentette be, a „legális szavazatok alapján” fölényesen nyert. A szürreális tájékoztatón azt is hozzátette, bíróságon támadja meg számos állam eredményét, de egyébként fölényesen győzött. Ezt követően a sajtó kérdéseire nem is válaszolva hagyta el a Fehér Ház sajtótermét.

A lépéssel bekövetkezett, amitől sokan tartottak, Trump elnök nem ismerte el potenciális vereségét, és nyíltan csalást kiáltott.

Miután kedden, de még szerdán sem sikerült eredményt hirdetni az Egyesült Államok elnökválasztásán, ez csütörtökön jött össze, mindkét jelölt ugyanannyi elektorral zárta a – magyar idő szerinti – napot, mint amennyivel elkezdte.

Obama volt alelnöke jelenleg 253 elektornál jár, Donald Trump jelenlegi elnök pedig – noha még mindig bízhat az újrázásban – mindössze 214-nél.

Noha abban nem lehetünk biztosak, hogy pénteken tudni fogjuk, kinek sikerült 270 vagy több elektort begyűjtenie, az bizonyosnak látszik, hogy Trump elnök meg fogja támadni az eredményt – már amennyiben nem ő kerül ki győztesként a megmérettetésből.

Az elnök már a választások előtt csalást kiáltott a levélszavazással kapcsolatban, ezt pedig az elmúlt napokban is folyamatosan hangoztatta, ami nem is csoda, hisz a demokrata szavazók jóval nagyobb arányban választották a voksolásnak ezt a formáját. Emiatt olyan államokban is fordultak az eredmények a szavazatok összeszámlálása során, melyekben Trump már idejekorán bejelentette győzelmét.

Az Egyesült Államok elnökválasztásának fejleményeit csütörtökön is követtük, a keddi és szerdai eseményekről szóló beszámolónkat pedig itt találjátok.

Címlapkép: Joe Biden, Flickr
Élő közvetítés
Közvetítés
i
Az élő közvetítés véget ért.

Miután az elnökjelöltek a mai napig épp ott állnak az elektorok számát tekintve, mint csütörtök reggel (Biden: 253, Trump: 214), még mindig nem tudjuk teljes biztonsággal kijelenteni, ki lesz az Egyesült Államok következő elnöke.

Pennsylvaniában a délután folyamán Obama egykori alelnöke a levélszavazatok segítségével ledolgozta Trump előnyét (a szavazás ezen formáját túlnyomórészt a Demokrata Párt támogatói választották), majd pár órával ezelőtt fordítani is tudott, folyamatosan növelve a különbséget kettejük között.

A pennsylvaniai eredménnyel a maradék államok eredménye gyakorlatilag lényegtelenné válna ugyanis az állam húsz elektort ad, amivel Trump számára elveszne az utolsó esély is arra, hogy összegyűjtse az újraválasztásához szükséges 270 elektori szavazatot.

Noha ez jelenleg igen valószínűnek tűnik, egyelőre nem lehet eredményt hirdetni, mivel az állam törvényei szerint legalább fél százalékpont különbségnek kell lennie a győztes és a második jelölt között, ez pedig egyelőre egyáltalán nem biztos, hogy meglesz – ami a szavazatok újraszámlálásával jár.

Noha az elnökválasztás győztesét még nem jelentették be, az amerikai védelmi szolgálatok már reagáltak: néhány órával ezelőtt a Szövetségi Légi Irányítás (Federal Aviation Administration, FAA) egymérföldes körzetben nemzetvédelmi légtérré nyilvánította a Joe Biden wilmingtoni otthona feletti légteret. Szintén biztosították a Chase Center környéki légteret, ahol Biden beszédet fog tartani az eredmények nyilvánosságra hozatala után. Emellett a délután második felében már titkosszolgálati ügynököket is vezényeltek Biden otthonához.

Akármelyik jelöltet választják is meg, szinte biztos, hogy az elnökválasztás körüli események még közel sem értek véget. Donald Trump már jóval a választások előtt kijelentette, hogy amennyiben a levélszavazatok fogják eldönteni a küzdelmet Joe Biden javára, nem lesz hajlandó elfogadni az eredményt, mivel azt állította, hogy a demokraták megpróbálnak majd csalni a levélszavazatokkal.

