Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Kiderült, hogy az USA is terrorlistára rakta a klímaaktivistákat

Ez a cikk több mint 4 éves.

„Szélsőséges szervezetnek” minősített az amerikai kormány egyes környezetvédőket erőszakmentes, polgári engedetlenségük miatt a Department of Homeland Securitynek (DHS), az Egyesült Államok belügyi elhárítási minisztériumának most nyilvánosságra került, belső dokumentumai alapján.

A DHS belső leírása alapján a klímaváltozást okozó károsanyag-kibocsátás és szénbányászat ellen tiltakozó aktivisták így, hasonlóan az ugyancsak nemrég feltárt brit belügyi gyakorlathoz, itt is a neonácikhoz és az erőszakos, iszlamista terroristákkal azonos fokozatú veszélyként vannak nyilvántartva.

Rendőrök könnygázzal támadják az észak-dakotai Oceti Sakowin tábort 2016. november 20-án / Fotó: Avery White, Flickr

A most kiderült felfedezés jelentősége az, hogy ezek alapján a Homeland Security legálisan lehallgathatja, követheti, sőt, demonstrációk különböző figyelemfelhívó akciók közben akár szabadságjogaikat korlátozva is előállíthatja, beviheti és kihallgathatja ilyen szervezetek aktivistáit.

A DHS különösen azokra a csoportokra figyel oda, akik rendszeresen elzárják különböző, nagynyomású olajvezetékek csapjait, őket egyszerűen csak „valve turners”, azaz „csapelzárók” néven emlegetett a sajtó. Egy csoport, akik a Direkt Klímaakció (Climate Direct Action) nevet vették fel, például 2016. október 11-én tették ezt, egy kanadai szurokhomok-mezőről az USA-ba olajat szállító vezetékkel. Ez a vezeték az Egyesült Államok napi fogyasztásának 15%-át biztosította abban az időszakban.

A valve turners-csoport akcióiból később bírósági ügy lett, és „A muszáj radikális” (The Reluctant Radical) címen dokumentumfilm is készült akcióikról. A per során tesztelték a klímaaktivisták először azt a jogi védelmet, mely szerint joguk van törvénybe ütköző akciókat végrehajtaniuk, ha az egy jövőbeni, még károsabb eseményt akadályozhat meg (ez az úgynevezett: necessity defense-stratégia).

Azonban a perrel járó információfolyam hozzásegítette a szövetségi kormányt és a DHS-t is ahhoz, hogy ezek alapján figyeltetni kezdje a szervezet tagjait, abból a célból, hogy jövőbeni, olajvezetékek elleni akcióikat meg tudják akadályozni.

2018 és 2020 között már „belföldi terroristacsoportként” tartották őket számon, és egyenesen „környezeti jogi szélsőségeseknek” minősítették őket.

Akkor kezdett el ugyanis a szövetségi kormány leginkább a radikális akciók sorozatára odafigyelni, amikor aktivisták 2017 elején az észak-dakotai, az őslakosok rezervátumainak vízkészletét fenyegető Dakota Access olajvezeték ellen heteken át, a karhatalom erőit távol tartva tiltakoztak, ezzel csatlakozva a helyi indián törzsek erőszakmentes ellenállásához.

Noha a Standing Rock körül akkor kialakult helyzetben láncolásokkal, és az olajvezetéket építők elleni sorfalakkal próbálták meg az építést megakadályozni (hasonlóan ahhoz, ahogyan Budapesten a Ligetvédők a kezdeti időszakban tiltakoztak), az állami rendőrség és a később megjelenő, rohamfelszereléses egységek, valamint az FBI kifejezetten erőszakos eszközökkel kezdte oszlatni a tiltakozókat, akik között Wesley Clark Jr., az egykori NATO-főparancsnok veterán fia vezetésével később egy baloldali veterán katonai szervezet is megjelent.

A tiltakozások után mintegy 800 aktivistát tartóztattak le Észak-Dakotában, akiket különböző vádakkal állítottak bíróság elé. Ugyanakkor két-három szervezőú egyenesen arra a „terrorista-listára” tettek rá, amelyen a fekete templomban gyilkoló neonáci Dylan Roof, vagy James Fields, a charlottesville-i ámpokfutó, akik mindketten valóságos szélsőjobboldali tömeggyilkosokként kaptak életfogytiglani börtönbüntetést.

Vele egyenrangú veszéllyé avatta az amerikai kormány például a most 34 éves Sam Jessup is, aki sofőrként, és élő Facebook-videók készítéséért „érdemelte ki” Standing Rock-i tüntetések alatt a „terrorista” jelzőt a DHS-től társával, Michael Fosterrel együtt.

Jessup a Guardiannek azt nyilatkozta, tudomásuk van róla, hogy a szövetségi kormány figyelteti őket, de ez szerinte „de ez minden szabadságjogi mozgalom sajátja a kezdetekben.”

Amúgy pedig leszögezte, abszurdnak tartja, hogy a fehér felsőbbrendűséget hirdető neonáci tömeggyilkosokkal együtt tartják számon őt is.

Noha a klímaaktivisták vegzálása Trump alatt eszkalálódott, nem akkor kezdődött. Éppen augusztusban derült az ki, hogy a legnagyobb washingtoni olajlobbi-csoport egyik vezető embere zárt ajtók mögött azzal dicsekedett, még 2016 végén ő érte el, hogy Obama elnök rendeletben nyilvánítsa bűncselekménynek az olajvezetékek elleni békés akciókat is. Ennek az intézkedésnek a hatására keletkezett jogalapja a DHS-nek is, hogy akár „terroristaként” is figyeltethesse a tüntetőket.