Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Együtt tiltakoztak az ellenzéki főpolgármester jelöltek a hajléktalan embereket támadó AB döntés ellen

Ez a cikk több mint 5 éves.

Budapesten az Alkotmánybíróság épülete előtt demonstrált A Város Mindenkié csoport, hogy így tiltakozzanak az Alkotmánybíróság döntése ellen, amely kimondta:

az „életvitelszerű közterületen tartózkodás” tilalma nem alaptörvény-ellenes, viszont a szankciók alkalmazásakor az államnak „fokozott körültekintéssel” kell eljárnia.

A fokozott körültekintés nagyjából annyit jelent, hogy csak akkor szankcionálható egy személy, ha a cselekmény elkövetésekor igazolható, hogy az ellátórendszerben való elhelyezése biztosított.

A tavalyi év végén több bíróság is elutasította az előállított hajléktalan emberek felelősségre vonását, helyette alkotmányossági panaszt emelt. Az indítványokat azért nyújtották be, mert a rendelkezést a jogállamiság elvével és az emberi méltósághoz való joggal is ellentétesnek találták.

Körülbelül 40-50 ember gyűlt össze az Alkotmánybíróság épülete előtt péntek délután a demonstráció kezdetére.

Csepregi Zoltán evangélikus lelkész nyitotta meg a beszédek sorát, aki imádkozott mindazokért, akiket az AB-döntés még nehezebb helyzetbe hoz.

Őt Lakatosné Jutka, az AVM hajléktalan aktivistája követte, aki emlékeztetett arra, hogy 2012-en épp az Alkotmánybíróság mondta ki:

„A hajléktalanság szociális probléma, amit az államnak a szociális ellátás eszközeivel, és nem büntetéssel kell kezelnie.”

Lakatosné Jutka szerint az Alkotmánybíróságban nem volt elég bátorság, elég igazságosság, hogy érvényt szerezzen a legalapvetőbb emberi értékeknek. Épp ezért az AVM szerint az AB döntése elfogadhatatlan.

„Azért vagyok ma itt, mert az életem a tét. A hajléktalanság nem bűn, hanem egy állapot. Szégyelljék magukat azok a bírák, akik emberek életéről így döntenek” – zárta beszédét.

Ezután Erdős Virág szavalt, majd következett a három ellenzéki főpolgármester jelölt.

Karácsony Gergely egy történetet idézett fel: egy nagyon hosszú és hideg télen Zuglóban meghalt két ember egy beépítetlen magántelken. Zugló polgármestereként Karácsony kiemelte, milyen hatalmas felelősség van ilyenkor a szociális munkások kezében. Ám elmondásuk szerint sokkal nehezebb lett a munkájuk, amióta a hajléktalanellenes törvény életbe lépett, ugyanis így a hajléktalan emberek eltűntek szem elől, bujkálni kénytelenek, hogy a rendőrségi vegzálást elkerüljék,. Így azonban kiszolgáltatottabbak is.

„Lehet, hogy ez a két ember, egy idős házaspár még mindig életben lenne, ha nem lép életbe ez a törvény” – mondta Karácsony.

Az MSZP-Párbeszéd főpolgármester jelöltje szerint nincs ma semmi, ami megvédené az emberi méltóságot, talán csak az eszme, hogy a város mindenkié. És a politikus szerint a város akkor lesz élhető és szerethető, ha elfogadjuk és segítjük egymást.

„Egy dologban lehet bízni: hogy sokan vannak a budapestiek között, akik hisznek abban, hogy a város mindenkié, és ez a sok ember eljön, és ezt a várost megváltoztatják” – mondta végezetül Karácsony.

Őt a tegnap óta főpolgármester jelölt Kálmán Olga követte, aki meg is jegyezte: sokkal jobban örült volna annak, ha nem egy ilyen borzalmas esemény hozta volna össze jelölttársaival.