Az elnök az elmúlt napokban a Twitteren, illetve a sajtónak tartott bejelentéseiben követelte folyamatosan a levélszavazatok számolásának felfüggesztését.

Ezek közül talán a legnagyobb megrökönyödést az a – helyi idő szerint péntek hajnali 1 óra körül tett – kijelentése okozta, amely szerint a „legális szavazatok alapján” ő nyerte az elnökválasztást.

Valószínű az is, hogy – részben Trump kijelentései nyomán – a hivatalban lévő elnök támogatói sem fogják elismerni az eredményt, amennyiben Obama volt alelnöke szerzi meg az elektori szavazatok többségét. A mai nap folyamán már demonstráltak is jobboldali tüntetők a pennsylvaniai szavazatszámláló központ előtt, azt követelve, hogy függesszék fel a levélszavazatok összesítését.

A helyszínen ugyanakkor ellentüntetők is megjelentek – ők éppen azt akarták elérni, hogy valamennyi voksot számoljanak meg –, kisebb utcabállá változtatva az eseményt. Aggodalomra adhat okot emellett többek között az, hogy folyamatosan kerülnek meghirdetésre a Facebookon „Stop The Steal” néven olyan jobboldali demonstrációk, amelyeknek a célja az, hogy aláássák a mostani választás legitimációját.

A közösségi médiaóriás nem sokkal korábban törölte is azt a 360 000 követővel rendelkező oldalt, amely ezen tüntetések szervezésének biztosított platformot, mondván, hogy a meghirdetett akciók erőszakkal fenyegetnek. Mindeközben a demokratákat támogató és egyúttal valamennyi szavazat megszámlálását követelő csoportok is készülnek szükség esetén demonstrációkkal, megmozdulásokkal.

De a voksolással kapcsolatos huzavonákra és jogi csatározásokra is készülhetünk még a közeljövőben. Szintén délután jelentették be ugyanis, hogy Georgiában sor kerül a szavazatok újraszámlálására, illetve tegnap kiderült, hogy az állam szenátorainak megválasztása esetében szükség lesz egy újbóli fordulóra, amely jelen állás szerint jövő januárban kerül majd megrendezésre (egy itteni esetleges győzelem a szenátusi többséget is jelenthetné a demokratáknak).

Emellett Trump eddig továbbra is kitartott amellett, hogy ha kell, akkor akár a Legfelsőbb Bíróságig is elmegy az elnökválasztás végeredménye miatt.

Vagyis minden bizonnyal bőven számíthatunk még történésekre a következő napokban, hetekben, sőt akár hónapokban is, amik akár a választások végkimenetelét is befolyásolhatják – egyelőre nincs lejátszva a meccs, matematikai esélye mindkét jelöltnek van, és a bíróságokra is jócskán vár még munka a közeljövőben.

pennsylvania Az Associated Press (AP) hírügynökség már jóval a végleges eredmények előtt kihirdette, hogy minden valószínűség szerint Joe Biden demokrata jelölt nyerte Arizona államot (a Guardian emiatt sok más lappal szemben így oda is adta neki az állam 11 elektorát), ellenben Pennsylvania államról, jóval magasabb feldolgozottság mellett még mindig nem jelentette ki, hogy megnyerte volna a volt alelnök.

Ennek okait Twitteren tette közzé az AP: lényegében azért, mert – noha Biden győzelme igen valószínűnek tűnik – amennyiben a végeredmény szerint a két jelölt között kevesebb, mint 0,5 százalékpont a különbség, a hatályos pennsylvaniai szabályozás szerint szavazatokat újra kell számlálni.

 

Jelenleg az államban 96 százalékos a feldolgozottság, az állás pedig 49,53-49,33 százalék, Biden javára. A jelenlegi tendenciák szerint a demokrata jelölt egyre komolyabb előnyt szed össze az elnökkel szemben, azonban még nem lehet biztosra venni, hogy meglesz a két jelölt közötti fél százalékpontos különbség, sőt, matematikai szempontból azt sem, hogy Biden nyeri az állam húsz elektorát, akiknek szavazataival meglenne neki az elnöki pozíciót jelentő többsége az elektori kollégiumban.

