Egy bécsi, de manapság Kelet-Európában lakó ismerősöm az április közepe óta Magyarországon lezajló eseményeket úgy jellemezte, a magyarok mostani viselkedése hasonlatos egy hosszú évekig bántalmazott feleséghez, aki végre egyszer és mindenkorra, visszafordíthatatlanul megszabadult rettegett férjétől, de ezt még nem hajlandó elhinni. Így a szabadulás eufóriája, és a rettegett bántalmazó visszatérése miatti félelem hullámhegyei és hullámvölgyei között hánykolódik több millió ember.

Mindebből következően az, hogy ha az újonnan felálló Magyar-kormány és a Tisza párt környékén valami jelentős számú embernek nem tetszett, sokáig nem látszott és hallatszott túlzottan a közbeszédben.

Az első eset, amikor a szavazók elégedetlensége látható és hallható is volt, az éppen vasárnap és hétfő volt, amikor Magyar Péter először bejelentette, hogy miniszterelnökként, és a Tisza-frakció nevében is Polgár Judit nemzetközi sakknagymestert jelölik a Sulyok Tamás kiebrudalása után üresen maradt államelnöki pozícióra.

Majd majdnem ugyanazon svunggal bejelentette azt is, a számos kritikát kapó, sietős tervet el kell vetnie, Polgár Judit ugyanis nem tesz eleget a felkérésnek. A jelölt ezt azzal indokolta, „nem érzek magamban elég erőt ahhoz, hogy magamra vállaljam egy megosztott nemzet egyesítésének történelmi felelősségét, így a felkérésnek nem tudok eleget tenni.”

A vasárnapi, hirtelen államfőjelölés Magyar Péter részéről eleve furcsa volt. De a folyamat több kóros tünetet is jól jelez, ami joggal váltotta ki szélesebb tömegek felháborodását, ugyanakkor viszont több olyan, a magyar állam történetének mélyrétegeiben rejlő traumát is megmozgatott, amelyekre nem is számíthattunk, és talán maga a miniszterelnök sem mérlegelte.

Vegyük sorra:

1.

Az új államfő kijelölésére a régi államfő, Sulyok Tamás hirtelen kitalált, és  durva eszközökkel való elmozdítása után került sor. Mint az köztudott, Sulyok Tamás az eredetileg a parlament alakulása után Magyar Péter által számára megszabott május 31-i határidőig nem kívánt távozni. Ezért helyzetét végül az Alaptörvény ominózus 17. módosításával igyekeztek rendezni, ami egyszerűen kimondja, hogy az ő megbízatása véget ért. Semmilyen komoly indok, bűncselekmény gyanúja, súlyos vétség a személyével kapcsolatban nem merült fel, egyszerűen szólva a Tisza-kormány baja vele az volt, hogy arca és neve az Orbán-kormányhoz kötődik – egyszóval nem tetszik a pofája. Ez bármelyik munkahelyen jogilag elégtelen indoklás az  elbocsátáshoz, nemhogy egy köztársasági elnök elmozdításhoz.

Akármennyire is irritálja a magyar választók többségét Sulyok személye, szerepe a kegyelmi botrányt követően, vagy hallgatása a Szőlő utcai gyermekbántalmazások kiderülése után. Így ez eléggé határesetnek számított. Különösen úgy, hogy a régi elnök semmilyen komoly jelét nem adta annak, hogy akadályozni kívánja az új kormány törvényhozását.

2.

Miután viszont Sulyok mérlegelve a helyzetet, szerepét az Alaptörvény alá rendelt, passzív hivatalviselőként értékelte, szombaton este bejelentette, mégis hajlandó a módosítás kétharmados elfogadása után lemondani.

3.

