Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Járvány: a szomszéd belátásában inkább bízhatunk, mint a miniszterelnökében

Kedd este a magyar kormány rendkívüli bejelentéseket tett a koronavírus-járvánnyal összefüggésben. Kijárási korlátozást vezettek be, megtiltották bizonyos rendezvények megtartását, másokra vonatkozóan szigorú óvatossági rendszabályokat hoztak, a tömegközlekedés számára nagyobb járatsűrűséget írtak elő, a parkolást megint ingyenessé tették – és mindennek a tetejébe ismét rendkívüli jogrend lépett életbe.

Mit is jelent ez? Három dolgot. Egy, hogy a koronavírus-járvány súlyosbodik. Kettő, hogy a koronavírus-járványt a magyar társadalom súlyosbodónak érzékeli. Három, hogy a kormány továbbra is sodródik az eseményekkel: hoz bizonyos intézkedéseket, amelyeket elkerülhetetlennek tart a közhangulat változásai miatt, de nem semmi olyat nem tesz, ami a járvány tényleges kihívásaira kínálna választ.

Úgy tűnhet, nagyon szigorú ez az ítélet, elvégre pont most végre tett valamit a kormány. Ám, ha közelebbről megnézzük, mi is az, amit tett, valójában nem találunk semmit, ami egyértelműen a járványt kezelné, az intézkedések inkább a járvány társadalmi percepciójára reagálnak. A kijárási korlátozás például feltűnően értelmetlen: éjszakai órákra vonatkozik, amikor az utcák egyébként is kihaltak, és ahogy hidegszik az idő, ez egyre inkább így lesz. Emellett a rendelet nem nevesít külön szankciókat a korlátozás megsértőivel szemben. A zenés rendezvények tilalma ugyan elvileg értelmes döntés, de megintcsak nem társul szankciókkal. A kulturális és sportrendezvényekre, mozielőadásokra valamint a múzeumokra vonatkozó óvatossági szabályokkal pedig az a helyzet, hogy helyes ugyan, de elkésett, mostanra rég túl vagyunk azon, hogy ennyi elég legyen. Ha valami feltűnő tehát, az leginkább az, hogy a kormány még mindig a sportesemények megtartását preferálja az emberéletek megmentésével szemben. Aztán ott van az ingyenes parkolás, ami ellentmondásos intézkedés, mert a légszennyezettséget növeli (ami növeli a járványveszélyt) és kivérezteti anyagilag az amúgy is bajban lévő önkormányzatokat (kiemelten az ellenzéki nagyvárosokat), illetve nem bátorítja a cégeket az otthoni munkavégzés elrendelésére, miközben tény, hogy az autóban utazás valóban csökkenti az emberek közötti interakciók számát. Viszont nem vitás, hogy népszerű intézkedés. A tömegközlekedési járatsűrítés sem problémátlan, hiszen a rendelet elsősorban a kormányhivatalokra bízza, hogy a tömegközlekedési cégeket csuklóztassák, akár heteken keresztül (ti. tervek készítését írja elő, amiket aztán a kormányhivatal vagy elfogad vagy nem), nem pedig gyors megoldásra törekszik. S persze a rendkívüli jogrend bevezetésének indokai sem egészen világosak.

A kormányzati intézkedések tehát első pillantásra is jól láthatóan kiválóan alkalmasak a kormányzati cselekvés látszatának fenntartására, a járványkezelés imitálására, népszerűségvadászatra és az ellenzék kínos helyzetbe hozására, ám feltűnően kevéssé meggyőzőek mint szakpolitikailag megalapozott, határozott válaszok a járvány súlyosbodására.

Aligha vitathatóan sokkal enyhébb intézkedések ezek, mint amiket a kormány tavasszal meghozott. Mi több, kiáltó ellentét van a mostani intézkedések fontoskodó, szigorúságot imitáló körítése és a tényleges tartalmuk erőtlensége, sőt, önkorlátozó jellege miatt. Ezért is gondolom, hogy a kormány továbbra is sodródik: érzékeli a közhangulat változását és reagálni is próbál rá, de nem mer a politikai következmények rövid távú menedzselésénél messzebbre merészkedni.

Az igazán érdekes kérdés az, hogy miért nem teszi. Nem veszi elég komolyan a válságot ahhoz, hogy erősebben beavatkozzon a társadalom életébe? Más veszélyeket súlyosabbnak lát, amelyek a határozottabb járványkezelésből származnának (pl. gazdasági visszaesést), és azokhoz képest csak ennyi beavatkozást tart indokoltnak? Vagy azt gondolja, hogy a magyar állam nem is képes többre? Esetleg azt hiszik, hogy ők nagyon is határozottak és amit tesznek, elegendő?