Nevadában tovább nőtt Biden előnye, miután a Las Vegasnak otthont adó Clark megyéből érkező szavazatok között – a nagyvárosias területekre jellemzően – jóval több volt a demokrata jelöltet támogató. Így az jelenleg 91 százalékos feldolgozottság mellett 49,8-48,1 százalék arányban vezet Biden, ráadásul az összeszámolásra váró szavazatok szinte kizárólag az erősen demokrata irányultságú Clark megyéből valók, így a New York Times szerint szinte biztos, hogy a volt alelnök nyeri el az állam hat elektorát.

Pennsylvaniában pedig a szavazatok egyre magasabb feldolgozottsági arányával apró megbicsaklásokkal, de tendenciaszerűen nő Biden előnye.

Ami egyébként a beérkezett szavazatok számához képest még mindig csak hajszálnyi. Jelenleg több, mint 95 százalékos feldolgozottság mellett 3 301 291 Bident, és 3 292 606 Trumpot támogató szavazatot számoltak össze, ami 49,49-49,36 százalékos arányt jelent, a demokrata jelölt javára.

Arizonában eközben a Maricopa megyéből beérkezett szavazatokkal némiképp csökkent Biden előnye, az állás jelenleg 49,99-48,58 százalék a demokrata jelölt javára. Noha az AP már korábban úgy számolt, hogy az államot Biden nyeri meg, 93 százalékos feldolgozottság mellett még mindig megvan a matematikai esélye annak, hogy az állam 11 elektora végül a jelenlegi elnököt támogassa.

Brad Reffensperger, Gerogia államtitkára helyi idő szerint pénteken délelőtt 98 százalékos feldolgozottságnál közölte, hogy újraszámolják az államban leadott szavazatokat. A bejelentés nem érte különösen váratlanul a közvéleményt, tekintve, hogy igen szoros eredmény született Georgiában: itt Joe Biden jelenleg mindössze 1579 szavazattal vezet Donlad Trump előtt, ami gyakorlatilag döntetlenközeli eredménynek felel meg.

Az újraszámlálás az állam két szenátusi helyéből az egyikért folyó versenyére szintén hatással lehet: a jelenleg is hivatalban lévő republikánus David Perdue a mostani állásnál 48,8 százaléknál áll, így neki még lehet halvány esélye, hogy második forduló nélkül jusson a szenátusba. A másik helyre pályázok közül egyik jelölt sem érte el az 50%-ot, így az állam törvényei szerint Georgiában egy, de lehet hogy két szenátusi hely sorsa a jövő januári második fordulón dőlhet el.

(The Guardian)

95%-os feldolgozottság mellett Joe Biden kb. 5500 szavazattal átvette a vezetést Pennsylvania államban. A demokrata jelölt ezen kívül Georgiában, Nevadában és Arizonában továbbra is nyerésre áll Donald Trumppal szemben, így az elnökválasztási harc minden bizonnyal végleg eldőlt.
Ezt látszik megerősíteni az, hogy a Twitter által az eredmények közlésére akkreditált Decision Desk HQ nemrég Joe Bident nevezte meg győztesként Pennsylvániában, ez pedig azt jelenti, hogy Obama volt alelnöke megszerzi az állam 20 elektorát, ami már a biztos győzelmet jelenti számára.


Az eddig biztosan megnyert államokkal együtt ugyanis így Biden már 273 elektorral rendelkezik, ami azt jelenti, hogy átlépte az elnökség megszerzéséhez szükséges 270 elektori szavazat küszöbét. Mindez azt jelenti, hogy csaknem négy napon át tartó szavazatszámlálás és egy elképesztően szoros küzdelem után már csak idő kérdése, hogy bejelentsék: Joe Biden lesz az Egyesült Államok 46. elnöke.

99 százalékos feldolgozottság mellett Joe Biden átvette a vezetést Georgiában, a demokrata elnökjelöltnek már 917-tel több szavazata van az államban, mint Donald Trumpnak. Biden így két tized százalékkal megelőzte a republikánus elnökjelöltet, nagyon szoros az állás.

Az elnökségért Bidennek két államot kell megnyernie Georgia, Arizona, Észak-Karolina és Nevada közül, vagy egyedül Pennsyvaniát. Trumpnak a négy billegő állam közül még három államban kellene nyernie.

Jelen állás szerint 89%-os feldolgozottság mellett Biden Nevadában 11 438 szavazattal vezet, Arizonában pedig 90%-os feldolgozottságnál 47 052 szavazattal vezet. Trump 94%-os feldolgozottságnál Pennsylvaniában 18 229 szavazattal áll az élen (ez a délelőtti 37 ezerhez képest újabb csökkenést mutat).

