Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Dubajban meghátrálásra késztették a platformcéget a sztrájkoló ételfutárok

Ez a cikk több mint 2 éves.

Sikerrel járt a dubaji Deliveroo-futárok sztrájkja, miután vasárnap több ezren nem vették fel a munkát. A cég így elállt attól, hogy csökkentse a munkások bérét, egyszersmind növelje munkaidejüket – írja az Al Jazeera.

A siker nemcsak annak fényében érdekes, hogy egy ételkiszállító cég futárjai sikert értek el sztrájkjukkal, de azért is, mert Dubajban a munkajog de facto tiltja a sztrájkot.

Az alábbi videón sztrájkoló futárok láthatók:

 

A május elsején, a munkásmozgalom nemzetközi ünnepnapján tartott megmozdulás egybeesett a ramadán végével is, mikor éjszakánként számos muszlim rendel(ne) ételt az arab országban. Így azonban nem tudtak, ami komoly nyomás alá helyezte a Deliveroot.

A munkások azzal vádolják a céget, hogy megsérti az Egyesült Arab Emírségek egyébként nem kifejezetten munkásbarát munkajogi törvényeit, melyek ugyanakkor előírják a betegszabadság és az egészségbiztosítás biztosítását, a dolgozók vízumköltségeinek fedezését, valamint hogy két év után biztosítsanak nekik ingyen repülőjegyet haza.

Emellett nehezményezték, hogy miközben fizetéseik csökkennek, munkaidejüket 11-ről 12 órára kívánta növelni a cég, ezzel szemben hivatalosan naponta legfeljebb nyolc órát dolgoztathatnák őket törvényesen, vagy hetente összesen 48-at.

A Deliveroo-hoz hasonló platformcégek működésében világszerte problémát jelent, hogy dolgozóikat végletesen kizsákmányolják, miközben nem biztosítják számukra az őket törvényesen alapvető jogokat és szolgáltatásokat, mert rendszerint vállalkozókként foglalkoztatják őket.

A témáról több cikkünk is született a Mércén, például a magyarországi helyzetről ez, míg további témába vágó cikkünk itt érhető el. Az ELMO kelet-európai média-együttműködés keretében több ország helyzetét bemutató sorozatnak is részesei voltunk.

A sztrájk hatására a cégnek magyarázkodnia kellett az éttermek felé, miszerint nem álltak munkába a futárok – úgy, hogy az éttermekről az ehhez hasonló cégek – így a Deliveroo is – az egyes rendelések értékének akár negyedét-harmadát is levonják a szolgáltatás fejében.

Ez pedig arra kényszerítette, hogy visszavonja korábbi intézkedését, minek jegyében a korábbi, rendelésenként 2,8 dirhamos rátát 2,4-re szállította le, és egyes futároknak 13 órás műszakokat is kiosztott.

Ezzel szemben a sztrájk után a cég szóvivője az Al Jazeerának elmondta,

„mindig biztosítottuk hogy a Deliveroo-futárok versenyképes kompenzációt kapjanak, és a Deliveroo büszke, hogy a piacon legmagasabb béreket ajánló platformok között van.”

A cég arra is hivatkozott, hogy valójában átláthatóbb fizetési rendszert akartak kidolgozni, aminek jegyében még jobb bérek is elérhetők lettek volna a futárok számára. Ezzel szemben Naím Ikbal Deliveroo-futár szerint

„nem biztosítják a törvények által előírt jogainkat, és csökkentik a béreket miközben havonta emelkednek a benzinárak. Emberek vagyunk, nem szamarak.”