Elmarasztalta a választási bizottság a borsodi időközin induló fideszes jelöltet, mert gyerekekkel fotózkodott a kampányban
Koncz Zsófiát felszólították a fotók 24 órán belüli eltávolítására.
Koncz Zsófiát felszólították a fotók 24 órán belüli eltávolítására.
Egyúttal kiemelt fejlesztési területnek is minősítették a helyszíneket.
Romániában, de talán az egész közép-kelet európai régióban egyedülálló ügyben kell döntenie a Kolozsvári Bíróságnak.
A Drót könyörtelen őszinteséggel mutatta be azt az Amerikát, amelynek a létezéséről sokan nem szeretnének tudomást venni.
Miközben a hét elején elfoglalták a hallgatók az SZFE-t, a kormány durván visszanyeste több, hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó alapítványi iskola támogatását is.
Egy külföldi PCR-tesztet is elfogadnak a határon, amikor magyar állampolgárok térnek haza.
Ha nem történik valami csoda a közeljövőben, akkor a legtöbb újságíró élete tele lesz fájdalmas döntéshelyzetekkel a munkanélküliség, a meghunyászkodás és a rendszer kiszolgálása között.
Folyamatosan érkeznek a szolidaritási nyilatkozatok a Színház- és Filmművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzatához.
Július végén testületileg felállt az Index szerkesztősége, miután úgy látták, főszerkesztőjük, Dull Szabolcs eltávolításával ellehetetlenült a független újságírói munka végzése a portálnál.
Az elmúlt 3 napban 5358 önkormányzati dolgozó sztrájkolt az őket is veszélyeztető kormányzati elvonások miatt, Pintér Sándor belügyminiszter azonban nem volt hajlandó tárgyalni a szakszervezetekkel.
Falus Ferenc egykori tisztifőorvos szerint a miniszter levele gyakorlatilag betegfelvételi zárlatot jelent, miközben ekkora mértékű ágyfelszabadítást nem indokolna a jelenlegi járványhelyzet.
A kormány tavasszal még úgy számolt, hogy a koronavírus-járvány hatására is csupán három százalékkal fog zsugorodni a magyar gazdaság az idei évben, most már 7 százalékos visszaesést prognosztizálnak.
Ha már más lehetőségünk nem igazán maradt.
Időközben az Ausztriába ingázók is elégedetlenek a határzár miatt, több tüntetés is szerveződik hétvégére.
A néző kényelmetlen helyzetbe hozását tiltó íratlan udvariassági szabályok Magyarországon megnehezítik, hogy valódi emlékezetpolitikai válaszok szülessenek a huszadik század legnagyobb európai népirtására.
Csütörtökön Japán szervezésében adtak egymásnak online randevút csaknem száz ország döntéshozói.
A Valutaalap megszorítana, Riád Szalameh, a libanoni Nemzeti Bank elnöke viszont mentené, ami menthető.
A neoliberális tanokat az államszocializmus piaci reformja mellett elkötelezett közgazdászok és értelmiségiek dolgozták ki, majd terjesztették el itthon. Felemelkedésük elválaszthatatlan a hatvanas évek óta formálódó új, értelmiségi-átmeneti osztálytól.
Ez a harmadik figyelmeztetés.
Egy 8. osztályos földrajz munkafüzetben menekültellenes frázisok szerepelnek.
A fertőzésszámok jóval magasabbak, mint a tavaszi iskolazár kezdetén voltak.
A bíróság felmentette Marian Kočnert és Alena Zsuzsovát Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolásának ügyében.
A Fővárosi Törvényszék egy év négy hónap börtönbüntetésre ítélte a férfit két és fél évre felfüggesztve.
A testület közleményben állt ki Karsai György mellett.
Rendkívül korlátolt, kontraproduktív és önpusztító az a narratíva, hogy minden, ami közvetlenül előttem volt, a maga teljességében rossz, és ezért meg kell tagadni, mert ezzel a jövő perspektívájából önmagamra is egyből kimondom a halálos ítéletet.
A berlini Charité klinika orvosai erre jutottak, Merkel kancellár magyarázatot követelt a hírek után.
Csehországban koronavírusos lett a tisztifőorvos, azonban az országok nagy része nem tér vissza a tavaszi megszorításokhoz.
Lázadni most annyi, mint gátat szabni a kiárusításnak és a piacosításnak, az önkényes vezetőségnek, az elfogadhatatlan felügyeletnek.
Közben a mai napon az év elején első fokon nagy port kavarva „gondatlan emberölésért elítélt” B. Rolandot letartóztatták.
Több mint ezer ember hallgatta a írók és diákok szavalatait a Vas utcában.