Az önkormányzatok levélben kérik a kormányt, hogy a növekvő infláció miatt adjon több költségvetési támogatást
A települések is nehezen viselik az inflációt.
A települések is nehezen viselik az inflációt.
Legalább 22 esetben pakoltak menekülteket hajókból gumicsónakokba az Égei-tengeren az ügynökség felügyelete alatt.
A Mérce megtudta, Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára és a honvédség parancsnokhelyettese vett részt magyar részről a találkozón. Az MTI azonban semmit sem írt magyar részvételről. Azt sem kommentálják, milyen magyar álláspont alakult ki Ramsteinben.
A Momentum szerint ettől még értékalapon, ügyek mentén továbbra is együttműködnek majd.
Az ifjútörökök hol az államigazgatásba beépülve, hol emigrációból, hol pedig a szervezett bűnözéssel összefogva befolyásolták hazájuk politikájának alakulását.
A munkahelyi balesetek nem félresiklások, hanem a rossz munkavédelem és a megfeszített munkatempó következményei.
„Esély” néven újítaná meg a szebb napokat is megélt MSZP-t az EP-képviselő.
Normakontroll miatt fordulnak az Alkotmánybírósághoz az aligaiak.
Az 1600 munkást hullámokban fogja leépíteni a 125 éves cég.
Erdoğan szerint nem is történt örmény népirtás, bár történelmi alapismeretek birtokában ezt nem lenne nehéz belátni.
A mai kormányinfón az árstop és a jogállamisági eljárás mellett kiemelt tétel volt a az inflációkövető nyugdíjemelés.
A Staten Island-i Amazon raktár alkalmazottai a legnagyobb dolgozói győzelmet aratták 1930-óta az Egyesült Államokban, miután a dolgozók 55%-át sikerült meggyőzni, hogy támogassák a szakszervezet megalakulását. Interjú Angelika Maldonado szakszervezeti aktivistával.
A passzív-agresszív nyilatkozatok után a Kreml oda ütne, ahol igazán fáj Európának.
Századjára és ezredjére is kiderült, hogy amíg itt alapjaiban nem változik meg valami, igazi kockázatot csak a melós vállal, már egy nagyvállalathoz való belépés pillanatában is.
Eddig is lehetett sejteni, hogy nagy a baj, de azt nem, hogy ennyire.
A Párbeszéd új képviselője máris előremutató törvényjavaslatokon dolgozik.
A benzin és hét élelmiszer esetében is.
6-9 hónapig fog tartani.
Az okok szövevényesek.
A balatonaligai beruházó múlt heti kijelentésére reagált együttműködést kérve az Aligai Fürdőegyesület.
A mandátumvita jelen formájában éppen annak a megúszós, tét nélküli politikának az egyenes folytatása, ami idáig is elvezetett.
Német fegyverekből nem csak az ukrán fél oldalára juthatott a most zajló háborúban.
Az MSZP társelnöke szerint a multiknál dolgozó magyar munkavállalók jelentős része frusztrált attól, hogy bére nagyságrendekkel alacsonyabb, mint az anyavállalatnál dolgozó társaié.
Áder János szerint félreértés, hogy a tónál környezetpusztító beruházásra készülnek, ami visszafordíthatatlan károkhoz vezet majd.
Megtartják a felvonulást, ami nagyobb lesz, mint valaha. Novák Elődtől azt kérik, árulja el hogyan tud így bejelentéseket tenni.
Már tavaly is volt olyan látó lány, akit inkább a vakok iskolájába küldtek volna.
Azt is csak hidegételre, egy hetes jelenlétért egy diákmunkásnál is kevesebbet keresve.
Ez a kommunikáció nem kérdez, hanem üzen.
A munkaerőhiány miatt a mentősöket igyekeznek maximálisan kihasználni, mielőtt nyugdíjba vonulnának.
Beszédet tartott munkapolitikájáról az újraválasztott miniszterelnök. Tanuljunk belőle.