Ilyen, jogállaminak nem éppen nevezhető körülmények között a lemondás után egy nappal Magyar Péter be is jelentette, Polgár Judit sakknagymestert jelöli a szerepre. Az elnökjelölt válasza csupán egy napot késett, ez mégis elég volt arra, hogy elinduljon a felháborodás és méltatlankodás: Magyar Péter nem bocsátotta a jelöltet kellő vitára, nem egyeztetett a párttal, a Tisza Szigetekkel, a szakértőkkel, szervezetekkel sem. A slusszpoén persze ebben a kritikában, hogy a magyarországi, jelenleg hatályos jogszabályok alapján egy elnök jelölésére és parlament általi megválasztására nem vonatkoznak széleskörű társadalmi vitát előíró szabályok. Amikor Schmitt Pált a Fidesz-KDNP többség a pozícióra megszavazta, kevés kérdés, kétely merült fel, ez utóbb bosszulta meg magát, amikor plágiumügye kiderült. Több megbeszélés, egyeztetés és vita övezte a Védegylet által jelölt, egy terminusos Sólyom László megválasztását..

Még ha történt is tehát olyan, hogy az elnökjelölt személyét széleskörű társadalmi egyeztetés övezte, azt az indokolta, hogy a jelöltet megszavazó többség nem volt egyértelmű a parlamentben.

Az elvárás tehát, hogy Polgár Juditról hetekig folyjanak a viták – például arról, hogy nem végzett jogot –, és a politikai nézeteit, felfogását firtató háttéranyagok kerüljenek nyilvánosságra, a magyar közjog és szokásjog alapján sem állta meg a helyét. Egyedül azért születhettek meg mégis az elnökválasztás folyamatát kritizáló megszólalások, mert a Tisza viselkedésével, a magáról sugárzott képpel mindenben azt üzente, ők nem az Orbán-féle Fidesz, ez az akció pedig az Orbán-féle Fideszre, mint a „régi politika” jellegzetes (kóros) tünetére emlékeztette a közvéleményt.

4.

Polgár Judit – ahogy Böröcz József társadalomtudós is megjegyezte már – teljesen érthető módon úgy döntött, elismert sakknagymesterként, hazája világban mozgó tudós képviselőjeként nem szükséges számára az államelnöki kinevezéssel járó, méltatlannak ígérkező hercehurca, amire amúgy is az előző elnök hirtelen katapultra ültetése után került volna sor. Magyar Péter reakcióvideóval jelentkezett, melyben az elhamarkodott jelölésért és „túlzott lelkesedéséért” felelősséget vállalt, és a saját hibájaként nevezte meg, a következő elnöki jelölés előtt pedig már szélesebb körű párbeszédet ígért.

5. 

Mindezek miatt két nagyon fontos probléma is homályban maradt a jelölt, Polgár Judit személyével kapcsolatosan, ami túlontúl mély sebeket szakított volna fel a magyar történelmi emlékezetben és társadalomban.

Az első ilyen a magyar-izraeli kettős állampolgársága. Ezt Polgár elleni érvként a Magyar Jelen hozta fel először, a kritika célja nem is lehetne egyértelműbb: egy magyar zsidó közéleti személyiség ellen – csakúgy mint a Dreyfus-per gyalázata óta teljes Európában – a „hazája iránti lojalitás hiánya” az egyik legfőbb antiszemita támadási felület. A magyar-izraeli kettős állampolgárságra vonatkozó támadás zsidózás, nyilvánvaló esete volt ennek Gyöngyösi Márton 2o12-es felszólalása a parlamentben.

Az antiszemita „lojalitást” megkérdőjelező felhangokkal viszont csak úgy lehet szembeszállni, ha egy zsidó származású embert nem „kivételes” szempontok alapján ítélünk meg, hanem általánosan, minden magyar állampolgárra alkalmazandó mércével mérjük meg. Így megemlítendő, hogy egyetlen jogszabály sem tiltja azt, hogy a magyar államfő nem magyar állampolgársággal is rendelkezzen, ugyanakkor a hadsereg szimbolikus főparancsnokának szerepében ez mégis furcsa helyzetekhez vezethet. Tegyük fel például – és ez bármikor előfordulhat –, hogy a két állam között politikai, gazdasági természetű vita, nézeteltérés keletkezik, de még az is előfordul, hogy súlyos konfliktust kell kezelni. Ilyen esetekben egy másik ország állampolgárától nem várható el, hogy akármelyik saját országa érdekei ellen cselekedjen. 