(theguardian.com)

Georgiában, Nevadában, Arizonában és Pennsylvaniában tovább zajlott az éjjel a szavazatszámlálás, a verseny egyre szorosabb, győztest azonban továbbra sem hirdettek sehol.

Arizonában a Maricopa and Pima megyékből beérkező friss adatok alapján már csak 46 ezerrel vezet Biden, Georgiában viszont míg Trump a nap elején még 18 ezer szavazattal vezetett, az előnye nagyot esett vissza, Biden ugyanis már kevesebb mint 1000 szavazatra van tőle. Nevadában szintén Biden előnye növekedett, mintegy 8000 szavazatról több mint 11 000-re, és Pennsylvaniában is látványosan csökkent Trump előnye: míg a nap elején 160 ezerrel vezetett, ez mostanra kevesebb mint 37 ezerre csökkent. Észak-Karolinában nem változott az állás, Trump 50, Biden 48,6 százalékon áll (95%-os feldolgozottság mellett), a három elektort adó Alaszkában Trump vezet, a szavazatszámlálás pedig akár jövő hétig is eltarthat.

Ugyan Arizona 11 elektori szavazata igen jól jönne Bidennek, de enélkül is tudna győzni, például ha elvinné az egyre szorosabban álló Georgia 16 elektori szavazatát, már csak egyetlen hiányozna neki az elnökséget jelentő 270-hez, de Pennsylvania 20 elektori szavazata is őt juttatná az elnöki székbe.

Trump néhány órával ezelőtti sajtótájékoztatója után a Fox Newsban Lindsey Graham és Ted Cruz republikánus szenátorok ráerősítettek az elnök narratívájára, miszerint „ellopják tőle” a választást. Trump szövetségesei közül Chris Christie New Jersey volt kormányzója volt az egyetlen, aki (enyhén) megkérdőjelezte az elnököt a választásokkal kapcsolatos megjegyzéseit. „Mutassa meg nekünk a bizonyítékot. Ma semmit sem hallottunk a bizonyítékról” – mondta.

Mindeközben Biden nyugalomra int:

„Nincs kétségünk afelől, hogy a számlálás befejeztével Harris szenátort és engem nyilvánítanak győztesnek. Kérek mindenkit, hogy maradjon nyugodt”- mondta.

A nyugodtság azonban nem éppen jellemző ezekben a pillanatokban az Egyesült Államokban: Arizonában például Trump szavazók kezdtek tüntetni az egyik szavazókörnél (többek fegyverrel a kezükben), ezzel hátráltatva a munkát, Philadelphiában pedig őrizetbe vettek egy férfit, mert – többedmagával együtt – meg akart támadni egy levélszavazatokat  számláló központot. A michigani Detroitban csütörtök éjjel kb. 40 Trump szavazó és nagyjából ugyanennyi Black Lives Matter-tüntető szólalkozott össze: előbbiek a választási csalás ellen, utóbbiak Trump ellen skandáltak. Amikor a konfliktus kezdett tettlegessé válni, a rendőrség közbelépett.

(nytimes.com, theguradian.com)

Mindkettejük a szavazatok 49.4%-át birtokolja, Trump jelenleg csupán 1902 szavazattal vezet, az ezelőtti 3000 helyett, ez már tizedesjegyekben sem igen mérhető előny az elnöknek. A feldolgozottság továbbra is kicsit több mint 98%.

A déli állam 16 elektori szavazatával Bidennek pont 269 szavazata lenne, tehát egyetlen hiányozna neki az elnökséget jelentő 270-hez.

(The New York Times)

Még az is lehet, hogy holnap reggelre Biden elveszíti vezetését az államban, hiszen újabb, több mint 100.000 szavazat beérkezése után a központi Maricopa megyéből, a szavazatok 90%-ának feldolgozása után Biden előnye tovább és jelentősen csökkent, 46.257 szavazattal és 1.5 százalékkal vezet az államban.

Ugyan Arizona 11 elektori szavazata igen jól jönne, de enélkül is tudna győzni. Trumpnak viszont mindenképpen szüksége lenne erre az államra is a meglepetés-győzelemhez.

