Nem csak a büntetés a szégyen, az is, ha az állam hagyja, hogy bárki az utcára kényszerüljön

Miután csütörtökön az Alkotmánybíróság kimondta,  hogy az „életvitelszerű közterületen tartózkodás” tilalma nem alaptörvény-ellenes, péntek délután a Város Mindenkié lakhatási érdekvédelmi csoport szervezett tüntetést az Alkotmánybíróság épülete elé. A tüntetésen felszólalt Kálmán Olga, Karácsony Gergely és Kerpel-Fronius Gábor is, az ellenzéki előválasztás főpolgármester-jelöltjei. Az alábbiakban Misetics Bálint, a Város Mindenkié aktivistájának beszédét közöljük.

Fotó: Demonstráció a hajléktalanság világnapján. Lakatosné Jutka, az AVM aktivistája. / Vörös Anna

Kedves barátaink!

Az Alkotmánybíróság tegnap szégyenteljes döntést hozott.

Zsúfolt, vagy túlzsúfolt, gyakran élősködőktől fertőzött tömegszálló vagy börtön – úgy tűnik, az alkotmánybírák többsége szerint ez, vagy legfeljebb ez jár a politikai közösség legszegényebb tagjainak.

De nem csak az Alkotmánybíróság tegnapi döntése az, ami szégyenteljes, hanem szégyenteljes mindaz, amit a hajléktalanság ügyében a magyar állam 2010 óta tett.

Ugyanis 9 éve éve azon dolgozik és gondolkodik az államigazgatás, hogy helyi rendeleti szinten, törvényi szinten, vagy esetleg alaptörvényi szinten, illetve ezek milyen kombinációjában kellene betiltani a hajléktalanságot.

Erről ír, fogalmaz és véleményez előterjesztéseket, törvénymódosító javaslatokat, végrehajtási rendeleteket és hatástanulmányokat – bár ez utóbbit kevésbé – a belügyminisztériumi és emberi-erőforrás-minisztériumi apparátus egy jelentős része, és emiatt ezzel kell foglalkoznia a hajléktalanság tiltására ösztökélt önkormányzatoknak, valamint ennek az egésznek a végrehajtására kötelezett rendőrségnek és bíróságoknak is.

Ennyiben a magyar állam a hajléktalanság kriminalizációját igen komolyan veszi.

Adódik azonban a kérdés:

mi történt volna akkor, ha a kormányzat nem a hajléktalan emberek hatósági üldözősét, hanem a hajléktalanság  megelőzését és csökkentését vette volna ennyire komolyan?

Ha nem azon dolgoznak annyit, hogy miként lehetne bevezetni és végrehehajtani a közterületi hajléktalanság betiltását, hanem azon, hogy miként lehetne csökkenteni a közterületi hajléktalanságot, és ennek érdekében kidolgoznak egy erre, és a hajléktalanná válás megelőzésére irányuló stratégiát – vagy legalább előveszik azoknak a javaslat-csomagoknak az egyikét, amelyeket az elmúlt húsz évben, a hajléktalansággal foglalkozó szociális szakemberek már számtalanszor letettek az asztalra.

Mert félreértés ne essék: nem csak az a szégyen, ha az állam bünteti azokat, akik utcán élnek. Szégyen az is, ha az állam hagyja, hogy bárki arra kényszerüljön, hogy utcán éljen.

Szégyen, ha hagyjuk egymást hajléktalanná válni.

Szégyen, a magyar állam szégyene, de a mi szégyenünk is, hogy ma Magyarországon bármiféle elhelyezés nélkül utcára lehet tenni – bárkit. Gyermekes családokat éppúgy, mint idős, tartósan beteg vagy fogyatékkal élő embereket.

Szégyen, ha hagyjuk egymást abban a nincstelenségben, kirekesztettségben és jogfosztottságban élni, ami a fedél nélkül élő emberek osztályrésze.

És azzal kapcsolatban se legyen félreértés, hogy az Alkotmánybíróság tegnapi döntése nem kizárólag a hajléktalan honfitársainkra jelent veszélyt.

A jogállamiság szövete olyan, hogy ha felfeslik valahol, nagyon könnyen továbbszakad. Ha az Alkotmánybíróság jóváhagyja egy társadalmi csoport, bármelyik társadalmi csoport törvényen kívül helyezését – mert ezzel kapcsolatban se legyen félreértés: tegnap, itt ez történt – akkor az mindannyiunk biztonságát, méltóságát és szabadságát veszélyezteti.

