Gyakorlatilag kivégezték a kontinens élővilágát az EU-s mezőgazdasági támogatások
A New York Times karácsonyi riportja szerint a helyzet tragikus, azonnali cselekvés kellene.
A New York Times karácsonyi riportja szerint a helyzet tragikus, azonnali cselekvés kellene.
A világ leggyorsabban süllyedő városában 400 ezer ember kényszerült otthona elhagyására.
Az óriáscég szerint csak emlékeztetni akarták őket a vállalati szabályzatra.
Gy. Németh Erzsébet szerint a kormány ellentmondásos rendeleteivel tudatosan zavart és bizonytalanságot kelt, így akarja elhallgatatni az igazságot megmutató művészeket.
Az MSZP pártigazgatója szerint Tóth József mindössze a véleményét fejezte ki Kerpel-Fronius felé, amikor azt mondta, nem szavazza meg főpolgármester-helyettességét, ha nem ők nevezhetik ki helyére az új önkormányzati képviselőt.
Szakértők szerint a felfüggesztés meghosszabbításával, vagy a Fidesz kilépésével fog végződni a következő négy hét.
Mondjuk a régi automatákat sok helyen még nem szerelte le az előző cég.
Megölték pénteken Kasszem Szulejmanit, az Iráni Forradalmi Gárda Kudsz nevű katonai alakulatának vezetőjét.
Ha szigorúan értelmezzük a jogszabályban írtakat, szinte valamennyi, lelki problémák megoldására szakosodott segítő kuruzslással vádolható.
A 2019-es év szavának nem is olyan meglepő módon a Collins Dictionary a klímasztrájkot választotta. A ’20-as évek zöldpolitikája pedig többféle irányt vehet, és nem mind üdvözítő.
A nyugdíjreform ellen tiltakozó közlekedési sztrájk 29. napja tart.
A BKV szakszervezetek már január elsejétől kérnék a 15 százalékos emelést, de még időpontot sem kaptak a bértárgyalásra.
A korrupciós botrányba keveredett politikusok ügyeiben nyomoz a rendőrség.
Mielőtt megpróbálnánk másodjára ugyanabba a folyóba lépni, szögezzük le, hogy anarchistákból nem lesz bolsevik párt.
Bár a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa a várható inflációhoz igazodó nyugdíjemelést javasolt, a kompenzációt idén is csak novemberben kaphatják meg a nyugdíjasok.
A legszegényebb településeken nincs sok választási lehetőség, ha fűtésről van szó.
A vészhelyzet következtében akár kényszerkitelepítéseket is elrendelhetnek az új-dél-walesi hatóságok.
Ahogy a rendelkezésre álló édesvíz mennyisége egyre kevesebb, megnőtt a vízforrásokhoz köthető harci események száma – mérgezésektől kezdve farmerek közötti lövöldözésekig számos példa akad erre, pedig 2000 és 2010 között ez a szám csökkent.
2019 áprilisában is arról tájékoztatta a nyilvánosságot a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK), hogy a szükségesnél 26 ezerrel kevesebb ápoló dolgozik a magyar egészségügyben.
A konzervatív Néppárt a Zöldekkel állt össze. Ilyen korábban soha nem fordult elő.
A NATO létrejöttének célja nem valamiféle tengerentúli hegemónia megerősítése volt, hanem az USA Európához láncolása.
A helyzet sajnos sokban hasonlít Magyarországéra: szűkülő sajtószabadság, ideológiai háború a nyugati és keresztény értékekért, satöbbi.
Zöld, feminista, lakás- és várospolitikai, lmbtq, jogvédő szervezetek is végigküzdötték 2019-et, nem is eredménytelenül.
Persze, minden a legnagyobb rendben van.
A miniszterelnök vad képekkel élve elmondta azt is, hogy decemberben leszedték a konyhakész brexit műanyagborítását és már be is rakták a mikróba.
Tavaly minden huszadik vásárló volt külföldi a magyar lakáspiacon.
Alexisz Ciprász, a Sziriza vezetője azzal vádolta a görög rendőrséget, hogy úgy viselkednek, mintha egy „megszállt országban” lennének.
Trump egyenesen Teheránt vádolta a történtekért, és „elégtételt” követel.
2021-ben lép életbe az egyszer használatos műanyagokra vonatkozó európai uniós irányelv.
Mondjuk a klíma szót egyszer sem mondta ki…