Még több Biden-szavazatot hoztak az új számlálás frissítései, így Joe Biden egyre közelebb kerülhet hozzá, hogy átvegye a vezetést az államban Trumptól.

94%-os feldolgozottságnál az állam 49.8%-ot mér Trumpnak, és 49%-ot Bidennek, a különbség immár csupán 53 ezer szavazat.

Röviden reagált Trump elnök mai sajtótájékoztatójára kihívója is. Annyit írt ki:

„Senki sem fogja tőlünk elvenni a demokráciánkat.

Sem most, sem soha.

Amerika már túl messzire jutott, túl sok csatát vívott meg, és túl sok mindent kellett kibírnia ahhoz, hogy ezt megengedje.”

Ezeket a szavakat Biden korábbi beszédében is elmondta már.

Közben Pennsylvania hamarosan frissíti a szavazatai számát, és mivel az államnak 20 elektora van, ha Biden itt átveszi a vezetést, akkor nagy valószínűséggel a győzelem is az övé lesz.

Magyarországon a 444.hu vette észre, hogy az országos, liberális hangvételű MSNBC annyira megijedt az elnök nyilvánvalóan óriási csúsztatásokkal tűzdelt sajtótájékoztatójától, hogy menetközben inkább megszüntették annak élő közvetítését:

A CNN a tájékoztatót végig leadta ugyan, de Anderson Cooper, a fehér házi tudósító azt követően nehezen jutott szóhoz. Az elnök bejelentéseit végül úgy kommentálta:

„Az ember, akinek jelenleg a legnagyobb hatalma van a világon ma úgy viselkedett, mint egy hátára fordított kövér teknős, tehetetlennek látszott a forró napon forogva, miközben rájött, hogy ideje lejárt.”

Joe Biden olyannyira vezette az államot, hogy a választás éjszakáján a jobboldali Fox News már neki is ítélte az ottani győzelmet. A legfrissebb adatok szerint azonban Trump jelentősen csökkentette hátrányát a hagyományosan republikánus államban:

Joe Biden jelenleg már csak 2%-kal vezet, (50,3% -1.481.218 szavazat), míg Trump jelenleg 48,3%-on áll (1.423.232 szavazat). A két jelölt közötti, jelentős különbség tehát mostanra 58 ezerre csökkent.

Az eredményt a CNN tudósítója, John King úgy elemezte, hogy közben szabályosan kérlelte Trumpot és támogatóit, nézzenek ide, őszintén beszámolnak róla, ha valahol ő zárkózik fel, de vajon ezt a szavazatszámlálást is meg akarná állítani?

A legújabb adatok szerint Joe Biden Pennsylvaniában is gyorsan zárkózik fel Trump mögé, immár csupán 64.000 szavazattal vezet az elnök az államban úgy, hogy még számos szavazat fog beérkezni a hagyományosan demokrata Philadelphia belvárosából.

Eközben pedig egy szövetségi bíró elutasította a Trump kampány kérelmét, hogy a philadelphiai szavazatokat újraszámolják.

(The New York Times)

Az elnök sajtótájékoztatója közben frissítették az igen lassan haladó georgiai szavazatszámlálás legfrissebb eredményeit is, amelyek szerint

Trump elnök előnye egyetlen tizedszázalékra csökkent Joe Biden előtt:

Trump jelenelg 2.446.850 szavazaton áll, míg Biden 2.443.364-en, így a különbség kevesebb, mint 3000 szavazat.

Az állam két szenátusi helyéért folyó versenyben pedig egyik jelölt sem érte el az 50%-ot, így az állam törvényei szerint ezek a helyek, és velük a következő Szenátus többsége, a jövő januári második fordulón dőlhetnek el.

(The New York Times)

delaware, wilmington A közösségi médián azt írta:

„Nyugalmat szeretnék kérni az emberektől.

A (választási) folyamat működik.

A számlálás a maga rendjén halad.”


Kampánya vezetői azt is hozzátették, figyelemmel követik majd az elnök mai bejelentését is, de arra még nem reagáltak hivatalosan.

fehér ház, washington dc. Pedig azonnal, közel száz kérdést kiabálhattak felé. Ezt megelőzve még hosszasan ecsetelte, hogy a városok, ahol hosszú ideig számoltak, és ahol nem ő nyert – Detroit és Philadelphia – „a legkorruptabb demokrata városok az egész országban”, majd megismételte, bíróságon támadnak meg minden eredményt.