Mindenekelőtt érdemes felidézni, hogy a kormány már volt hasonló helyzetben. Tavasszal sokáig ellenállt a határozottabb járványügyi intézkedéseknek, majd egy nevezetes, nap közbeni fordulattal március 13-a után egymást érték a látszólag nagyon radikális intézkedések: a közoktatás átállt digitális oktatásra, rendkívüli jogrend következett, kijárási korlátozások jöttek, lezártak intézményeket, katonai összekötők érkeztek gyárakba, hatalmas összegű gazdasági mentőcsomagokat jelentettek be és így tovább. A járványgörbe ezalatt le is lapult, majd az ország fokozatosan visszanyitott, a második negyedéves, történelmi visszaesést hozó gazdasági eredmények után fokozatosan újraindult az élet, és úgy tűnt, a kormány jelentős népszerűségvesztés nélkül megússza a történteket, az ország élete pedig visszatér a normális menetébe. A járvány összességében nemzetközi összehasonlításban enyhe maradt, csak a halálozási arány tűnt magasnak. S miközben a társadalom érezhetően belefáradt a járvány elleni védekezésbe, éles viták indultak arról, nem voltak-e túlzóak a tavaszi intézkedések.

Messziről nézve akár azt is gondolhatnánk, hogy a kormány határozott intézkedései hozták meg gyümölcsüket. Én ezzel kapcsolatban szkeptikus vagyok. Ha egy közelebbi pillantást vetünk az események kronológiájára és az intézkedések tartalmára, akkor a mostaninál nagyobb szigor mellett is nagyobb volt az intézkedések füstje mint a lángja, és többnyire inkább követték az eseményeket, semmint eléjükbe vágtak volna (kivéve talán az értelmetlenül sok pénzért felhalmozott, használhatatlan lélegeztetőgép tömeget). Ezért azt gondolom, már akkor is a sodródás és a percepció menedzselése határozta meg a kormány viselkedését. Ez persze, bár vitatható volt, de bizonyos mértékig kifizetődőnek bizonyult.

A kormány számára, úgy gondolom, a legnagyobb rövid távú politikai siker ebben az volt, hogy miközben az ország tavaszi gazdasági leállását a saját tevékenységével tudta összekötni a közvélemény szemében, majd pedig a járványt megunó közvélemény hangulatváltozását is eredményesen meg tudta lovagolni nyáron az egyébként is fölöslegesen sok PR elemet tartalmazó intézkedések gyors visszabontásával. Ez, utólag visszapillantva, két elég komoly problémát okozott:

először is, ha a kormány elhiszi, hogy valóban ők okozták az ország leállását, akkor esetleg túlzottan óvatosak lehetnek a második hullám idején; másodszor, ha a kormány elhiszi, hogy a tavaszi intézkedések túlzottak voltak, akkor indokolatlanul óvatosak lehetnek a második hullámra adott válaszaikban.

Minden jel arra utal, hogy pontosan ez történt. A második hullám júliusban indult és augusztusig a közvélemény előtt nagyrészt észrevétlenül erősödött. A kormányközeli szakemberek már rég megkongatták a vészharangokat augusztus végén, amikor a társadalom még a nyaralással volt elfoglalva, de a kormány lassan és ellentmondásosan reagált. Kezdettől látszott, hogy a végrehajtó hatalom nem tett meg minden tőle telhetőt, hogy egy komoly második hullámra készen álljon, holott állítólag „állig felfegyverkeztek”. Ennek már a szakemberek kibeszélése is az egyik előjele volt. A kontaktkutatás is kezdettől szervezetlennek bizonyult, a tesztelések száma alacsony maradt, sőt, a kormány populista intézkedésekkel (hatósági ár bevezetése) akadályozta is a magántesztelési kapacitások használatát, a legalapvetőbb adminisztratív kihívások kezelésében (pl. megfelelő piros katanténfigyelmeztetések eljuttatása az érintettekhez) is komoly nehézségekkel szembesültek. Mindeközben egyértelműen elkötelezték magukat a gazdaság, az iskolák, a sportesemények zavartalansága mellett, ami nem is lett volna akkora baj, ha nem bombázzák ellentmondásos üzenetekkel a nyilvánosságot a járvánnyal kapcsolatban. A kormány tehát pont úgy viselkedett, mint aki nem veszi elég komolyan a második hullámot, és amit tett, az nem csak kevés volt, de rosszul is kivitelezett. Nem csoda, ha elszabadult a járvány.