Mert ahogyan a demokratikus szocialista Bibó István írta:

„az emberi szabadság és az emberi méltóság egy és oszthatatlan, és az egyik ember ellen akár társadalmi helyzete, akár származása, akár neme vagy kora címén elkövetett minden sérelem mindenki más szabadságát, méltóságát is veszélyezteti.”

Kedves barátaink, köszönjük szépen, hogy eljöttetek, hogy együtt hitet tegyünk emellett az alapvető igazság mellett, és kiálljunk amellett az igazság mellett is, ami egyébként a társadalom jelentős többségének a támogatását is bírja, hogy az államnak nem az a feladata, hogy büntesse, hanem az, hogy segítse a hajléktalan embereket.

Köszönjük szépen még egyszer a főpolgármester-jelölteknek is, hogy eljöttek – már csak azért is, mert biztosan lesznek olyan rosszhiszemű, a kormányzattal indokolatlanul közeli viszonyt ápoló „újságírók”, akik mindenféle csúnyaságot írnak majd róluk ezért. Például azt, hogy azért voltak itt, hogy továbbra is emberek éljenek az utcán, nem pedig azért, amiért valójában mindannyian itt voltunk: hogy senki se kényszerüljön arra, hogy utcán kelljen élnie.

Hogy a magyar állam hagyjon végre fel ezzel a méltatlan, ostoba, jogsértő politikával – ami nem megoldást keres, hanem büntetést, és tegyen végre valamit a lakhatási válság kezelése érdekében!

Vezessen be egy országos lakásfenntartási támogatást, ami az alacsony jövedelműek számára is biztosítja, hogy ki tudják fizetni a rezsijüket és a lakbérüket!

Vezessen be egy országos adósságkezelési szolgáltatást a hajléktalanná válás megelőzése érdekében! Szerezzen érvényt az önkormányzati törvény azon rendelkezésének, ami már most is kötelező feladatként írja elő a települési önkormányzatok számára a hajléktalanná válás megelőzésének a biztosítását!

Vessen véget az elhelyezés nélküli kilakoltatások kegyetlen gyakorlatának – első lépésként legalább a gyermekes családok, az idősek, tartósan betegek és fogyatékkal élő emberek esetében!

Ezért voltunk ma itt. Nem – ahogyan az alkotmánybírák egy része írta – a „nincstelenséghez” vagy a „hajléktalansághoz való jogért”, hanem: a lakhatáshoz való jogért.

Önkény helyett jogállamra, büntető állam helyett jóléti államra van szükség!

Végezetül, arra kérjük a rendőröket, mert most sok fog rajtuk múlni ismét, hogy legyenek emberségesek, a hajléktalan emberekben ne bűnözőket lássanak. Ne a szabálysértési törvény rendelkezései szerint, hanem abban az esetben járjanak el, ha azt az állam és a rendőrség életvédelmi kötelezettségei indokolják – a téli időjárási viszonyok következtében fenyegető veszélyhelyzetek kezeléséről szóló ORFK utasítás, valamint a rendőrségi törvény vonatkozó rendelkezéseinek megfelelően.

A bíróságokat pedig arra arra kérjük, hogy a társadalomra való veszélyesség hiánya miatt szüntessék be azokat az eljárásokat, amelyeket hajléktalan emberek ellen kizárólag a hajléktalanságuk miatt indítottak.

Mindannyiótoktól, a járókelőktől pedig a következőt kérjük. Azon kívül, hogy küzdünk a lakhatási válság kezeléséért, megoldásáért és a lakhatáshoz való jogért, a következő időszakban előfordulhat, hogy a rendőröket emlékeztetnünk kell majd az emberségre. Ha azt látjátok, hogy egy hajléktalan embert a rendőrség nem segítő, hanem büntető szándékkal közelít meg, von intézkedés alá, akkor udvariasan, de egy jogtudatos állampolgár magabiztosságával kérjétek meg őket: ne ezt tegyék. Mert nem ez a dolguk.

Mert a hajléktalanság csökkentéséhez nem rendőrökre van szükség, hanem kőművesekre.

Köszönjük szépen még egyszer, hogy eljöttetek.

Lakhatást, demokráciát, jogállamot!

Éljen a köztársaság!

Olvass tovább!