Politikai válsághelyzetekben még élesebb a rizikó: a 2024-es grúziai parlamenti választást el nem ismerő, Fraciaországban született grúz elnök, Salome Zourabichvili francia-grúz kettős állampolgársága például felettébb kínossá vált, amikor a francia kormány és az elnök, Emmanuel Macron is kijelentette, nem tartja tisztának a kormányzó Grúz Álom és a miniszterelnök Irakli Kobakidze 10 százalékpontos előnyével végződő voksolást. A grúz elnök ezek után kijelentette, az új kormány illegitim és EU-párti tüntetéseken is szónokolt ellenük, majd odáig jutott, hogy elnöki terminusa végén sem ismeri el utódát, hiszen azt egy nem legitim grúz kormány jelölte. A válságnak Zourabuichvili legitimációjának súlyos megrendülése lett a vége, amelynek végén 2024. december 29-én az elnök mégis távozott hivatalából, a kormány pedig azóta is a helyén van. 

A grúziai elnök személyének hatásköre sokkal nagyobb mint a magyaré. Mégis, olyan helyzetet teremthetetett volna nálunk is a jelölés, amely Polgár Judit személyéhez, és a sakk világában elnyert megbecsüléséhez méltatlan, ezt pedig az elhamarkodott miniszterelnöki döntés eredményezte. Tudjuk viszont jól, miféle szándékkal  habosítják rendszeresen az izraeli állampolgárság problémáját, és tudjuk, miféle érzületekhez használják fügefalevélként – mindezt kár lenne mentegetni, vagy tagadni, ebben pedig Csillik Dávid publicisztikájának minden szempontból igaza van.

6.

A jelöltség elhárítása mellett Polgár Judit másik, a furcsa helyzetből kivezető „egérútja” az lett volna, ha elfogadja a felkérést, de ezzel egyidejűleg idegen állampolgárságáról formálisan és a gyakorlatban is lemond. De itt adódik egy másik probléma. Mert noha Polgár Juditot a magyar sajtó politikán felül álló közéleti személyiségként mutatta be, ez a kitétel nem teljesen igaz rá. A 2023 októberi terrortámadást követően ugyanis ő és Izraelben élő nővére, Polgár Zsófia is olyan kijelentéseket tettek, amelyekből nagyon is politikai színezetű véleményük Izrael jelenlegi kormánya javára nyilvánvalóvá válik.

Polgár Zsófia még februárban a magyar nyelvű, de az izraeli kormánnyal szemben rendkívül barátságos IzraelInfónak nyilatkozott az október 7-i Hamasz-támadásról és annak következményeiről, ahol úgy fogalmazott:

„Számomra a legnagyobb sokk az volt, ahogyan az amerikai egyetemeken reagáltak az október 7-i eseményekre. Maga a támadás is felfoghatatlan volt, de az, ahogyan erre a világ reagált, talán még nagyobb csalódást okozott. Azóta egyetlen porcikám sem kívánja, hogy máshol éljek.

Korábban úgy gondoltam, hogy bár mindenhol vannak problémák, de itt [ti. Izraelben] a legveszélyesebb az élet. Ma már ebben sem vagyok biztos.

Annyira őrült lett a világ, hogy végül arra jutottam: ha már így van, akkor inkább itt.”

Polgár Zsófia azokra az amerikai egyetemekre gondolt, amelyeken az október 7-i támadást követő, kollektív bűnösséget hirdető gázai „hadjárat” és népirtási kísérlet ellen 2024 májusától sátortáborokkal, épületfoglalásokkal és tüntetésekkel tiltakoztak. A tiltakozók közül csupán véleményük alapján 2025 elején a Trump kormányzat megpróbált deportáltatni az USA-ban legálisan tartózkodó vendégdiákokat, illetve régóta az Egyesült Államokban élő embereket is.