Azt nem tette hozzá, hogy michigani és georgiai fellebbezésüket a helyi bíróságok már visszadobták.

fehér ház, washington dc. Donald Trump elnök, annak ellenére, hogy az aktuális számítások szerint kicsit kevesebb esélye van a 270 elektori szavazat összegyűjtésére, mai sajtótájékoztatóján mégis azt jelentette be, nemcsak a Republikánus Párt szenátor- és képviselőjelöltjei kaptak minden eddiginél több szavazatot, hanem azt is, „a legális szavazatok alapján” ő nyerte az elnökválasztást, amit a demokraták, „Wall Street, a nagy médiacégek, nagy techcégek pártja” megpróbálnak „ellopni tőle.”

Az „illegális szavazatokkal” Trump az amúgy teljesen legális levélszavazatokra érthette. De hangsúlyozta, szerinte Pennsylvaniát, Michigant és Georgiát is végleg ő nyerte.

Azonban ezekben az államokban a számolás még most is tart.

A hivatalban lévő elnök sajtótájékoztatóját élőben itt lehet követni:

Noha az előzetes várakozások szerint elképzelhető lett volna, hogy akár Georgiában, Nevada vagy Arizona államokban eredményt hirdetnek, vagy legalábbis valamelyik jelöltre leadott szavazatok olyan többségbe kerülnek, ami valószerűtlenné teszi a másik győzelmét, ez nem így lett.

Így most elektorok számát tekintve ugyanott tartunk, mint reggel: Joe Biden 253, míg Donald Trump 214 elektori szavazatot tudhat magáénak, és noha a feldolgozottság hajszálnyival nőtt a reggeli állapothoz képest, még mindig van esélye a győzelemre mindkét jelöltnek.

Sőt, ha már itt tartunk, matematikailag döntetlenre is van még lehetőség: ez akkor következne be, ha Biden nyerné Georgiát, Trump pedig az összes többi államot, ekkor ugyanis 269-269 elektorral rendelkeznének, aminek eredménye valószínűleg hosszas jogi procedúrák és újraszámlálások után az lenne, hogy a Trump támogatóival feltöltött legfelsőbb bíróság kimondaná, hogy az elnök marad a helyén.

Ez mindazonáltal igen valószínűtlen eshetőség, a jelenlegi tendenciák alapján ugyanis Biden vinni fogja Arizona és Nevada államokat, amelyekkel már meglenne neki a megválasztásához szükséges 270 elektor – azt azonban hogy ez végül így lesz-e, csak holnap fogjuk megtudni. Arizonában nincs hivatalos eredmény, de 86 százalékos feldolgozottság mellett 2,4 százalékponttal vezet Biden, míg Nevadában 89 százalékos feldolgozottság mellett némiképp szorosabban, 0,9 százalékponttal.

Ugyanez a helyzet Georgiával is, ahonnan noha ígértek eredményt a mai napra, mindössze azt figyelhettük az élő szavazatszámláló portálokon, hogy időről időre változik a Trumpra és Bidenre leadott, összeszámolt szavazatok közötti különbség, 98 százalékos feldolgozottság mellett 49,5-49,2 százalékos arányban vezet az elnök. Az államban a mai nap hírei szerint rájöttek az illetékesek, hogy a később beérkező levélszavazatok is nagy súllyal eshetnek latba ilyen szoros eredmény mellett, így akár még a hétvégén is tarthat a szavazatok összeszámlálása.

Észak-Karolinában 95 százalékos feldolgozottság mellett 50-48,6, míg Pennsylvaniában 92 százalékos feldolgozottság mellett 50,2-48,5 százalékos arányban vezet az elnök – előbbiben november 12-én, utóbbiban holnap hirdetnek eredményt, elvileg.

A szavazatok összeszámlálása a hajrában észrevehetően lelassult, és akár olyan államokban sincsenek még végleges eredmények, melyekben az előzetes várakozások szerint már tegnap eredményt hirdettek volna. Remélhetőleg holnap már többet fogunk tudni az eredményekről, amennyiben így lesz, mindenképp beszámolunk.

Alaszkában a feldolgozottság 56 százalékos, az ország három elektorát Trump zsebelheti be.

