Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Folytatódtak a kormányellenes tüntetések Szerbiában és Albániában

Belgrádban és Tiranában is folytatódtak a több hete és hónapja tartó kormánykritikus tüntetések, Szerbia és Albánia fővárosában is több ezren gyűltek össze szombat este, hogy hangot adjanak elégedetlenségüknek.

Belgrádban immár a 19. hete demonstrálnak az Aleksandar Vučić elnök és a kormány lemondását követelő tüntetők. A megmozdulás a szerb parlament épületétől indult és a városi önkormányzatnál ért véget.

Belgrád belvárosát a kormányzat lezárta, amit az ellenzék illegálisnak és politikai töltetűnek tart, a tüntetők a menet közben a lezárást biztosító kordonokat elbontották, és az önkormányzat elé helyezték el őket.

A szerbiai tüntetéshullám december óta tart, eredetileg egy ellenzéki politikus megveretése váltotta ki a megmozdulásokat, mely hamarosan Vučić és kormánya elleni tiltakozássá terebélyesedett. Hétvégénként rendszeresek a tüntetések Belgrádban és az ország több pontján, pár hete egy időre a szerb tévé székházába is bejutottak a tiltakozók, később körbezárták ez elnöki palotát, előző héten pedig ellenzéki vezetők, a „Szövetség” nevű egyesülés tagjai egy fényképet és egy koszorút helyeztek el a kormánypárti privát tévé, a TV Pink székháza előtt a meggyilkolt koszovói szerb politikusra, Oliver Ivanovićra emlékezve, kit a tüntetők szerint többek között a tévé propagandája miatt öltek meg. A megmozdulásokat összefoglaló elemzésünk itt olvasható.

Albániában szintén több ezer ember vonult utcára Tirana fő sugárútján gyülekezve, a résztvevők a szocialista kormány lemondását és előrehozott választások kiírását követelték.

Fotó: DIÓSZEGI-HORVÁTH NÓRA, Mérce

A tüntetők próbáltak betörni a parlamentbe, hosszas dulakodás után többen át is törték a rendőrségi sorfalat, a rendőrök azonban ezt követően könnygázzal és vízágyúval oszlatták a tömeget. A demonstrálók több, mint két órát töltöttek a parlament épülete előtt, azt különböző tárgyakkal és pirotechnikai eszközökkel dobálták meg, egy közeli személyautót pedig fel is gyújtottak. A belügyminiszter szerint 5 rendőr sérült meg a tüntetés alatt. A miniszterelnök, Edi Rama jelenleg külföldi úton van, azonban elmondta, hogy nem fog lemondani, és választásokat sem fognak kiírni.

Az albán tüntetéssorozat egyik fő mozgatója a jobbközép, ellenzéki Demokrata Párt és támogatói, 2018-19 folyamán ez már a hetedik nagy tüntetés Rama kormánya ellen. Az országban az ellenzéki képviselők többsége bojkottot hirdetett a parlamenti munkával kapcsolatban, és megtagadták, hogy elfoglalják a korrupcióval vádolt Edi Rama szocialista miniszterelnök melletti, ellenzéki helyet, és emiatt jelen pillanatban is 36 tiranai képviselői mandátum áll üresen, ezek az ellenzéki képviselők pedig inkább sokszor utcai harcokba torkolló demonstrációkban vesznek részt.

(PressTV, The State, Mérce)

Címlapkép: Diószegi-Horváth Nóra, Mérce
Olvass tovább!