Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Greenpeace: „A MOL háborús extraprofitját védi az állam Brüsszelben”

Ez a cikk több mint 1 éves.

„Véres profit: Szégyen!” – ezzel a felirattal tiltakozott a Greenpeace a magyarországi kormány energiapolitikája ellen a MOL százhalombattai kőolaj-finomítójánál ma reggel.

A természetvédelmi és környezetvédelmi szervezet a Mércének megküldött közleményében azt állítja, hogy „hamis érvekre hivatkozva akár az egész EU-t elgáncsolná a kormány, csak a MOL nyereségét ne veszélyeztesse semmi, amit az olcsó orosz olajon zsebel be”.

A Greenpece emlékeztet arra, hogy a MOL ma hajnalban közölt első negyedéves pénzügyi jelentéséből kiderül, hogy 38%-kal növekedett a profitja 2021 első három hónapjához képest. A cégcsoport bevétele a tavalyi 79 milliárd több mint duplájára, 167,7 milliárd forintra emelkedett, a nettó nyereség pedig másfélszeresére, 138,8 milliárd forintra nőtt. A környezetvédő szervezet amiatt is bírálja a MOL-t, mivel „rengeteg pénzt keres azon, hogy a háború kitörése óta jelentősen, jelenleg mintegy harmadával alacsonyabb áron szerzi be az orosz (Ural) olajat az Európában mérvadó Brent olajhoz képest”, s  ellentétben sok más olajcéggel vagy más iparágakban érdekelt vállalkozással, „nem hagyott fel az oroszországi tevékenységével, sőt, még növelte is az oroszországi olajtermelését”.

A kormány politikája vállalhatatlan

A környezetvédő szervezet úgy látja, „hogy nem csak morálisan vállalhatatlan a magyar kormány álláspontja, de klímavédelmi szempontból is a radikális takarékosság lenne az egyetlen út előre”.

„Két és fél hónapja folyik a háború Ukrajnában, ezalatt számos kormány mély levegőt vett és elkezdte keresni a kiutat az orosz gáz- és olajfüggőségből, mert mindenki érzi, hogy ez az egyetlen morálisan járható út. Ehhez képest a magyar kormány mást sem tesz, mint kifogásokat keres és hazug érveket gyárt arra, hogy miért jó minden úgy, ahogy van, a MOL pedig hatalmas profitot zsebel be azon, hogy a világpiaci kőolajárnál a háború kezdete óta jóval olcsóbb orosz kőolajat veszi. Az európai embargó megvétózásával a magyar kormány újra az orosz agresszort támogatná, és azt, hogy az uniós országok továbbra is olajvásárlással finanszírozzák Oroszország ukrajnai háborúját.” – mondta el Perger András, a Greenpeace Magyarország klíma- és energiakampányosa.

A Greenpeace azt állítja, hogy Magyarország kormány állításaival ellentétben minden lehetőség adott, hogy Magyarország mástól vásároljon energiahordozókat, ám ehhez hiányzik a politikai akarat. A szervezet úgy számol, hogy az Adria vezetéken mintegy 10 millió tonna nyersolajat lehet évente behozni, ami nagyságrendileg ugyanannyi, mint amennyit Magyarország jelenleg a Barátság vezetéken keresztül Oroszországból importál.

A Greenpeace vitatja a kormány arra vonatkozó állítását is, miszerint a százhalombattai kőolaj-finomítót csak évek munkájával és súlyos befektetések árán lehetne alkalmassá tenni arra, hogy máshonnan érkező nyersolaj finomítására is alkalmas legyen. A szervezet szerint „lehet az oroszhoz hasonló olajokat is beszerezni a nemzetközi piacról”.

Orbán: Az olajembargó atombombával ér fel

Az energiaválsággal, az Oroszországra rótt olajembargóval és az EU-s szankciós csomaggal kapcsolatban pénteken reggel a Kossuth rádió műsorában Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette, hogy Magyarország ebben a formában nem tudja elfogadni a javaslatcsomagot, amely – elmondása szerint – gazdasági atombombával érne fel. Az olajembargó alóli 1-1,5 év haladék Magyarország számára nem elég, mondta el Orbán, aki úgy látja, legalább 5 év kell ahhoz, hogy Magyarország függetleníteni tudja magát az oroszországi olajtól és gáztól. A miniszterelnök szerint a százhalombattai kőolaj-finomítót nem lehet egy éven belül átalakítani, és „rengeteg beruházást kell végrehajtani” ahhoz, hogy az ország ne szoruljon rá Oroszországra.

A miniszterelnök úgy látja, hogy az újabb EU-s szankciók atombombával érnek fel a magyar gazdaság szempontjából. Szerinte a csomag megszüntetné a „rezsicsökkentést”, a benzin ára pedig elszabadulna.

(Közlemény, Mérce, Portfolio, MOL, Kossuth rádió)
Címlapkép: Járdány Bence / Greenpeace