Ráadásul a nyilatkozat jóval azután hangzott el, hogy a gázai népirtás ellen már ismert, jeles izraeli zsidó személyiségek is élesen felszólaltak, elemi felháborodásuknak adva hangot a nyílt etnikai tisztogatás miatt (erről a tényadatok ebben a gyűjtésben érhetőek el).

Polgár Judit pedig az ügyben nővérével együtte politikai véleményét követve, nyilvános akcióban is részt vett. 2024 márciusában ő és Polgár Zsófia is kiálltak a Hamasz izraeli túszainak feltétel nélküli elengedése mellett az izraeli, német és amerikai kormány által is támogatott #BringThemHome (Hozzák őket haza!) kampány keretében. 2024 márciusában a gázai éhezésről, a bombázás gyerekáldozatairól, az izraeli hadsereg szándékosságáról, sőt dicsekvéséről a „bosszú” kapcsán már minden tény ismert volt. Érthető, ha az Izrael államot súlyosan érintő Hamasz-támadások és az Iránnal Netanjahu által kezdeményezett háború szenvedései is ilyen érzelmi reakciókat váltanak ki az országhoz évtizedek óta ezer szálon kötődő Polgár-lányokból.

De ami érthető, nem igazolható. És kétségbe vonja, milyen államelnök vált volna olyan közéleti személyiségből, aki a publikusan elérhető információk szerint 2023 vége óta a palesztinok szenvedéseiről egy árva szót sem tudott kinyögni, miközben az izraeliek szenvedéseiről már beszélt. Vajon egybeesik-e mindez a magyar állampolgárok többségének jog- és igazságérzetével?

Ez a probléma pedig nem antiszemitizmus-kérdés. A Polgár Juditot érő kritikák egy része persze nyíltan zsidógyűlölő.

De az elnöki tisztségre való alkalmasságával kapcsolatos aggályok nem ehhez kapcsolódnak: hanem igazságérzetének, helyzetértékelésének, politikai világlátásának nyilvánosan is elérhető nyomaihoz. Akkor járnánk el vele szemben tisztességtelenül, ha valamiféle kíméletből nem vennénk őt ilyen szempontból ugyanúgy górcső alá, mint minden más, alkalmasnak látszó személyt. A sakk két világklasszisa, Polgár Judit és Zsófia is hangsúlyozták: a Hamasz túszaiért kiállni „nem politikai állásfoglalás, hanem humanitárius kötelesség.”

Ugyanez a gázai és ciszjordániai palesztin civil ártatlanokról már nem jutott eszükbe.

A kettős állampolgárság és a legmagasabb közhivatal viszonyáról szóló erkölcsi és jogi vitát Polgár Judit nemleges válasza levette a napirendről, de a dolog lényege továbbra is változatlan: 1990 óta a magyarországi elnökjelölés és elnökválasztás a többségi kormányzó párt, vagy kormánykoalíció kizárólagos joga, nem a társadalomé. Magyar Péter és a Tisza most azt ígéri, a jelenlegi elnök ideiglenes, addig, amíg a társadalommal folytatott egyeztetés és az annak eredményeként felálló új elnökválasztási rendszer ügyéről nem döntünk, ezt az időszakot nagyjából egy évre teszik, amelyet követően a most megválasztott államfő ismét távozna. Így marad az az alapállapot, amely a közéleti reakciók alapján mindenkit továbbra is frusztrál: abban biztosak lehetünk, hogy a Tisza-kormány mit nem akar: Sulyok Tamást, Orbán Viktor emberét.

Abban viszont már jóval kevésbé lehetünk biztosak, hogy a kormány, az Országgyűlés és így közvetve mi magunk, a választók mit is akarnak valójában – azon kívül, hogy nem Orbánt és embereit. Ebben kell hamarosan zöld ágra vergődnünk. És ebben lenne továbbra is fontos szerepe a fennálló (és keveset változó) rendszer kíméletlen bírálatának is.