Bár Joe Bidennek továbbra is nagyobb esélye van a győzelemre Trumpnál, három államban még mindig rendkívül szoros a verseny, sőt, egyre szorosabb.

Ahogy korábban írtuk, Arizonában több hírforrás is győztesnek nyilvánította Bident még szerdán (még a Fox News is), azonban reggel az állam Maricopa megyéje nyilvánosságra hozta 140 ezer új szavazócédula eredményét, amelyek nagyjából 57-40 arányban Trumpot támogatták Bidennel szemben. Ezzel a demokrata jelölt előnye 90 ezer szavazatról 60 ezerre csökkent. Ha a fennmaradó nagyjából 470 ezer számolatlan szavazat is hasonló arányokat mutat majd, azzal Trump visszanyerné az államot.

Az arizonai eredmények alakulása. / Forrás: New York Times

Pennsylvaniában ezzel ellentétes folyamat látszik lejátszódni: ahogy az várható volt, a Philadelphia külvárosaiból érkező levélszavazatok többnyire Bident támogatják, így a demokrata jelölt egyre közelebb kerül Trumphoz a perdöntő, 20 elektori szavazattal rendelkező államban. Jelenleg a szavazatok 91%-át dolgozták fel, Trump 135 702 vokssal előzi Bident.

A pennsylvaniai eredmények alakulása. Forrás: New York Times

A Washington Post tudósítója, Amy Gardner szerint jelenleg Georgiában még 61 ezer szavazat vár a feldolgozásra, többnyire olyan megyékből, amelyek hagyományosan inkább demokrata kötődésűek. 96%-os feldolgozottságnál itt a legszorosabb a verseny: Trump vezet 2 432 552 szavazattal, viszont Biden nincs sokkal lemaradva a maga 2 413 966 szavazatával. A különbség tehát mindössze 18 586 szavazat.

A georgiai eredmények alakulása. Forrás: New York Times

Mindeközben Donald Trump legújabb Twitter-posztjai mind azt követelik, hogy állítsák le a számlálást – annak ellenére, hogy a mostani eredmények alapján Bident kellene elnöknek jelölni.

A demokrata és a republikánus szavazók is többnyire ugyanazzal a követeléssel vonultak utcára több amerikai városban is: hogy számolják meg az összes szavazatot. Minneapolis-ban, Portlandben, Philadelphiában, Los Angeles-ben és Chicagóban Biden-támogatók tüntettek, míg Phoenixben és  Detroitban Trump-támogatók gyűltek össze a helyi választási bizottságok épületei előtt.

A minnesotai Minneapolisban (az államot Biden nyerte a szavazatok 52,5%-ával) a tüntetők elfoglaltak egy autópályát, ahonnan végül a rendőrség távolította el őket. Több résztvevőt le is tartóztattak. New York-ban szintén összetűzésbe került a Trump választási csalást emlegető kijelentésein felháborodott tömeg és a rendőrség, összesen 14 embert tartóztattak le.

Az oregoni Portlandben (az államot szintén Biden nyerte, ráadásul jelentős előnnyel) is több száz tüntető követelte, hogy számolják meg az összes szavazatot. A tüntetők közül egy kisebb csoport később átvonult a belvároson, ahol néhányan ablakokat törtek be, a rendőrség erre zavargásnak nevezte a felvonulást. Itt is voltak letartóztatások.

A demokrata tüntetőkkel ellentétben a michigani Detroitban a szavazatszámláló központ épülete előtt összegyűlt Trump-szavazók azt követelték, hogy hagyják abba a számlálást, miután az elnök kampánya az állam bíróságához fordult, hogy jogi úton gátolja meg a szavazatok további összeszámlálását. Ezt arra hivatkozva tették, hogy meglátásuk szerint nem volt megfelelően biztosítva a republikánus megfigyelők hozzáférése a szavazatszámlálási folyamathoz.

Phoenixben egy nagyobb csoport Trump-szavazó viszont azt követelte, hogy számolják meg az összes szavazatot. Arizonában a szerdai nap folyamán Biden előnye stabilan tartotta magát, bár nagyon kevéssel előzte a történelmileg inkább republikánus kötődésű államban Trumpot. A tüntetők szintén a helyi szavazatszámláló bizottság épülete előtt gyűltek össze, többen felfegyverkezve követelték, számlálják meg az összes szavazatot.

