Rémisztő hangulatú jelentést produkált kedden az Egyesült Államok Külügyminisztériuma. A százoldalas dokumentum a „Kuba – a nemzetközi kommunizmus 21. századi központja” nevet kapta, és hivatalos célja a „nemzetközi kommunizmus” szerveinek felszámolása. Azzal érvel, hogy az Egyesült Államok által legújabban bevenni kívánt szigetország egy „titokzatos hálózat” középpontja, amely a hatvanas évek „erőszakos ellenkulturális szélsőbaloldali szervezetei” óta máig követhetően támogatja és biztatja az Egyesült Államokban egyre szaporodó „szélsőbaloldali szervezeteket.”

Kísértet járja be Amerikát?

Ezek a kortárs elemek a jelentésben meg is vannak nevezve: a Demokrata Párt köreiből a Black Lives Matter-illetve más afroamerikai mozgalmakra, békemozgalmakra fókuszál. Továbbá szerepel benne a Ben&Jerry’s fagylaltmárka és birodalom egyik alapítója, Ben Cohen, valamint a háborúellenes feminista mozgalom, a CodePink, különös tekintettel egyik alapítójára Jodie Evansre és férjére, az egykori maoista fekete jogi militánsra, Neville Roy Singhamre. A jelentés alapján a republikánusok már több képviselőházi bizottság elé is beidézték a megvádoltakat.

Tanulságos, hogy a jelentés úgy mutatja be „az amerikai imperializmus és fehér felsőbbrendűség” elleni radikális baloldalt, mint egy a hatvanas évek óta, Kuba által szervezett USA-ellenes fellazító összeesküvést, amelynek szerintük így társadalmi és politikai alapjai sincsenek. De a minisztérium szerint kapcsolatban állnak még az USA szinte összes „hivatalos” ellenségével is, így a nagy összeesküvésbe bevonták Oroszországot, Iránt, Kínát és a palesztin Hamaszt is, a cél pedig „az amerikai életmód és értékrend lerombolása”, akár a terror eszközeivel is.

A jelentés Bacsó Péter A Tanú című filmjének modorában és komolyságával kívánja „Amerika ellenségeként” és szervezett, kártékony háttérhatalomként bemutatni a több mint 60 éve – tehát még Singham vagy Ben Cohen felnőtté válása előtt is – létező amerikai 68-as újbaloldalt, egy szempontból viszont komoly ügy.

Egy új, a hidegháború vége óta nem látott, kemény elnyomási hullám kezdetét jelentheti az USA-ban a baloldali békemozgalom, a fekete jogi mozgalom, illetve a feministák és szocialisták ellen, akár rendőri és katonai eszközökkel is.

A támadások valódi oka

Az anyag ugyanis végső soron egyetlen szervezetet targetált, Amerika Demokratikus Szocialistáit (Democratic Socialists of America – DSA). A szervezet a Demokrata Párthoz kötődik, az ő előválasztásaikra küld jelölteket, magukat pedig nem forradalmi, hanem békés,a demokratikus intézményeken belül folytatott küzdelemben hívő szocialistaként határozzák meg. Az elmúlt néhány hétben a DSA létezése és politikája egyébként is az amerikai média, a centrista liberálisok, illetve a konzervatív és protofasiszta Republikánus Párt és Trump-kormányzat kritikáinak kereszttüzébe került.

Stephen Miller, Donald Trump fehér házi tanácsadója nemrég élő adásban kezdett a DSA ellen dühöngeni a jobboldali Fox News csatornán. Közölte: „az idők folyamán a Demokrata Párt eredeti célját maga mögött hagyta, és helyette egy olyan radikális, forradalmi és sok esetben erőszakos ideológiát vett fel, amely Amerika lebontására és mindazon dolgok megsemmisítésére törekszik, amelyeket ismerünk és szeretünk, a legfelső szinttől a legalsóig.”

Később maga Donald Trump is beszállt a nyilatkozatháborúba, amikor olyanképpen figyelmeztetett több százezer, a szavazati jogával és a szólásszabadság alapjogával élő amerikai állampolgárt:

„Vagy Karl Marxhoz vagy hűséges, vagy Amerikához. Lehetsz kommunista vagy hazafi, de mindkettő nem lehetsz egyszerre.”

Azt most hagyjuk is, hogy Donald Trump kijelentései szembemennek a történelmi tényekkel: Karl Marx ugyanis az emberiség egyik legfontosabb és leghaladóbb mérföldkövének tartotta az 1776-os amerikai forradalmat és a Brit Birodalom elleni függetlenségi háborút. Sőt,szervezete szívélyes levelezést folytatott Abraham Lincoln amerikai elnökkel is, akire hatással voltak Marx érvei. Az amerikai polgárháború során Marx és társai Lincoln küzdelmét támogatták a rabszolgatartó Dél ellen. Később, a spanyol polgárháborúban az amerikai kommunisták a köztársasági oldalon is az „Abraham Lincoln Brigád” nevű alakulat nevében vettek részt. Ha tehát Trump igazat mondana Marxról és Amerikáról, akkor részben megkérdőjelezhetné Abraham Lincoln elnök hazafiságát is. Sőt, lehet, hogy Trump Amerikájában Lincoln is az FBI megfigyelési listáján végezte volna.

