Már Mellár Tamásék is támogatják a pécsi ellenzéki összefogás polgármesterjelöltjét

Bár korábban ennek ellenkezőjéről is szóltak hírek, a Mindenki Pécsért Egyesület Facebook-oldalán arról adott hírt, hogy támogatják az MSZP, a DK és a Momentum közös polgármesterjelöltjét, Péterffy Attilát.

A szervezet tájékoztatása szerint a pénteki határidővel általuk meghirdetett jelöltállítás lezárult, a jelöltté válás feltételeit pedig csak Péterffy Attila teljesítette.

Ahogyan a Mindenki Pécsért Egyesület közleményében fogalmaz,

„ennek megfelelően Pécsett előválasztásra nincs szükség, és nem is kerül rá sor.”

Egyúttal azt is egyértelművé teszik, hogy támogatják Péterffyt:

„A Mindenki Pécsért egyesület hivatalos jelöltje Péterffy Attila.”

-írják.

Bő egy hónappal ezelőtt – ahogyan arról mi is beszámoltunk – Mellár Tamás egyesületének támogatása még messze nem látszott ennyire egyértelműnek, sőt kifejezett tiltakozásukat fejezték ki Péterffy jelöltsége ellen.

Áprilisban ugyanis Mellár azt nyilatkozta a Fidesz-közeli PécsMának Péterffy személyéről:

„A magam részéről, magánemberként nem tudom támogatni, mert ő nem hozna igazi változást, nem a pécsi polgárok érdekében vezetné a várost, hanem azon gazdasági és pénzügyi körök érdekében, ahova ő is tartozik, ahol jelenlegi munkakörében is tevékenykedik. Úgy látom, hogy Péterffy Attila a helyi fideszesek B-terve, ha a saját jelöltjük esetleg nem tudna nyerni”

Mellár Péterffy kiválasztásával szemben is kritikus volt. Mint a Szabad Pécsnek fogalmazott, az ellenzéki pártok egymás között állapodtak meg a 18 önkormányzati képviselői kerület és a polgármesterség sorsáról, holott tavaly ősszel azt ígérték, lesz egy nyílt kaszting, amelyen kiválasztják a legesélyesebb jelölteket, a civil szervezetek bevonásával.

A Mindenki Pécsért Egyesület álláspontjáról pedig -ugyancsak áprilisban – azt mondta a Párbeszéd frakciójában ülő országgyűlési képviselő a 24.hu-nak, hogy a szervezet akkor veszi számításba Péterffy Attilát, ha aláírja a nyilatkozatot, hogy részt vesz az előválasztási procedúrán, és magára kötelező érvényűnek tekinti annak a végeredményét. Ugyanakkor azt is hozzátette:

„Ha ő lesz az esélyes jelölt, akkor természetesen mindenki beáll mögé, ha viszont nem, akkor neki kellene visszalépnie az esélyesebb jelölt javára.”

A fentiek alapján pedig az látszik, Mellárék tartották a szavukat, és mivel nem szállt be esélyesebb jelölt, beálltak Péterffy mögé.

Azt még január elején jelentette be a Momentum, a DK és az MSZP, hogy Péterffy lesz a közös polgármesterjelöltjük az októberi önkormányzati választáson. Májusban a Mellár által vezetett Mindenki Pécsért Egyesület pedig azt jelentette be, hogy mind a 18 pécsi körzetben a szervezet állít egyetlen ellenzéki önkormányzati képviselőjelöltet, vagyis Pécsett mindenhol egy jelölt áll majd szemben a fideszes jelölttel.

A közös polgármesterjelölt Facebook-oldalán köszönte meg az eddig vonakodó egyesület támogatását.

Olvass tovább!