Az országban, de főként Budapesten megfigyelhető, hogy a közterületek átalakítása a társadalompolitika változásaival párhuzamos jelenséggé vált: a kormány a „nemkívánatos csoportokkal” szemben használhatatlan közterekkel száll harcba.
A kérdés csupán az, hogy hányszor kell felszólítani a politikusokat. Hányszor kell felszólítani őket, hogy ne lopjanak?
Hogy ne verjék szét a maradék szabad médiát? Hogy ne verjék szét az igazságszolgáltatást? Hogy tegyék rendbe a magyar egészségügyet?
Családok tízezreit fenyegeti az utcára kerülés a devizaadósok kilakoltatásának megkezdésével, a törvényi szabályozásból fakadó ördögi kör pedig egészen szélsőséges ellenállásra kényszerítheti a bajba jutottakat.
A hajléktalan emberek lettek a szegénység rossz arca: büdös, mentális beteg, ordítozó emberek. Azt pedig nehéz nem észrevenni, hogy ennek a képnek a kialakítása hogyan függ össze a szegénység elleni harcra költött állami források csökkenésével.
Az elmúlt három évtized legszomorúbb hozománya éppen a tömegnyomor és annak legzordabb megjelenése, az utcai hajléktalanság lett. Az egymást váltó kormányok, köztük háromszor Orbán Viktor vezetésével csak növelték és növelik a bajt.
A közterületi hajléktalanság kriminalizálásáról szóló jogszabályoknak soha nem volt célja a hajléktalan emberek megsegítése vagy a kihűléses halálesetek megelőzése.
Az egyházi vezető szerint a kormánynak segítenie kéne a szegénységben élő embereken.
Az Alaptörvénybe való beleírástól az ég egy adta világon semmilyen társadalmi probléma nem oldódik meg.
A zuglói képviselő-testület MSZP-s és fideszes képviselői együtt szavazták le a kerület az Utcáról Lakásba Egyesülettel való együttműködést.
A hajléktalan emberek büntetése eddig is szerepelt az Alaptörvényben, de az utóbbi másfél évben a hatóságok sem éltek ezzel a lehetőséggel, annyira értelmetlen a szabályozás.
