Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Közösen indul ősszel az ellenzék Dunakeszi vezetéséért is

Ez a cikk több mint 4 éves.

Öt párt közösen indítja Gerner Pétert a polgármesteri posztért Dunakeszin, jelentette be mai sajtótájékoztatóján a jelölt, akit a DK, az MSZP, az LMP, a Momentum, a Jobbik és a közös indulást ugyancsak támogató Mindenki Magyarországa Mozgalom most együtt mutatott be.

Gerner az ellenzék képviselőivel közösen állt ki az ezt bejelentő sajtótájékoztatóra ma délelőtt.

A sajtótájékoztatón Gerner közölte, az őszi önkormányzati választáson elsődleges cél a Fidesz helyi leváltása, ezért az összes ellenzéki párt félretette esetleges ellentéteit is.

„A dunakeszi választók döntöttek tavaly és idén is, a többségük változást szeretnének, és azt, hogy a helyi ellenzéki pártok együtt, közösen kisebbségbe szorítsák a Fideszt. […] a dunakesziek már sokadjára mutatták meg, hogy a Fidesz legyőzhető”

-mondta el Rónai Sándor megválasztott DK-s EP-képviselő, és a választókerület 2018-as ellenzéki képviselőjelöltje, aki közölte, brüsszeli munkája mellett is aktívan részt vesz majd az őszi választási kampányban. Gernerről elmondta, „felkészült és elhivatott politikus” válna városvezetővé a személyében.

Gerner a maga részéről „civil menedzserként” köszönte meg a pártok belé vetett bizalmát, és mint mondta, „vállalja a polgármesteri jelölést és az ezzel járó várható fideszes támadásokat” is.

Arra hívta fel a dunakeszieket keressék vele, és az ellenzékkel a kapcsolatot a kampány előtt is, hogy egy közös erőfeszítéssel, mozgalommal változtathassanak a város sorsán. Kiemelte, elsősorban az abból adódó problémákra kíván polgármesterként majd reagálni amely az elmúlt időkben dinamikusan növekedő, budapesti agglomerációs várossá válásával járnak.

Kiemelte, fontosnak tartja, hogy a városban végbemenő fejlesztéseket a jövőben kizárólag helyben működő cégek, az alkalmasság alapján kaphassák meg.

Dunakeszi így újabb város abban a hosszú sorban (Eger, Miskolc, Pécs, SalgótarjánSzombathely, Székesfehérvár, Veszprém), ahol várhatóan közösen, egy polgármester-jelölt mögött sorakozik fel az összes ellenzéki párt a Fidesz-KDNP ellen a helyhatósági választásokon.

A 2014 októberi önkormányzati választásokon a Budapest melletti város polgármestere Dióssi Csaba, a Fidesz jelöltje lett 51,4%-kal, a második a baloldali összefogás (Együtt-PM-DK-4K!-MLP-Moma) által indított Dr. Horváth István csupán 24%-ot, míg Szombat István a Jobbik jelöltje 13,4%-ot kapott.

A jórészt a város lakóit tömörítő Pest megye 5-ös számó választókerületében tavaly áprilisban azonban Tuzson Bence fideszes képviselő már csupán 43,6%-ot tudott hozni, Rónai Sándor a baloldali pártok színeiben pedig a szavazatok 36%-át kapta. Ekkor a Jobbik jelöltje 15,4%-ot hozott.

Az EP-választásokon már kissé fordulni látszott a kocka: 49%-os részvétel mellett a Fidesz-KDNP listája 44%-ot hozott most május végén, míg a most együttes indulást bejelentő öt párt eredménye kicsit több, mint 46%-os lett.

Címlapkép: Rónai Sándor, Facebook