Az arizonai eredmény csütörtökön ismét kérdésessé vált, mivel az eddig összeszámolt levélszavazatok többnyire Trumpot támogatták, így Biden előnye egyre zsugorodik. Ha ez a trend folytatódik, úgy még előfordulhat, hogy mégis Trump viszi az  államot – ebben az esetben pedig ismét ott tarthatunk, hogy Pennsylvania levélszavazatain múlhat a végső eredmény, amennyiben Trump vinné Georgiát is.

puerto rico A szigetország immár 122 éve az Amerikai Egyesült Államok gyarmata, és az elnökválasztás napján szavaztak lakosai arról, hogy szeretnének-e 51. államként csatlakozni az USA-hoz, a megjelentek 52,29 százaléka szavazott igennel – írja a VOX.

Noha az Egyesült Államok kongresszusára nézve nem kötelező érvényű az eredmény, a Puerto Ricoiak abban bíznak, hogy demokraták kongresszusi és Fehér Házi győzelme esetén jó esélyeik vannak a csatlakozásra.

2012-ben, valamint 2017-ben már volt szavazás a kérdésről, akkor azonban a szavazásra jogosultak kisebb számban nyilvánítottak véleményt, így legitimitási kérdések merültek fel, és az USA kongresszusa nem is tárgyalta a kérdést.

Amennyiben Puerto Ricot felvennék az Egyesült Államokba, lakosait megilletnék ugyanazok a jogok, amelyek az USA jelenlegi polgárait – ez azonban kétséges, hogy érdekében állna olyan gazdasági szektoroknak, mint például a vendéglátás vagy a szolgáltatóipar egyéb ágazatai, ahol a vendégmunkásként érkező Puerto Ricoiakat még az amerikai állampolgároknál is alacsonyabb béren, rosszabb munkakörülmények között tudják dolgoztatni.

Jelenleg a legtöbben Bident látják befutónak, azonban Trump is okozhat még meglepetést.

Többféle módon is nyerheti Biden az elnökválasztást: az egyik lehetőség, hogy megszerzi Pennsylvaniát, ez esetben további húsz elektor támogatná, ami máris elég lenne, hogy magáénak mondhassa az elnöki széket – ez azonban csak pénteken fog kiderülni, ugyanis az államban akkor teszik közzé a levélszavazás eredményét. Pennsylvaniában jelenleg Trump elnök vezet, 50,7-48,1 százalék arányban, 89 százalékos feldolgozottság mellett.

Másik lehetőség, hogy Biden viszi Arizonát és Nevadát. Ez esetben 11 + 6 elektori szavazatot kapna a meglévők mellé, amivel éppen meglenne neki a szükséges 270 – és jelenleg ugyan mindkét államban a demokrata jelölt vezet, Arizonában 50,5-48,1 Nevadában 49,3-48,7 százalékos arányban. A feldolgozottság mindkét államban 86 százalék, és a jelen állás szerint mindkét államból kapni fogunk ma újabb eredményeket.

Georgia államot is érdemes lesz figyelni, itt ugyanis 95 százalékos feldolgozottság mellett Trump vezet, de mindössze fél százalékponttal, 49,1-49,6 arányban. Így bárkit támogasson is az állam 16 elektora, annak elegendő lesz egyetlen másik államot nyernie, és megszerzi a legalább 270 elektoros többséget. Az eredmények a mai nap folyamán várhatók.

Észak-Karolinát a legtöbb számítás szerint Trump elnök fogja vinni: itt csak november 12-én fognak eredményt hirdetni, azonban 95 százalékos feldolgozottság mellett 50,1-48,7 százalékos arányban oszlanak meg a szavazatok, az elnök javára, aki innen 15 elektori szavazatra számíthat.

Neki akkor van esélye a győzelemre, ha ezek mellé tudja hozni Pennsylvaniát, Gerogiát, valamint Nevadát vagy Arizonát, előbbi esetben 271, utóbbiban 276 elektorral nyerné az elnökválasztást. Egyelőre bármelyik szcenárió lehetséges, a New York Times szerint noha Arizonában továbbra is vezet Biden, a legutóbbi fejlemények alapján Trump még fordíthat – a három keleti államban pedig csak meg kell őriznie jelenlegi előnyét.

{{pp_author_avatar}}
{{pp_author}}
{{pp_time}}
{{pp_content}}