Bárkit is választanak ma a gödiek polgármesternek, szelídebb szomszédot kap az akkumulátorgyár
Időközi polgármester-választást tartanak Gödön. A pártok eltűntek, az aggodalmak azonban nem oszlottak el.
Időközi polgármester-választást tartanak Gödön. A pártok eltűntek, az aggodalmak azonban nem oszlottak el.
Egyik legerősebb szövetségesüket látják benne.
Sem Kammerer Zoltán, sem pedig Szilágyi László oldalán nem találni egyelőre nyomát a várossal kapcsolatos terveiknek.
Az ellenzéki pártok és a Fidesz viszont még nem állított jelölteket annak ellenére, hogy Göd legmeghatározóbb ügye az elmúlt 5 évben a Samsung akkumulátorgyára volt, és feltehetőleg a következő éveké is az lesz.
A Fidesz egy körzetben sem jutott mandátumhoz, kiesett a Mi Hazánk is.
Polgármestert és képviselőket választanak Jászberényben.
Vasárnap a Fidesz visszahódította a várost, de az ellenzék jelöltjére jelentősen többen szavaztak, mint korábban.
Újra magyar anyanyelvű polgármester van Marosvásárhelyen, Temesváron pedig egy fiatal német származású technokrata politikus ütötte ki a nyeregből a város eddigi vezetőjét.
A szocialisták koncepciós eljárást emlegetnek a plakátrongálás ügyében, az Index cikkének megjelenése után a megyei ügyészség jelezte, a körmére néz a soproni vádhatóság intézkedésének.
Szoros volt a mérkőzés a Momentum és az MSZP jelöltje között.