Tehát a tények szintjén ez az egész nyilvánvaló baromság. Mégis egyértelmű üzenet ez, ami akár azt is megalapozhatja, hogy a baloldali szervezetekhez és a DSA-hez közel álló tagokat, értelmiségieket, aktivistákat, újságírókat akár mint közellenséget is kezelhetnék.

De mi történt, ami miatt a szövetségi állam ilyen, évtizedek óta nem látott, és csak Vlagyimir Putyin Oroszországához hasonlatos megfélemlítő kampányba kezdett a radikális baloldal és „szocialisták” ellen? Mi a valódi ok és a valódi cél? Ennek van köze ugyan a szocializmushoz mint eszméhez, de nem közvetlen. A Trump-kormány a demokráciát korlátozná, amikor fő vetélytársa, a Demokrata Párt megújulása elé gördítene adminisztratív akadályt az üldözéssel.

A DSA ugyanis azért került az érdeklődés középpontjába, mert az ősszel esedékes, 2026-os amerikai félidős választások előtt Trump és pártja rosszul áll, a Demokrata Pártban viszont Zohran Mamdani, DSA által is támogatott jelölt után a balszárny elkezdett számos előválasztáson, országszerte tarolni. 2026. június 5-ig több mint 30 olyan jelentős demokrata előválasztást jegyeztek fel az országban, amelyet a DSA, vagy az általuk támogatott, az ő szellemi körükbe tartozó jelöltek nyertek meg. Két szenátusi helyért is komoly versenyben vannak támogatott jelöltjeik: Michiganben és Maine-ben.

„A nép ellensége”

A DSA abban különbözik a Demokrata Párt vezetőitől és régebbi képviselőitől, szenátoraitól, hogy a Bernie Sanders által elindított, párton belüli mozgalmat kívánják szervezetten továbbvinni.

A szervezet nyilvánosan kiállt az amerikai tengeri blokád által sújtott, és elfoglalni kívánt Kuba mellett. Nagy követőtáborral rendelkező, a nemzetközi „ezredfordulós baloldal” köreibe tartozó személyiségek próbálták felhívni a világ figyelmét arra, hogy a szigetországba nem érkezhetnek a hétköznapi élet feltételeit biztosító áruk a minimálisan szükséges élelmiszeren kívül, illetve kilátástalan az iskolák, intenzív kórházak, és általában az emberek helyzete.

Pontosan ugyanígy tiltakoztak tömegesen a gázai népirtás ellen, indítottak oda (sikertelenül) flottillákat, és pontosan így követelték és követelik, hogy az egyre szélsőségesebb Izrael lobbicsoportjai távozzanak az amerikai politikai döntéshozatalból.

Persze sok vitatott és vitatható pont is van a DSA frakcióinak különálló programjában : a széles platformra bekerült a „rendőrség feloszlatása” ugyanúgy, mint az amerikai Hadügyminisztérium jelenlegi formájában való megszüntetése is.

A szervezet által támogatott politikusok azonban azt vesznek át a frakciók platformjából, amit csak akarnak: csakúgy mint a részletes Demokrata platform, ezek sem bírnak kötelező erővel a számukra. A párt közös, a félidős választásokra összerakott programja pedig Mamdani programjához hasonlóan ingyenes egészségügyet, gyermekellátást, szociális szolgáltatásokat, olcsóbb élelmiszereket, megfizethető iskolákat, tömegközlekedést, és lakhatási akciótervet akar, és a milliárdosok mesterséges intelligencia-adatközpontjainak megépítése ellen küzd – mindez pedig messze nem szocializmus, amikor is a közösségi tulajdon, sőt államosítás kérdése lép a fókuszba.

Az amerikai Külügyminisztérium lejárató propagandaanyagának ebből sikerült „megszülnie” azt a következtetést, hogy Kubából irányított hivatásos forradalmárok készülnek megdönteni az amerikai jogrendet.

Miért pont Zohran Mamdani és miért pont az őt jelölő DSA került a támadások kereszttüzébe? Miért is félnek ennyire egy karakteresen baloldali, New York-i polgármestertől az uralkodó osztályban?

Az általa bevezetett különadók miatt? Hiszen ezeket az abszolút nem „szocialista” Kathy Hochul, New York állam demokrata kormányzója is elfogadta? Az Izrael-kritika miatt? De hiszen az Izrael kritika sokkal durvább, antiszemita fajtája a Republikánus Pártban is megjelent, az egyik floridai trumpista kormányzójelölt, James Fishback ugyancsak megígérte Netanjahu bebörtönzését, de emellett még a „gójokat moslékkal etetőket” is nyilvánosan szidalmazta, ellene mégsem indult semmiféle elnyomó akció.

A válasz egyszerű: a DSA sajátos, a Demokrata Párt balszárnyát képviselő aktivistahadsereggel és retorikával messze hatékonyabban mozgósította az embereket a szavazásokat megelőző kampányában mint bármely más, jelenleg létező politikai erő tette az USA-ban.