Ma már ott tartunk, hogy naponta százával kerülnek kórházba az emberek, 378 ember volt lélegeztetőgépen november 5-én (becslések szerint 40-45%-uk kerül csak le róluk élve), és a számuk napról napra emelkedik, november 3-án 90 fő halt meg, a halálozás napról napra emelkedik, sorra döntve meg a rekordokat: átléptük a 2000-es határt, és ha igazak a pesszimista becslések, hamarosan napi kétszáz fölé emelkedhet a koronavírus miatt meghaltak száma.

Magyarán: a második hullám sokkal súlyosabb mint bármi, amit tavasszal látott az ország. A kormány nyári és ősz eleji hozzáállásának ez önmagában is lesújtó bizonyítványa. Az pedig, hogy a kormány november harmadikán még mindig mennyire nem vette komolyan a járványt, egyenesen ijesztő. Politikai felelőtlenségük és kormányzati inkompetenciájuk tekintetében is. Gondoljunk arra, hogy a keddi bejelentéseket jogszabályba foglaló kormányrendelet éjfél előtt pár perccel jelent csak meg és rögtön hatályba is lépett. Ez önmagában is arra utal, hogy előkészítetlenül, hevenyészetten hozták meg ezeket az egyébként is elégtelen, PR-szagú intézkedéseket. De ezt esetleg mentegetni lehetne azzal, hogy a helyzet komolyságát tükrözi a sietős jogszabályalkotás. Valóban? Akkor mi a mentségük arra, hogy az előző héten még sokkal enyhébb intézkedéseket tartottak szükségesnek, és azok bevezetésére többnapi határidőt adtak? A helyzet talán előreláthatatlan mértékben romlott egyik hétről a másikra? Nem, nem ez történt. Jelenleg nagy ütemben, de sajnos teljesen előrejelezhető módon romlik a járványhelyzet. A különbséget tehát nem a valóságban, hanem a közhangulatnak a kormányzat által érzékelt megváltozásában kereshetjük legfeljebb, amit már a jelek szerint ők sem mernek figyelmen kívül hagyni (vagy legfeljebb még abban, hogy talán mostanra a kormánypárti politikusok keze is kezd viszketni, látva az egekbe emelkedő számokat). Ám ha így van, akkor ez sajnos csak megerősíti a sodródó, felelőtlen kormányról általam korábban mondottakat.

S akkor még arról nem is beszéltünk, hogy az Orbán-rezsim végletekig centralizált, valójában merev politikai struktúrájának a hasonló centralizált politikai rendszerekhez hasonlóan van egy zavarbaejtő hatékonysági problémája: mivel Magyarországon minden a legfelső politikai akarattól függ, a miniszterelnök korábbi megszólalásaiból gyanítható személyes szkepszise a járvánnyal és a tavaszi válságkezelés megismétlésének szükségességével kapcsolatban minden bizonnyal súlyosan korlátozta ősz elején a határozottabb járványügyi intézkedések meghozatalát, de semmi a világon nem garantálja, hogy ha ez a politikai akarat meglesz, akkor rendelkezésre fognak állni a megfelelő erőforrások is. Tavasszal az ágyak értelmetlen felszabadítása, a fölösleges lélegeztetőgépek beszerzése, a kamunak bizonyult gazdasági mentőcsomag, a GDP visszaesésének félrebecslése mind-mind arra utaltak, hogy a kormány valójában súlyos kapacitási korlátokkal küszködik. Ugyanezt láttuk ősszel a tesztelés összeomlása és a kontaktkutatás körüli káosz kapcsán. És ez valójában sokkal súlyosabb probléma, mint az, hogy nyugodtan aludhatunk-e, abban bízva, hogy a miniszterelnök egyszer majd jobb belátásra tér. Ez egy olyan, emberéletekben mérhető probléma, amit azok, akik csak arra figyelnek, hogy a kormány milyen mesterien játszik a közvélemény hangulatváltozásain, még csak meg se fognak tudni érteni.

Mindezek alapján én azt gondolom, a védőoltás megérkezéséig mindenki nyugodtan tekintsen Magyarországra úgy, mint ahol a súlyos áldozatok a kormány hibájából elkerülhetetlenek lesznek, és ahol az egyszerű emberek jobb belátásra térésében kell inkább reménykednünk, mint a miniszterelnökében.

Címlapkép: MTI/Bruzák Noémi