Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Több dolgozót elbocsátottak a részben orosz tulajdonú Dunakeszi Járműjavítóból a háború miatt

Ez a cikk több mint 1 éves.

Több munkást is elbocsátottak a vasúti járművek gyártásával, karbantartásával és vizsgálatával foglalkozó Dunakeszi Járműjavítóból. Eddig kilenc, különböző beosztásokban dolgozó embernek mondtak fel a cégnél, írja a Dunakeszi Post egy helyi Facebook-oldalon megosztott bejegyzésre hivatkozva.

Az 50 százalékban orosz tulajdonú cég a felmondások során az ukrajnai háborúra, illetve annak gazdasági, kereskedelmi hatásaira hivatkozik.

A dunakeszi Facebook-oldalon megosztott levélrészlet szerint

„A Munkáltató az orosz piacról szerez be számos alapanyagot tevékenységéhez. A háború hatására az ellátási láncban nehézségek alakultak ki, a munkáltató tevékenységéhez szükséges alapanyagok nem, vagy nem a szükséges mennyiségben és minőségben érkeznek meg. Ezen körülmények miatt a 2022. évre vonatkozó, korábban meghatározott havi tervekhez képest 50%-kal csökken az elvégzendő feladatok mennyisége. Mindez indokolttá tette a meglévő munkavállalói létszám felülvizsgálatát.”

A levélrészlet az alább olvasható:

A Dunakeszi Járműjavító felét 2019-ben adta el a kormány a Magyarországon motorvonatairól és a kék metró szerelvényeiről ismert orosz Metrovagonmas holdingnak, jelentős tiltakozást kiváltva a dolgozók körében. A kormány akkor nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségűnek minősítette az ügyletet.

Erre utalt Rónai Sándor, a Demokratikus Koalíció politikusa is. Online sajtótájékoztatóján többek között elmondta, hogy a dunakesziek és a cég dolgozói nem támogatták a vállalat eladását, és most ők isszák meg a levét, hogy az Orbán-kormány orosz kézbe helyezte a Dunakeszi Járműjavítót. A politikus sajtótájékoztatója az alább nézhető vissza.

A cég végezte a budapesti CAF villamosok és az emeletes KISS motorvonatok végszerelését, emellett a MÁV számára végez többek között felújítási, járműbevizsgálási munkálatokat. Emellett még számos más projektben, például az Aranyvonat ereklyeszállító kocsijának újjáépítésében is részt vett a vállalat, aminek munkásságáról az Indóház felületén lehet részletesen tájékozódni.

Jelenlegi legfontosabb megrendelésük az Egyiptomi Vasutak részére leszállítandó csaknem 700 új vasúti kocsi, melyek egy részét már átadták a megrendelőnek – és melyek egy részének a gyártása most legalábbis lelassulhatott a rendelkezésre álló információk alapján. A Metrovagonmas oroszországi gyárából is szállítanak vagonokat Egyiptomba, de bizonyára az onnan induló szállítmányokat is hátráltatja a háború.

A jelenség mindazonáltal ékes példája annak, hogyan befolyásolhatja közvetve a háború a legszerteágazóbb iparágakban dolgozók sorsát, tekintve hogy tavaly még a több mint 600 főt számláló dolgozói állomány bővítése volt napirenden a megrendelések megfelelő kielégítése végett.

Az elbocsátások ügyében egyelőre a DJJ-nél jelenlévő Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete sem látja részletesen, mi a helyzet a cégnél. Telefonon elértük a Dunakeszi Járműjavító illetékesét is, aki azonban a jelenlegi helyzetben nem tudott nekünk nyilatkozni. Mindazonáltal amennyiben a későbbiekben újabb információkat kapunk a munkások és a Járműjavító helyzetéről, beszámolunk a fejleményekről.

Frissítés (2022. 05. 06.): Dunakeszi Járműjavító csütörtök éjszaka küldte el szerkesztőségünknek közleményét az ügyben. A cég a DK által használt „tömeges” jelzőt visszautasította, ugyanakkor kommünikéjükben azt írják, nem kilenc, hanem tizenegy munkavállalójuktól kellett megválniuk. A közleményt az alábbiakban változtatás nélkül idézzük:

„A mai napon a hazai médiában több helyen is valótlan információk jelentek meg a Dunakeszi Járműjavító Kft.-vel kapcsolatban.

 A Dunakeszi Járműjavító Kft. az alábbiakról kívánja tájékoztatni a nyilvánosságot:

Nem felel meg a valóságnak azon állítás, amely szerint a Dunakeszi Járműjavító Kft. tömeges elbocsátásokat tervez vagy kíván végrehajtani.

A Dunakeszi Járműjavító Kft. valóban kénytelen volt megválni tizenegy munkavállalójától, melynek oka a gyártásban lévő projektek átütemezése volt.

A Társaságnál működő érdekképviseletekkel és az üzemi tanáccsal az elmúlt időszakban az egyeztetés folyamatos volt, a megállapodás a munkavállalók hosszútávú foglalkoztatása érdekében megszületett.

Az olyan gyártó és termelő vállalatoknak, mint Társaságunk, egy folyamatosan változó gazdasági környezetben dinamikusan szükséges alkalmazkodniuk mind a piaci kihívásokhoz, mind a keresleti és kínálati változásokhoz annak érdekében, hogy fenntartható üzleti modellt legyenek képesek hosszútávon működtetni.

Kérjük mindazon sajtótermékeket, melyek a valósággal ellentétes, annak meg nem felelő, vagy a valóságot hamis színben feltüntető információt tettek közzé, hogy megjelent tartalmaikat a fentiek alapján érdemben helyreigazítani szíveskedjenek. Kérjük továbbá, hogy a társaság által a munkavállalói részére kézbesített munkajogi jognyilatkozatok, illetve azok részeinek jogellenes nyilvánosságra hozatalától tartózkodni szíveskedjenek.

Budapest, 2022. május 5.

 

Wein András

ügyvezető igazgató

Dunakeszi Járműjavító Kft.”