Fideszes segítséggel maradhatott több ezer tonna építési hulladék a Velencei-tó partján
Több százmillió forintot spórolhattak azzal, hogy nem szállították el a veszélyes hulladékot.
Több százmillió forintot spórolhattak azzal, hogy nem szállították el a veszélyes hulladékot.
Szadai Levente a Mérce olvasójából lett gyakornoka, majd újságírója. Már a gyakornoki jelentkezéséhez írt cikke is megjelent a portálon, ami a szíriai kurdokról szólt.
Elsősorban a munka kikényszerítésére és a bevándorlók kizárására.
A kirobbanófélben lévő botrányról mi is megkérdeztünk pedagógusokat.
Az OBT szerint Handó Tünde szembehelyezkedett az Alaptörvényben világosan megfogalmazott kontrollált hatalomgyakorlás elvével.
A „single issue” mozgalmak kora lejárt, a nők elleni erőszakot, kizsákmányolást, rasszizmust stb. csakis strukturális összefüggéseiben ragadhatjuk meg.
Próbáltunk a jegyzővel is beszélni, hiába.
A New York Times az UNHCR illetékeseit idézve megjegyzi, hogy „meglehetősen szokatlan” módon, az éjszaka folyamán küldték át a szerb-magyar határon az afgán párt és négy gyermeküket.
Nem először, és – valószínűleg – nem is utoljára.
Nem hagyhatjuk azt ,hogy a Fidesz lábbal tiporja Magyarország törvényeit – mondta a Momentum szegedi elnöke.
A köztévé szerint ez a szerkesztői szabadságba belefér.
A Greenpeace mérései szerint a légszennyezettség káros hatásainak leginkább kitett gyerekek nap mint nap súlyosan szennyezett levegőt lélegeznek be a fővárosi és Budapest-környéki iskolákban.
Kiss Soma Ábrahám 2018 nyarán jelentkezett a Mérce gyakornoki programjába. Ősztől már teljes állásban dolgozik újságíróként.
Május 6-án Szombathelyen rendezett vitát a Parizán az EP-választás kapcsán, amit Jávor Benedek (MSZP-P), Rónai Sándor (DK), Bana Tibor (Jobbik), Turcsán Szabolcs (LMP), Csillag Tamás (Momentum) és Kovács Gergely (Magyar Kétfarkú Kutyapárt) is részt vett. A Fidesz részéről elutasították a meghívást.
A munkavállalók elégedetlenségét tovább fokozza, hogy mind a minimálbér, mind a garantált bérminimum több százalékponttal emelkedett (8-8%), mint az őket érintő bérfejlesztés.
Beszédében kihangsúlyozta, hogy nem adja fel, és ismét megmutatja, hogy Isztambul igenis őt választotta.
Pedig lenni mivel foglalkozni…
A Müncheni Műszaki Egyetem (TUM) és a CEU megállapodást írt alá a két egyetem közötti együttműködésről, ami maradást biztosíthat a CEU-nak Magyarországon.
Erzsébetnek fél 4-ig kell elhagynia a házat, és egyelőre nem tudja, hova menjen és vigye a rengeteg holmit, ami a házban van.
Nem „arra” a kerítésre gondolt. Hanem a másikra.
Ha beleolvasnak e neofasiszta/neonáci szerzők műveibe, a leghivatalosabb magyarországi kormányközeli, kormánybarát torkokból áradó hangzatokra fognak lelni.
Példát is szeretnének mutatni.
Már csak túl kell élnünk a klímaváltozást, hogy kitermeljük a jég alatt található olajat, gázt, ásványokat, aranyat és gyémántot.
Az Igazgyöngy Alapítvány hiánypótló, féléves projekt keretében segített a tanodájukba járó gyerekeknek és azok családjainak megtanulni felismerni az álhíreket.
Az OECD szerint jelentős átalakulásra van szükség ahhoz, hogy a gazdasági változások miatt ne a dolgozók járjanak rosszul.
Bogatin Bence 2017-ben kezdett gyakornokként a Mércében. Azóta már nem csak cikkeket ír, hanem videókat is készít, sőt az támogatásgyűjtő kampányokban is részt vesz.
Nem tud belenyugodni abba, hogy elvesztette az Isztambuli választást.
Ellenzéki képviselők tartottak sajtótájékoztatót a III. kerületben.
A lakhatásban a közösségi tulajdon azt a lehetőséget adja meg, hogy mérsékelje azok piaci és állami szereplők felé való kiszolgáltatottságát, akik önerejükből nem tudnak tulajdonhoz jutni.
Az önkormányzati választások időpontjához közeledve a polgármester támogatást ígért a tanulóknak és az időseknek, egy helyi fideszes szervezet ezt nem tartja tisztességesnek.