Ezt a hatékony, humanista Mamdani-retorikát, és a tömeges mozgósítást akarja mind a Chuck Schumer által vezetett demokrata „mérsékeltek” csoportja, mind pedig Donald Trump kormánya összetörni, és felszámolni. Hiszen hasonló felhajtóerővel, lelkes bázissal már egyikük sem rendelkezik 2026-ban.

Nem a kommunizmus forradalmi kísértetétől félnek tehát a kommunistákat üldöző új amerikai reakció tagjai, hanem egy új, demokrata tömegpárttól.

Az új demokraták

A Trump-féle Republikánus Párt valódi baja a baloldal pozíciószerzésével tehát az, hogy egyre több szavazójuk van, forradalmi tervek helyett mérsékelt, intézményes politikai reformokat forralnak, és keresztbe tehetnek az elnök működésének ha közülük túl sokakat választanak be a Képviselőházba és a Szenátusba 2026 októberében.

A DSA Demokrata Párton belüli kritikusai pedig eközben olyan érveket hangoztatnak, mint amilyeneket a republikánusok Trump-ellenes szekciója 9-10 éve. Eszerint az ilyen„diktatúrákat éltető, szélsőbaloldali, antidemokratikus elemek” okozzák, hogy „régi jó pártunkra már nem is ismerünk rá.”

Hirdetik mindezt annak ellenére, hogy a DSA politikusai alávetik magukat a párt nagyjai által meghatározott előválasztási szabályoknak, előválasztási győzelmük esetén pedig a demokraták további programpontjainak, politikai céljainak, előírásainak. Sok mindenben egyenesen több szavazót hoznak még a klasszikusan neoliberális politikai vezetőknek is.

A balos kritikusok és marxisták, tehát összességében azok, akiket Nyugaton manapság mindenki „szélsőbaloldalinak” nevez, egyébként éppen ezért nem szenvedhetik a DSA forradalmi esztétikával előadott reformista törekvéseit – még akkor sem, ha támogatták olyan képviselőik kampányát, mint például Mamdani kampányát támogatták.

Persze nem lennének amerikai liberálisok az amerikai liberálisok, ha ebből az egyszerűen csak sovány érvelésből nem jutnának el az abszurd gyűlölködésig. Így cselekedett például James Kirchick az Atlantic magazinban, amikor „A DSA élősködő” címmel volt képes cikket írni a neoliberális szalonok kedvenc illusztrált képes újságjába. Kirchick lényegében Trump-konform érvelést ad elő az ellenzéki párt szimpatizánsai számára: „A nyílt levelek nem elegendőek. Ha a demokraták ki akarják irtani a pártjukon belüli pártot, akkor nem szabad tovább tűrniük a DSA állandó, passzív-agresszív kísérleteit, amelyekkel alá akarják ásni őket. Ehhez meg kellene tiltani a DSA-tagok pártba való belépését, és ki kellene zárni azokat a DSA-tagokat, akik már beépültek a pártba. Négy évtizeddel ezelőtt Neil Kinnock, a Munkáspárt vezetője kizárta a szeretett pártjába beépült szélsőséges frakciót. Ha a demokraták meg akarják menteni a pártjukat, talán nekik is ugyanezt kell tenniük.”

Az újságíró csupán visszhangozta az olyan vezető pártembereket véleményét, mint például a mindenben a demokrata szavazók ízlésének többségével szembeforduló Josh Gottheimer képviselő, aki szerint „ez a Demokrata Párt MAGA-pillanata.” Nem, nem arra gondolt, hogy a DSA újramelegített baloldali populista kísérlete akár hozhat is szavazatokat a pártnak. Hanem arra, hogy nekik Trump harsány és ütőképes kampányaira nyilván valamiféle mérsékelt és identitászavaros „puha ellenzéki” választ kell adniuk, és egy „balos MAGA” kísérlet veszélyes lehet egy olyan pártnak, aminek nincs mit vesztenie.

A valódi gondot márpedig nem az okozza, hogy a DSA előretörésével a Demokrata Párt megváltozik és „szocialista lesz”. Éppen ellenkezőleg: a demokraták kaphatnák vissza a rég elfeledett a jóléti államot és a háború helyett diplomáciát favorizáló hozzáállásukat új köntösben. Kicsit inkább olyanok lehetnének tehát mint amilyennek elképzelik magukat, legalább a választási kampányok idején.

És ez az igazán veszélyes az elnökre, pártjára és a szélesebb értelemben vett amerikai elitre, akik immár köszönik, jól beilleszkedtek a Trump-féle Amerika mindennapjaiba, még az iráni háborúhoz szükséges forrásokat is megszavazzák, semmit sem tesznek Izrael ámokfutása ellen, és néha felhorkannak ugyan, amikor Trump bevándorlási egységei embereket gyilkolnak, de azért olyan nagy cirkuszt ebből sem csinálnak. A DSA csupán az az erő, aki az általuk magukra hagyott, elégedetlen szavazókat most mozgósítani igyekszik. Ez talán még nem számít kommunizmusnak.