A DK által támogatott jelölt főként azt hangsúlyozta, hogy az Alkotmánybíróság döntése emberi életeket dönt romba, pedig segítenie kéne őket. Mint fogalmazott:

„Az emberi életet védeni alapkötelesség. Az AB azt mondta ki, hogy annak, aki bajban van, annak nem kell segíteni? Szégyelljék magukat a bírók. De ne csak ők.  Hanem mindenki, aki ebben a játékban cinkos volt, akár hallgatással, akár törvényhozással”


Kerpel-Fronius Gábor, a Momentum főpolgármester jelöltje beszéde elején jelezte: sokat gondolkodott, miután meghívták a tüntetésre, hogy hogyan tudna úgy beszédet mondani, hogy az ne kampányeseménynek tűnjön. Mert – mint mondta – ez nem egy kampányesemény, erre a demonstrációra, és minden hasonló megmozdulásra el kell menni, és tiltakozni kell a hajléktalan emberek vegzálása ellen.

„Én egy nagyon más országot és egy nagyon más várost képzelek el” – fogalmazott.

Abban, hogy főpolgármester jelöltként előlépett, az is közrejátszott, hogy szeretne végre nem tüntetésekre járni, hanem egy olyan városban élni, ami minden polgárának próbálja megadni a lehetőséget, nem állít akadályokat azoknak, akik teszik a dolgukat, és könyörületesebb azokkal, akik bajba jutottak – mondta Kerpel-Fronius

„Az én városomban, ami az álmaimban él, a város hivatalai és ellátórendszerei szoros együttműködésben dolgoznak a civil szervezetekkel, hogy egy jobb várost alkossanak” – jelentette ki záráskén.

Misetics Bálint az AVM aktivistája végszóként elmondta: álláspontjuk szerint az Alkotmánybíróság szégyenteljes döntést hozott.

„Zsúfolt tömegszállás vagy börtön – az AB többsége szerint ez, vagy legfeljebb ez jár a politikai közösség legszegényebb tagjainak” – jelentette ki.

Misetics arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt 9 évben azon dolgozik a magyar állam, az államigazgatás, hogy betiltsa a hajléktalanságot.

„Mi történt volna akkor, ha a magyar kormány nem a hatósági üldözést, hanem a hajléktalanság megelőzését és csökkentését vette volna ilyen komolyan?” –  tette fel a kérdést.

Misetics Bálint szerint az államnak nem az a feladata, hogy büntesse, hanem az, hogy segítse a hajléktalan embereket.

A magyar állam végre tegyen valamit a lakhatási válság kezelése érdekében:

  • vezessen be egy országos lakásfenntartási támogatást, ami az alacsony jövedelműek számára is biztosítja, hogy ki tudják fizetni rezsijüket, lakbérüket
  • vezessen be országos adósságkezelési szolgáltatást a hajléktalanná válás megelőzése érdekében
  • vessen véget az elhelyezési nélküli kilakoltatások kegyetlen gyakorlatának, első lépésként legalább a kisgyermekes családok, az idős, tartós beteg emberek és a fogyatékkal élők esetében

Misetics arra kérte a rendőröket, hogy legyenek emberségesek, és ne a szabálysértési törvény szerint járjanak el, hanem azon rendelkezések alapján amelyek a rendőrség életvédelmi kötelezettsége alapján előírják, hogy ha egy hajléktalan embert életveszély fenyeget az utcán, akkor ezzel kapcsolatban eljárjanak.

Mindazokat pedig, akik eljöttek a tüntetésre, arra kérte, hogy azon kívül, hogy küzdünk a lakhatáshoz való jogért, a rendőröket is figyelmeztessék az emberségességre, ha a következő időszakban azt látják, hogy a hajléktalan embereket vegzálnak.

„Udvariasan kérjétek meg őket, hogy ne ezt tegyék, mert nem ez a dolguk. Mert a hajléktalanság csökkentéséhez nem rendőrökre van szükség, hanem kőművesekre.”

A tüntetést élőben közvetítettük, itt lehet megnézni:

Címlapkép: Mérce