Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Albániában elhalasztották az önkormányzati választásokat a zavargások miatt

Ez a cikk több mint 4 éves.

Ilir Meta albán köztársasági elnök vasárnap elhalasztotta az országban esedékes helyhatósági választásokat, miután kiújultak a kormányellenes zavargások Albánia fővárosában, Tiranában.

A balkáni országban hónapok óta tartanak a tüntetések, melyek gyakorta zavargásokig fokozódnak, miután februárban az ellenzéki Demokrata Párt képviselői elhagyták az országgyűlést, hogy a szerintük korrupt szocialista párti kormány ellen tiltakozzanak.

A kormányzó Szocialista Párt és a miniszterelnök elleni hónapok óta tartó demonstrációk során már korábban is előfordultak erőszakos esetek, március végén például a tüntetők megpróbáltak betörni a parlament épületébe, majd áprilisban is ezzel próbálkoztak, a rendőrökkel való dulakodás közben pedig pirotechnikai eszközökkel dobálták meg az épületet. A felbőszült tömeg májusban a kormányfői hivatal épületét dobálta meg Molotov-koktélokkal.

A rendőrök korábban és szombaton is könnygázzal és vízágyúval oszlatták a tömeget.

Az ellenzéki jobbközép Demokrata Párt – amely a tüntetések egyik főbb támogatója és mozgatórugója volt, és a tegnapi megmozdulásokat is szervezte – politikusa, Lulzim Basha korábban egy beszédében kijelentette, hogy „küldetésük van”, hogy Albániát „felszabadítsák a bűnözés és a korrupció alól, és hogy „Európa többi országához hasonlóvá” tegyék.
A helyhatósági választásokat amúgy június 30-án tartották volna Albániában, azonban a két legnagyobb ellenzéki párt, a jobbközép Demokrata Párt és a Szocialista Mozgalom az Integrációért bojkottot hirdetett, és nem regisztrálták képviselőiket a választáson.
Edi Rama miniszterelnök a köztársasági elnök bejelentésére reagálva ragaszkodott hozzá, hogy az önkormányzati választásokat tartsák meg, amely a két legnagyobb ellenzéki párt kiesésével elég komoly pozíciókat jelentene neki.
A Európai Unió albániai delegációja a feleket megnyugvásra, és építő jellegű párbeszéd megkezdésére intette felhívásában:
„Továbbra is minden felet arra kérünk, hogy sürgősen kezdjék meg a konstruktív párbeszédet, hogy meg lehessen oldani a kialakult politikai helyzetet.”